2019. június 7., 16:45

2020-ban Érsekújvár lesz A kultúra városa

2020-ban Érsekújvár lesz A kultúra városa. Pénteken, a tervezetek nyilvános bemutatása után döntött így a Művészeti Alap (FPU) értékelőbizottsága. A címért három város versengett.

A szülőföld visszavár

Érsekújvár Vzdušné Zámky című pályázata meggyőzte a bizottságot. A projekt fő célja a közterületek újjáélesztése és a város kulturális életének fellendítése. „A kulturális programok csökkenthetik a társadalmi egyenlőtlenségeket és segíthetik a generációk közötti párbeszédet” – mondták az érsekújvári projekt kidolgozói.

Petra Kňazeová, a Művészeti Alap szóvivője tolmácsolta a bizottság döntését, amely már az előző évben pozitívan értékelte az érsekújvári projektet, kiemelte a résztvevők számának növekedését és azt a tényt, hogy a projekt számos célcsoportra, műfajra, valamint a kisebbségek és marginalizált csoportok bevonására fókuszál. „Nemzetközi és határokon átnyúló dimenziói is vannak a programnak, és együttműködés révén, több forrásból származó finanszírozásból valósítanák meg” – tette hozzá Kňazeová.

A nyertes város 300 ezer euró támogatást kap a 2020-as programok megvalósítására.

Érsekújváron kívül idén versenyben volt még a döntőben A kultúra városa címért Ólubló (Stará Ľubovňa) és (Igló Spišská Nová Ves).

A támogatási projekt első évében Selmecbánya (Banská Štiavnica) nyerte el A kultúra városa 2019 címet. Az eseménysorozat január 19-én kezdődött az egykori bányavárosban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.