150 éve született Kersék János – Koszorúzási ünnepség Léván
2019. július 12-én emlékezünk dr. Kersék János születésének 150. évfordulójára. Ennek tiszteletére a lévai Kersék János Kör koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott, melyre tisztelettel meghívta a város magyar szervezeteit, intézményvezetőit, polgárait.
Az alkalom nyitányaként Kersék János Léva című verse hangzott el Göbő Anna előadásában.
"Te ősi város, vén, mohos romoknak
Tövén épült nyájas, fehér falak,
Amig melletted mások elrobognak,
Mindig megállok, hogy csodáljalak.
Kemény rögön magyar izmok ropognak
S magyar dal cseng a délidő alatt.
Vidám gyerekraj, apró tűzhelyek:
Nincs szó, hogy méltán dicsérjelek."
(részlet Kersék János Léva című verséből)
Ezután Göbő Sándor, a Kersék János Kör (KJK) elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd egy kis időutazásba vonta be az emlékezőket, mely által néhány perc erejéig elkalandozhattunk Kersék János korába, átélhettük, elmerenghettünk néhány, az akkori Garammenti értelmiséget különösen foglalkoztató kérdés felett, s rádöbbenhettünk ezek ma is jelen lévő aktualitására. Nemcsak a történelem, de mindennapjaink is ismétlik önmagukat.
Dióhéjban végigkísértük Kersék János tevékeny, alkotó, termékeny és tartalmas életútját.
Kersék János 1869. július 12-én született Léván. 1902-ben ugyanitt ügyvédi irodát nyitott, amelyet halála napjáig fáradhatatlan buzgalommal vezetett. Kora fiatalságában, 1885-ben a Bars című megyei hetilap munkatársa, 1894-től főmunkatársa, majd 1914-től felelős szerkesztője lett. Itt jelentek meg első versei, karcolatai, publicisztikai írásai. A Kersék János közreműködésével, s az általa szerkesztett hetilap több évfolyamnyi példánya helytörténeti szempontból pótolhatatlan forrásértékű irodalom.
Irodalmi munkásságának magasba ívelő útját nyolc mérföldkő, nyolc magyarveretű, forróérzésű lírával telített kötet jelzi.
Verseinek minden sorát törhetetlen magyarság és igaz, őszinte érzés hatja át. Finomhangú, a líra legmelegebb ősforrásából fakadó költeményeit országszerte ismerték és szavalták, számosat közülük meg is zenésítettek, magyar nótaként ismerhetjük őket (Cserfaerdő újra zöldül, Ezüsttükrös kávéházban, Elbúcsúzom szép kedvesem, Édesanyám ne haragudj, Szép szemedbe néztem…). Rákosi Jenő, a magyar kritika legsúlyosabb szavú művelője, mindig a legnagyobb becsüléssel és elismeréssel adózott a költő nagy és eredeti tehetségének és az ő buzdítására írta meg Kersék egyik legszebb versét, mely azután országos népszerűségre tett szert. A költő egyike volt ama kevésszámú hivatottaknak, akik az önálló szlovenszkói irodalom megteremtésén fáradoztak.
Harminc kisebb színdarabot is írt, melyek a maguk idejében igen közkedveltek voltak, többnyire színpadra is állították őket. Prózai művei: Kis színművek és jelenetek (Léva, 1923), Álomország (mesejáték, Léva, 1924), Szirmaiék (népszínmű, Léva, 1924), A csodasíp, A bűvös kút, Katona temető, Én vagyok az úr a háznál, Szobalányok, Isten a bíró, Lázadó babák, A levél, A hős…
Léva városa méltó keretek között ünnepelte meg Kersék János negyvenéves írói jubileumát: Szirmaiék című 3 felvonásos népszínművét 1924. október 28-án mutatták be Léván, Faragó Ödön társulatánál.
Kersék János még a háború előtti években tevékeny részt vállalt a közéletben, az országos és városi politikában, és őszinte odaadással karolt fel minden nemes törekvést. Ebben az időben a Birtha József lelkész vezette lévai református egyházközség főgondnoka volt. A társadalmi és kulturális élet számos területén dolgozott fáradhatatlanul és odaadóan. Tagja volt a reformátusok törvényhozó zsinatjának és törvényvégrehajtó konventjének, a pozsonyi Toldy-körnek, a kassai Kazinczy Irodalmi Társaságnak stb. Az 1925-ben megalakult Szlovenszkói Református Irodalmi Társaság elnökévé választotta.
A Prágai Magyar Hírlap 1927. február 8-i kiadásában így adott hírt Kersék János haláláról:
„A szlovenszkói magyar irodalomnak mélységes gyásza van. Kersék János dr., a neves és ismert lévai költő és újságíró ötvennyolc éves korában Komáromban váratlanul meghalt. Halálával egy régi gyökerű, a nagyszerű magyar humuszból termett poéta hunyta le szemét és egy finom, meleg, bensőséges hang hallgatott el, mely nemcsak a szlovenszkói, de az egész magyarság lelkében mindig is csengő visszhangra talált…”
Az alkalom folytatásaként dallamokban is felcsendült egy Kersék János vers – ezúttal nem magyarnóta, hanem egy friss megzenésítés. Az idő című verset Göbő Anna és Sándor adta elő.
A megemlékezést koszorúzási ünnepség zárta.
Koszorúikkal is tiszteletüket tették Kersék János emléke előtt: a Kersék János Kör, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája, a Csemadok Lévai Alapszervezete, a Reviczky Társulás, a Lévai Szent László Kör.
Kersék János magasztos – Taby Ica tervei alapján készült, és nyolc évig tartó adománygyűjtést követően közadakozásból emelt – síremlékét 1935. június 20-án leplezték le.
A síremlék a rendszerváltás utáni években, sajnos, primitív vandalizmus célpontjává vált, ismeretlen elkövetők eltávolították róla a csőrében babérkoszorút tartó turul szobrot.
