2019. április 13., 14:49

A diákok 76%-a venne részt az EP-választáson

Az érsekújvári Egészségügyi Középiskola diákjai bekapcsolódtak „szavaznifogok.eu” projektbe. Ennek keretén belül meghívták Csáky Pál európai parlamenti képviselőt, beszéljen arról, milyen munka folyik az Európa parlamentben és hogy miért fontos, hogy ott képviselve legyünk. Próbaszavazást is tartottak osztálytársaiknak.

episk-1-bokor-copy-.jpg
Médialapozó

Szabó Dávid igazgatóhelyettes üdvözölte a vendégeket és a diákokat. Kiemelte,

olyan világban élünk, ahol mindenki mindenhez ért, a politikához meg különösképpen.

De azon az egy napon,

amikor megmutathatnák, értenek hozzá és tenni is akarnak érte, otthon maradnak.

Az összejövetelen a diákok bemutatták prezentációjukat a választások fontosságáról és mibenlétéről. Hatyina Olivér kifejtette:

Mi szervezők, azt a feladatot vállaltuk fel, hogy felébresszük a diáktársainkban az érdeklődést a politika és a társadalmi történések iránt, és ezáltal egy olyan világot, egy olyan Európát teremtsünk, amelyben a fiataloknak van beleszólásuk a történések alakulásába.

Hatyina Olivér
Hatyina Olivér

 Szavazás az előadás előtt és után

Csáky Pál előadása előtt a szervezők Kanyicska Krisztina és Hatyina Olivér még kiosztották osztálytársaiknak a szavazólapokat és véleményt nyilváníthattak, szándékukban áll-e részt venni az EP-választásokon, valamint arról, rendelkeznek-e elegendő információval ahhoz, hogy felelősségteljesen tudjanak dönteni.  

Csáky Pál európai parlamenti képviselő
Csáky Pál európai parlamenti képviselő

Csáky Pál EP képviselő, aki indul a mostani választásokon is, beszélt a diákoknak az unió létrejöttéről, arról, hogy az Európa parlament platformot biztosít a közös megoldások keresésére, így nem a harctereken, de a tárgyalóasztalok mellett folyhat a küzdelem, és saját elfoglaltságaiba is bepillantást engedett. Ezt követően a résztvevők kérdéseket intéztek hozzá.

Az előadás után ismét kiosztották a szervezők a szavazólapokat a diákoknak azt kérdezve tőlük, változtattak-e az előadáson elhangzottak az EP-választásokhoz való hozzáállásukon, valamint azt, szándékukban áll-e részt venni a választásokon május 25-én.

Mit szűrtetek le az eredményekből? – kérdezem a szavazólapok értékelése után Hatyina Olivértől.

„Az iskola diákjai közül 84-en vettek részt a magyar és szlovák nyelvű előadásokon, illetve a szavazáson. Közülük érvényes szavazatot 73 diák adott, 11 diák szavazatát sajnos nem tudtuk értékelni. 

próbaszavazás
próbaszavazás

Az eredményekből kiderült, diáktársaim több mint 76%-a részt vesz az EP-választásokon, ami szerintünk szép részvételi arány.

A legutóbbi EP-választásokon a fiatalok részvételi aránya 6%-ot ért el. 

Csáky képviselő úr előadása előtt a kérdésre:

Megítélésed szerint elég információval rendelkezel ahhoz, hogy felelősségteljesen tudj szavazni az EP-választásokon? 31-en igennel és 50-en nemmel szavaztak.

Úgy gondoltuk, csak akkor lehetne ezen az arányon változtatni, ha több információval rendelkeznénk az ott folyó tevékenységről. Ez be is igazolódott, hiszen

a képviselő úr előadása után már 38 igen – 37 nem volt az arány.

Értékelvén az egész mai napot, ill. a szavazatok eredményeit, azt reméljük, hogy valamit sikerült megmozgatnunk a diákokban, és ennek alapján többen felelősséget vállalnak közös európai jövőnkért” - összegezte Hatyina Olivér.

az iskola épülete
az iskola épülete

episk-1-bokor-copy-.jpg
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék