Az 1849. április 19-én zajlott nagysallói csata 173. évfordulóján tartott, koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés az ütközet emlékművénél, a helyi parkban kezdődött, majd a református temetőben, a csatában elesett hősök síremlékénél folytatódott.
1848-ban először Párizsban hozott rügyeket a tavasz, aztán következtek az olasz városok, s alig két hét elteltével még a halvérű Bécs is felkelt. Március 15-én a szikrázó napsütés sugarai Pesten is áttörték az eső- és ködfelhőket, és nyomában felvirradt a szabadság napja”
– kezdte ünnepi beszédét a helyi alapiskola igazgatója, Tóth Gábor hangsúlyozva, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem legszebb és egyben legismertebb fejezete. Mint mondta, ez olyan ünnep, amellyel valamilyen módon minden korosztály, minden társadalmi réteg azonosulni tud, még a megfáradtak, a politikától megcsömörlöttek és a politika által szembenállók is.
Erre nagy szükség van, hiszen soha nem tapasztalt megosztottság van itt. Lassan minden megoszt bennünket: van COVID–nincs COVID; jó dolog az oltás–halálos fegyver a vakcina; ukrán-párti–orosz-párti; baloldali–jobb oldali; Szövetség vagy nem Szövetség; igaz magyar vagy hazaáruló; fehér, fekete, zöld, kék vagy szivárványszínű... Lassan minden éket ver az emberek közé, magyar és magyar közé is, s ami nekünk fájó, anyaországi magyar és határon túli magyar közé is“
– fogalmazta meg a szónok, majd hozzátette:
Őseink erős fából faragták azt a nagy asztalt nekünk, amelyet csak körül kell ülnünk. Nagynak is faragták, szélesnek is; mindenkinek jut körülötte hely, még a nem-szeretem-rokonoknak is. A márciusi ifjak, a szabadságharc hősei a függetlenségért harcoltak, a szabad hazáért áldozták fel életüket. Értünk. A legkevesebb, amit megtehetünk, és amit meg is kell tennünk, hogy félretéve a méltatlan viszálykodásokat, a családi perpatvarokat, méltón megemlékezzünk a 173 és 174 évvel ezelőtti dicső tettekről, melyekkel kivívták az utódok elismerését.“
„Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga“ – idézte fel Tóth Gábor Illyés Gyula gondolatát, majd hangsúlyozta, hogy
azok az ezrek, akik névtelenjei maradtak a forradalomnak és a szabadságharcnak, ugyanolyan hősök, mint azok a nagy magyarok, akiket az emlékezet híven őriz és hősként ünnepel.
Az emlékünnepséget a helyi oktatási intézmény korábbi és jelenlegi tanulóinak rövid verses-zenés műsora színesítette, s egy-egy Petőfi-, Márai- és József Attila-költeménnyel a Göbő Anna és Göbő Sándor alkotta verséneklő páros is fellépett.
A Szózat közös eléneklését követően az emlékezők a helyi református temetőben található közös honvédsírnál is fejet hajtottak.