2019. április 12., 15:50

33 millió eurós útfelújítás kezdődhet Besztercebánya megyében

Mezőlaborci kihelyezett ülésén 33 millió euró visszafizetendő pénzügyi támogatást hagyott jóvá a kormány a Besztercebányai régió számára, II. és III. osztályú útjainak felújítására. 

utepites_beszterce.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Bystrica24.sk

Ebből 8 millió euró a Nagyrőcei járás útjainak, a Tiszolc – Vereskő közötti útszakasz, valamint a Murányalja – Tornalja közötti útszakasz felújítására lett elkülönítve. Ez egy olyan beruházási támogatás, amellyel mintegy kétszer annyi utat tud megjavítani a megye, mint amennyit csak saját költségvetéséből tudna rekonstruálni  –  mutatott rá hivatalos sajtóközleményében a Besztercebányai Megyei Önkormányzat.

Cziprusz Zoltán
Cziprusz Zoltán

A három támogatott megye közül Besztercebánya megye kapta a legnagyobb pénzügyi támogatást az államtól, mégpedig 33 millió eurót.

A kormány tehát úgy vélte, hogy a közúti infrastruktúra gyenge állapota Besztercebánya megyében a legszembetűnőbb. Besztercebánya megye közigazgatásában összesen 2 455 kilométernyi út áll, ebből 605 kilométernyi másodrendű főút, 1 849 kilométernyi pedig összekötő út. A másodrendű főutak közül 223 kilométernyi nem megfelelő állapotú, 11 kilométernyi pedig balesetveszélyes állapotban van. Az összekötő utaknál 747 kilométernyi út nem megfelelő állapotú és 80 kilométernyi van balesetveszélyes állapotban. Összességében tehát Besztercebánya megye útjainak több mint 43 százaléka nem megfelelő és balesetveszélyes állapotban van.

Ondrej Lunter
Ondrej Lunter

„A megyében nincs elég kiváló minőségű úthálózat, ezért a II. és III. osztályú utaknak kell helyettesíteni az I. osztályú utak szerepét, ebből kifolyólag azok még inkább elhasználódtak“ – nyilatkozta Ján Lunter megyeelnök.  „Szeretnék köszönetet mondani Peter Pellegrini miniszterelnöknek, aki hajlandó volt velem tárgyalni ebben a fontos kérdésben, meghallgatta a régiónkban élő emberek szükségleteit és meghozta a helyes döntést. Örülök, hogy minden klub támogatta ezt a lépést, ezért a legközelebbi megyei tanács ülésén be fogok nyújtani egy javaslatot a kormányzati támogatás jóváhagyására“ – tette hozzá Lunter.

Az első változások a nagyrőceieket érintik

Az elsőként felújított utak a II/531-es és II/532-es utak lesznek a legkevésbé fejlett régiókban, Rimaszombatban és Nagyrőcén. 2016-ban a kormány Nagyrőcére kihelyezett ülésén elfogadta azt a határozatot, melyben ezeket az utakat I. osztályú utakká emelik az állam közigazgatásába helyezve. 

Marian Kotleba korábbi megyeelnök azonban nem működött együtt, ezért az utakat nem sorolták fel és nem rekonstruálták.

Ennek ellenére az új vezetőség mégis felkészült ezen utak felújítására, mielőtt átadnák őket az államnak. Már tavaly közbeszerzést hajtott végre, így a polgároknak nem kell több évet várniuk a jobb utakra.

„Sokat tettünk azért, hogy megkapjuk a pénzt a Nagyrőcei járásban lévő utak javítására, és átadjuk őket az államnak. Mi is készen álltunk arra, hogy miután felszabadul az állam pénzügyi támogatása azonnal fel tudjuk használni, mert Nagyrőce évek óta vár egy ilyen újjáépítésre“ – fejtette ki Ján Lunter, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat elnöke.

„Jó hír az idegenforgalom fejlesztése szempontjából, minden gépjárművezetőnek és a Gömörben élő polgárok számára is.

Kezdettől fogva szilárdan hittem, hogy sikerül és bizonyítani fogjuk az embereknek, hogy a regionális politikusok az emberekért vannak. Jó érzés látni, amikor a majdnem kétévnyi erőfeszítés nem volt hiábavaló"  – mondta Július Buchta nagyrőcei polgármester és a megyei tanács képviselője.

A Nagyrőcei járás minimális mennyiségű I. osztályú úttal rendelkezik és Nagyrőce városa az egyetlen a három járási város közül, ahová nem vezet I. osztályú út.

A kormány döntése szerint a II / 531 és a II / 532 utakat, amelyek Tiszolcot és Vereskőt kötik össze, valamint a Murány és Tornalja között, 8 millió eurós államhitelből rekonstruálják, majd átsorolják az első osztályú utak közé, és az állam közigazgatása alá kerülnek. Az átsorolás után az állam elengedi a kölcsön hátralevő részét.

Cziprusz: fontos beruházásról van szó

„Ez egy nagyon fontos beruházás. Abból a tényből kifolyólag, hogy a régió déli járásai többnyire II. és III. osztályú utakkal kapcsolódnak össze, az utak felújítására irányuló összes beruházás pozitív hírnek számít. Szeretnénk elérni, hogy a régióink vonzóak legyenek a befektetők és a turisták számára, amihez a jó utak elengedhetetlenek. Az MKP klubja nevében köszönetet szeretnék mondani a koalíciós partnereknek, hogy meghallgatták a déli járások kérelmét, és csatlakoztak az utak rekonstrukciójának támogatásához“ – nyilatkozta Cziprusz Zoltán az MKP képviselői klubjának alelnöke.  

„A térségünk összes belföldi és külföldi utazója megérdemli a minőségi és biztonságos utakat és nagyra értékeljük, hogy a kormány 25 millió eurót különített el megyei járásainkra“ – mondta Ondrej Lunter a függetlenek, a KDH, az OĽaNO, az SaS, az OKS és a Most-Híd közös klubjának elnöke, hozzátéve, hogy a minőségi utak létrehozását az egyik legfontosabb prioritásként kezelik.

„Az elmúlt években a megye saját forrásokból növelte az útfelújítások költségvetését.

A jelenlegi költségvetésben a régió mintegy 13 millió eurót különített el és azt szeretnénk növelni. A tanácsban egyetértés uralkodott, annak ellenére, hogy visszavontuk az uniós alapok által finanszírozott projektek társfinanszírozását az IROP program keretében, ezért most igyekszünk mielőbb elfogadni a kormányzati támogatást, hogy a lehető leghamarabb el lehessen kezdeni az útfelújításokat“ – fejtette ki Ján Lunter megyeelnök.

„A Smer–SD képviselői klubja üdvözli a szlovák kormány által jóváhagyott pénzügyi támogatást térségünk útjainak újjáépítésére, és reméli, hogy az utak rekonstrukciója a lehető leghamarabb megkezdődik“ – tette hozzá a képviselői klub elnöke, Božena Kováčová.

A támogatás egy 25 millió eurós kamatmentesen visszafizetendő pénzügyi hozzájárulást takar,

amelynek értelmében a hitel lehívásra évente kétszer, a megye részéről benyújtott kérelem alapján kerül sor. A törlesztést - halasztás esetén - elég 2021 végén elkezdeni, s az összeg tíz éven keresztül egyenlő éves részletekre lebontva kerülne visszafizetésre.

utepites_beszterce.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.