Leporolt históriák: Jászai Mari esete az angolokkal

2021. június 13., 14:05
Lacza Tihamér

Jászai Mari (1850–1926) a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja. Véletlen, de talán jelképes is, hogy egykorú volt Blaha Lujzával (1850–1926), a nemzet csalogányával, de tudtommal sohasem szerepeltek együtt. Nem csoda, Jászai főleg görög tragédiákban, Schiller, Ibsen és Shakespeare színműveiben remekelt, míg Blaha Lujza elsősorban népszínművekben aratott sikert.

jászai mari
Fotó: Archívum
Jászai Mari

Jászai rajongott az angol drámaíróért, és számos tragédiájának női szerepeiben színpadra állt: Goneril (Lear király), Lady Macbeth (Macbeth), Gertrud (Hamlet), Volumnia (Coriolanus) stb. A Rómeó és Júliában is közreműködött, bár koránál fogva már nem játszhatta el Júlia szerepét, ő volt a dajka. Ez a Shakespeare iránti rajongás az angol nyelvre is kiterjedt, és különösen londoni látogatását követően uralkodott el rajta. Visszatérve elhatározta, hogy sokkal nagyobb gondot fordít az angol nevek autentikus kiejtésére és ezt a kollégáitól is elvárta.

Egy alkalommal valamilyen angol darabot játszottak, amelyben szerepelt egy Jonathan nevű komornyik.

Három felvonáson keresztül gyakran a nevén szólongatták, bár a szerepe többnyire abból állt, hogy bejött és mondott néhány szót, vagy egy hosszabb mondatot. Míg Jászai már a próbákon egyértelművé tette a név kiejtését (Dzsonészn), a kollégáknak nehezen állt rá a szájuk, és mindenféle formában használták. Volt, aki Sónéznek, más Zsoniennek mondta, nem szólva a többi variációról. Jászai sokáig igyekezett megtanítani a többieket a szerinte helyes kiejtésre, ám minden igyekezete kudarcot vallott. Az első főpróbán aztán váratlanul így szólította a komornyikot: Jonathán!

Másodpercekig néma csend ült a színpadon, az illető csak nem akart megjelenni. Aztán az ügyelő belökdöste a komornyikot alakító színészt, mire Jászai ráförmedt: Na mi van? Mire várt, kolléga? A komornyikot alakító Szigeti Imre szerényen csak ennyit mondott: A végszavamra. Az én végszavam ugyanis: Dzsonészn.

A nagy tragika angolimádata a színházi körökön túl is jól ismert volt, és erről különböző történetek keringtek az előkelő társaságban. Budapesten valamikor a századforduló idején egy nemzetközi kongresszust rendeztek, ahol angol tudósok és magas rangú kormánytisztviselők is részt vettek. A rendezők úgy gondolták, hogy egy kis meglepetéssel szolgálnak az előkelő vendégeknek.

Felkérték a művésznőt, hogy a díszvacsorán angolul adjon elő egy részletet valamelyik Shakespeare-darabból.

Jászai Marit nagyon fellelkesítette a lehetőség, és boldogan igent mondott. Napokig gyakorolta a szöveget, csiszolta a kiejtését, és nagy átéléssel elő is adta a monológot. A vendégek nagy tapssal jutalmazták a produkciót, mindenki rendkívül elégedett volt. Az egyik angol tudós – a rossznyelvek szerint – később odaszólt a díszvacsora fő szervezőjének: Nem gondoltam volna, hogy a magyar nyelv ennyire hasonlít az angolhoz.

Kövesse facebook oldalunkat is!