2023. március 12., 15:23

6. Nőnapi Cukrászverseny Bényben

Sokan beneveztek, még többen részt vettek a helyi Csemadok által szervezett rendezvényen. A szemre-ízre kitűnő cukrásztermékek mellett volt zene, tánc, költészet, virágok és csudajó hangulat.

1-cukraszvers.-bokor.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

A résztvevőket Koczka Gyula Csemadok elnök, majd Danczi József a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának titkára köszöntötte. Smíd Zsolt alpolgármester és Szeleczky Zoltán képviselő verssel örvendeztették meg a hölgyeket, a kultúrműsorban felléptek az esztergomi táncosok, helyi énekesek, az Ebedi Citerazenekar.

Az Ebedi Citerazenekar
Az Ebedi Citerazenekar
Fotó:  Bokor Klára

Koczka Katalin szervezőtől megtudjuk, hatodik alkalommal kerül sor a cukrászversenyre, ahová a széles környékről érkeztek versenyzők, az idén harmincan.

Nevezni lehetett torta, sütemény, kalács-pogácsa, valamint sóstorták kategóriában. Páran több kategóriában is megmérettetik magukat.

A rendezvényt mindig a nőnap körüli időszakban tartják, ilyenkor szervezetük férfitagjai szolgálják ki nőtársaikat, virággal, frissítővel kedveskedve nekik.

Cukrászverseny
Fotó:  Bokor Klára

„A kultúrműsor alatt a zsűri végigkóstolja a kínálatot. Erre a feladatra mindig elismert szakembereket hívunk, itt van Szerencsés Zsuzsanna, az esztergomi Ettore cukrászda tulajdonosa, Michalik Henrietta, a párkányi Vénusz cukrászda cukrásza, Benušová Terézia cukrász, Csonka Júlia szakácsnő és a falu polgármestere Herbácskó Anita, mint egyéni véleményező” – sorolja Koczka Katalin.

Hozzáfűzi, szép díjakkal is készültek, gravírozott poharat az esemény nevével és évszámával pedig minden résztvevő kap.

A különdíjakat Benušová Terézia, Rudas Andrea, az Ettore cukrászda ajánlották fel, a rendezvényt Sági Gábor és Herbácskó Anita, Bény polgármestere támogatta.

Cukrászverseny
Fotó:  Bokor Klára

A zsűri nevében Herbácskó Anita elmondta, becsülettel végigkóstolták a kínálatot, de nem volt egyszerű dönteni, hiszen tehetséges és tapasztalt amatőr cukrászok hozták el szemre-ízre is remek kreációikat. Csokoládés nanukszelet, a mákosguba torta, különösen rétegezett kávéstorta, háromszintű, különböző ízesítésű torta, túrós batyu, tepertős-szilvalekváros pogácsa, hogy csak párat említsünk a finomságokból.

Cukrászverseny
Rigler Aliz
Fotó:  Bokor Klára

Eredmények:

Torta: 1. Rigler Aliz, 2. Kőrösi Veronika, 3. Halda Melinda

Kalács-pogácsa: 1. Kucsa Mária, 2. Szilágyi Anna, 3. Rigler Alíz,

Sós torta: 1. Kovács Olga, 2. Grentek Erika, 3. Góra Mónika

Sütemény: 1. Kiss Mária, 2. Gáspár Szilvia, 3. Kiss Erzsébet

Különdíj: Takács Éva, Hasznos Gyula, Szilágyi Anna, Bodnárik Gizella, Szuchovszká Ilona

2-cukraszvers.-bokor
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.