2018. július 20., 18:50

Sagan reagált a bulvárhírekre, majd megnyerte a mai szakaszt - VIDEÓKKAL

Peter Sagan nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny pénteki, 13. szakaszát.

Peter Sagan győzött
Fotó: TASR/AP

Az elmúlt három nap hegyi résztávjai után ismét a sprinterek kerültek reflektorfénybe, ugyanis a Bourg d'Oisans és Valence közötti 169,5 kilométeres etapon mindössze egy harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedő várt a mezőnyre.

A rajt után nem sokkal kialakult egy négyfős szökevénycsoport, amelynek legkitartóbb tagját, a svájci Michael Schärt 5,6 kilométerrel a cél előtt fogta be a főmezőny.

Sokáig úgy tűnt, hogy a sprintbefutóval záruló szakasz hajráját a Trek csapata vezeti fel legjobban John Degenkolbnak, ám a német versenyző az utolsó méterekre elfáradt, és még a dobogóról is lemaradt.

Az izgalmas finisben az összetett pontversenyben hatalmas előnnyel vezető, zöld trikós Peter Sagan bizonyult a legerősebbnek, így idei harmadik, összesítésben tizenegyedik szakaszát nyerte a Touron.  Mögötte a norvég Alexander Kristoff lett a második, a francia Arnaud Démare pedig a harmadik.

Ahogy arról beszámoltunk, a háromszoros világbajnok bejelentette, elválik feleségétől, amelynek következtében a szlovák bulvársajtó különféle elméletekkel állt elő, sőt, egy anonim levél is napvilágot látott. A kiváló kerekes péntek délelőtt ezekkel kapcsolatban egy videóban üzent mindenkinek, majd néhány órával később megnyerte a világ leghíresebb kerékpáros körversenyének következő szakaszát. Ez már tizenegyedik szakaszsikere volt.

Az összetett győzelemre esélyesek a főmezőnnyel együtt értek célba, így továbbra is a Sky brit versenyzője, Geraint Thomas viseli a sárga trikót.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.