A XXVIII. Csiliznyáradi Falunap keretében az Insula Magna polgári társulás szervezésében immár hatodik alkalommal valósult meg a Csilizfesztivál a községben.
Egy elfeledett győzelem nyomában.
A helyi Romano Kherben, vagyis a Cigány Házban, illetve annak udvarán megvalósult, a Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap által felkarolt rendezvénybe 35 gyermek kapcsolódott be.
Fegyverropogás, csatazaj hallatszott a „harctérről”.
A koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés az ütközet emlékművénél, a helyi parkban kezdődött, majd a református temetőben, a csatában elesett hősök síremlékénél folytatódott.