2018. szeptember 2., 10:47

Muszkli és gógyi – Zlatner Zsolt, a honti Herkules

Kigyúrt, izomagyú, üresfejű és nagyképű szekrény! – jelentjük ki általánosítva, ha látómezőnkbe kerül egy szerfelett markos, tagbaszakadt férfi; persze halkan, mert a világért sem szeretnénk, hogy erről az érintett is értesüljön.

zlatner-zoltan-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Vajon van alapja ennek a sztereotípiának? Mit ér önmagában a masszív erő és a remek genetikai tulajdonsághalmaz? Mit ér külön az izom, s mit ér külön az agy? Muszkli vagy gógyi? Az alábbiakban a honti Herkules életútját méregetve teszünk kísérletet arra, hogy a prológusban felvetett előítéletekkel teli beskatulyázást szertefoszlassuk.

Motiváció és céltudatosság

Az ipolysági Zlatner Zsolt mindig is szorosan kötődött a testmozgáshoz; kosárlabdázott, asztaliteniszezett, míg végül az erősportnál kötött ki. 2007-ben kezdte el rendszeresen látogatni a Pásztor Péter által vezetett Kulturisztikai Klub (KK Šahy) edzőtermét. Ekkoriban egy hónap leforgása alatt húsz kilót szedett fel, ezzel együtt egyre inkább tudatosította számottevő erősödését.

Növekvő állóképességével azonban sokáig nem tudott mit kezdeni, helyét sem találta, s valódi céllal sem rendelkezett. Mindaddig, amíg 2016-ban gyerekkori cimborája, az erőemelő Karvai Erik indítványára rábólintva szerencsét nem próbált egy ipolyviski megmérettetésen, ahol első ízben emelt kőgolyót és rönköt.

Konfliktuskezelés és kudarctűrés

Az azóta száz kilóval bicepszező Zlatner Zsolt nem habozott, megkezdte első komoly felkészülését egy magyarországi viadalra, ahol azt az acélos legényt keresték, aki egy perc alatt a lehető legtöbbször képes a kétméteres magasságban levő állvány felett átdobni a 80 kilós kereket.

A három hónapos – esetenként -30 fokos dermesztő hidegben történő – intenzív készülés csalódással zárult, ugyanis a versenybe való jelentkezéskor derült fény arra, hogy azon csakis magyar állampolgárok vehetnek részt.

Önbizalom és alázat

Még ezen az illúzióromboló napon megtudta, hogy hamarosan megrendezik azt az erőpróbát, amelyben Szlovákia legerősebbjét keresik. Emberünk ez idő tájt 110 kilós kofferekkel battyogott, 350 kg súlyú kereket forgatott és 90 kilogrammnyi rönköt emelgetett. A versenykiírásból viszont az tudódott ki, hogy a megmérettetésen 150 kilós kofferek, 600 kg súlyú kerék és 130 kilogrammnyi rönk várja őt, meg többek között autóemelés, amit addig még sosem próbált. Zlatner ennek ellenére eltökélte, hogy ha már túl van a felkészülési időszakon, részt vesz a puhói versenyen. Nekivágott hát, hogy tapasztalatot szerezzen, és hogy némi rutinhoz jusson a legerősebbek tanácsait meghallgatva. A későbbiek folyamán is tisztelettel fordult a „nagyokhoz”, a lévai Igor Petríkhez vagy a galántai Piros Ferenchez.

Kitartás és önfegyelem

2017-ben tehát az ország legkeményebb erősportolóit felvonultató versenyen találta magát, ahol megállta a helyét; így lett Szlovákia hetedik legerősebb embere – a profik között, amatőrként. Ekkor határozta el, hogy ő is professzionális erősportolóvá fog válni. Meg is kezdte az 1999-ben alapított Szlovák Erősember Szövetség (SASIM – Slovenská asociácia silných mužov) amatőrök számára kiírt versenyére, a szlovák kupára való felkészülést. A klub támogatásával beszerezte első igazi felszerelését egy siófoki, pályafutását éppen befejező strongmantől, majd a helyi önkormányzat jóvoltából egy régi kazánház egyik termében rendezkedett be. Azóta már 280 kilóval guggol, 332-t húz fel és 215-öt nyom fekve.

Táplálkozástudatosság és életmódjavítás

Az erősportolók életében legalább olyan jelentőséggel bír a kalóriabevitel, mint maga az edzés; a gigászi nehezékek megmozgatásához ugyanis temérdek energia szükségeltetik. A különböző húsfélék mellett a tojás is egy alapvető alkotóeleme az erősemberek táplálkozásának. Zsolt az intenzív felkészülési időszakban el is fogyaszt belőle havonta majd’ 800-at – összeturmixolva, tejjel, banánnal vagy csokoládéval ízesítve.

Akaraterő és profizmus

A kávét és a cigarettát kerüli, s amióta rendszeresen edz, alkoholt sem fogyaszt. Több mint 11 éve egyetlen edzés-hetet sem hagyott ki, pedig hátráltatta már kéztörés és ínszalagszakadás is. Példamutató mentalitására hamar felfigyeltek; az ipolysági BIETA mellett más étterem és pizzéria is támogatja őt. A 196 centiméteres, 142 kilós erősportolót ezzel nem csupán segítik, hanem – bizalmukat kimutatva – ösztönzik és inspirálják is.

Az 1987-es születésű, a 12. Erősemberek Szlovákiai Bajnokságát megnyerő, és ezáltal profi erősportolóvá váló Zlatner Zsolt mellett a régió hírnevét öregbíti többek között az Európa-bajnok erőemelő, Karvai Erik, és főszereplőnk jelenlegi edzőtársa, a 90 kilós kategóriában szlovák bajnok Virág Igor is. A felsorolásból nem hagyhatjuk ki az ipolyviski Kádasi Pityut sem, akiben könnyen előfordulhat, hogy a jövő szlovák bajnokát tisztelhetjük, a 105 kilós kategóriában. Láthatjuk, hogy az Ipoly mentén működő két kulturisztikai klub (a már említett KK Šahy és az ipolyviski Strongman Club) nem akármilyen – zömében szlovákiai magyar – sportolókat nevel ki.

A példaképnek édesapját választó Zlatner Zsolt céljai között szerepel a Szlovákia legerősebb embere versenyének Ipolyságra való elhozása, hogy hazai közönség előtt a lehető legjobb eredményt elérve tegyen egy újabb lépést azon az úton, amely a világ legerősebb emberei közé vezeti.

A fentiekben részletezett fogalmak – motiváció, céltudatosság, konfliktuskezelés, kudarctűrés, önbizalom, alázat, kitartás, önfegyelem, táplálkozástudatosság, életmódjavítás, akaraterő, profizmus – nem feltétlenül a szimpla izomszaporításhoz köthetőek. Olybá tűnik tehát, hogy az erősportolók mindennapjaiban a nyers fizikai erő fejlesztése mellett legalább ugyanolyan jelentőséggel bír a mentális erőnlét is.

Ha tehát legközelebb látunk egy „kigyúrt, izomagyú, üresfejű és nagyképű szekrényt”, aki éppen 150 kilós kofferekkel vagy 400 kilós lengősúllyal sétálgat, akkor jusson eszünkbe az Aeneis szerzőjének sora: „Mens agitat molem”. Hiszen a honti Herkules történetén keresztül éppen Vergilius szavainak bölcsességét érthettük meg, mely szerint nem pusztán a fizikai erő, hanem

„az értelem mozgatja a tömeget”.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.

zlatner-zoltan-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.