2021. február 8., 19:48

A deregnyői Lónyayakról

Akik ismerik az Ung-vidéki Deregnyőt, azok számára nem mondunk semmi újat azzal, milyen gazdag történelmi múlttal rendelkezik ez a mára jelentéktelenné vált település. Persze nem mindenki van így ezzel.

Ezért is örültem, amikor a nagykaposi Németh Renáta a figyelmembe ajánlotta a Lónyay család történetét. Németh Renáta az utóbbi időben azon dolgozik, hogy szlovák nyelven is bemutassa vidékünk lakóinak az évszázados múltra visszatekintő magyar nemesi család legfőbb értékeit és emlékeit. A deregnyői alapiskola igazgató-helyettesétől, Balogh Eleonórától (aki feldolgozta a család Deregnyőhöz kapcsolódó történetét) kölcsönkérte azt a 80 darabból álló digitalizált családi albumot is, amelyet egykor Mária Lujza fiától, a Németországban élő dr. Francz Pachhertől kaptak, és Andrej Hlaváč segítségével, némi színezéssel, életre keltették azokat. De kezdjük az elején.

A Lónyayak eredete a tatárjárásig vezethető vissza. Deregnyőt – ahol egészen a második világháborúig laktak – 1730-ban házasság révén szerezték. L alakban épült kastélyuk 1812 óta áll a községben. A főút felől egy-, a túloldalról kétszintes épületet egykor csodálatos park vette körül.

1805-ben itt született gróf Lónyay Gábor politikus, mezőgazdasági szakíró, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alapítója. Feleségétől, Kazinczy Ottíliától egy fia született, Ödön. Gábor, bekerülve a Kazinczy-rokonságba, jelentős irodalmi alakokat ismerhetett meg és láthatott itt vendégül. Ő vezette be az ifjú Kossuth Lajost is az országgyűlési körökbe. 27 ezer kötetes könyvtárat hozott létre, iskolát adott a falunak, sőt a templom építését is ő fejezte be. Amikor a politikából visszavonult, modern földművelést és állattenyésztést folytatott. 3400 holdnyi birtokon gazdálkodott, amelyhez erdő is tartozott. 80 évesen Trencsénteplicen szívelégtelenségben halt meg. 1881-ben elkészült a templom mögötti családi sírbolt, ahol egy kápolna is állt a család katolikus ága részére.

Lónyay Ödön házasságából négy gyermek született: Gábor, Elemér, Sarolta és Vilma. A két fiú Grazban és Budapesten tanult állam- és jogtudományt. Míg az idősebb, Gábor átvette a deregnyői birtokot, Elemér diplomáciai pályát futott be. Ő volt az, aki 1900-ban feleségül vette Rudolf trónörökös özvegyét, majd a család oroszvári birtokán telepedtek le. Gyakran ellátogattak Deregnyőre is.

Ami Elemér gróf pályáját illeti, előbb követségi attasé lett, majd követségi tanácsossá, később császári és királyi kamarássá lépett elő. 1896 novemberében Ferenc József Lónyay Elemérnek és bátyjának, Gábornak magyar grófi rangot adományozott, ezt követően a felsőház örökös tagjává választották őket. Bár Elemér megkapta a követségi tanácsosi címet is, rövid időn belül kilépett a külügyi szolgálatból, és visszavonult a közszerepléstől. IV. Károly király Elemér grófot 1917-ben hercegi rangra emelte. A Lónyay házaspár harmóniában és boldogságban élt az oroszvári kastélyban. Stefánia megkedvelte Magyarországot, a magyar embereket, a helyi szokásokat és ételeket. A hercegné híres volt jótékonykodásáról és a köz érdekében végzett társadalmi szerepvállalásáról. A mai napig utcák, terek, intézmények viselik a nevét, sőt ételeket is elneveztek róla. 1937-ben jelentette meg botrányt kavaró emlékiratait Császárné lehettem volna címmel. A második világháború végén el kellett menekülniük otthonukból, és a pannonhalmi bencés apátságban kaptak menedéket. Mindenüket az apátságra hagyták. Stefánia itt hunyt el 1945-ben, férje egy évvel később Budapesten. Ma mindketten a főapátsági templom kriptájában nyugszanak.

Elemér bátyjának, Lónyay Gábornak két lánya született. Az egyik korán meghalt, Mária Lujza ugyanakkor Deregnyőn nevelkedett. Ők voltak a kastély utolsó lakói. Mária Lujza egy gazdag üzletember, Francz Pachher felesége lett. Deregnyői esküvőjükön Elemér és Stefánia is megjelent. Mária Lujza gyerekei még ma is élnek, fia Németországban, lánya Innsbruckban. 1990 után többször jártak gyerekeikkel, unokáikkal együtt őseik falujában, Deregnyőn.                         

Megjelent a Magyar7 2021/5.számában.               

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.