2021. július 23., 18:23

Magyar éremesélyek Tokióban

Magyar szempontból a nyári olimpiai játékok mindig sikeresek. Méretéhez, népességéhez viszonyítva Magyarország rendszerint túlteljesít. Az sem újdonság, ha kijelentjük, az első hely, az arany mindennél többet ér a magyar sportéletben, de a társadalom is elsősorban a legfényesebb érmeket számolja. Mi várható Tokióban, kik érhetnek oda a dobogó valamelyik fokára?

Hosszú katinka
Magyarország 177 aranyat, 151 ezüstöt és 174 bronzot szerzett az olimpiai játékok történetében. Ebből 1 arany, 2 ezüst és 4 bronz a téli olimpiák eredménye. Az országok rangsorában ez a nyolcadik helyet jelenti a nyári olimpiákon, míg a tizenkettediket az összesített, nyári-téli tekintetében. Az eddigi harmincegy ötkarikás játékok közül csak a három – a világháború miatt elhalasztott, illetve az 1920-as antwerpeni „csonka”, valamint az 1984-es Los Angeles-i – olimpiáról hiányzott Magyarország. Amikor részt vett, mindig szerzett legalább egy aranyat magyar sportoló.

A legsikeresebb az 1952-es helsinki olimpia volt, amikor a 16 arany mellett 10 ezüsttel és 16 bronzéremmel zárt a magyar csapat, az összesített éremtáblázaton pedig a harmadik helyen végzett.

Csupán Párizsban, 1900-ban fordult elő, hogy egy arannyal tért haza a küldöttség. Az utóbbi évtizedek leggyengébb olimpiája a 2008-as pekingi volt, amikor 3-5-2 volt az érmek leosztása. Mire számíthatunk ezúttal, ki érhet oda a 176 olimpikon közül?

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke 13 éremben gondolkodik. Öt éve, Rio de Janeiróban kettővel több jött össze, a 8 arany, 3 ezüst, 4 bronz idén is remek szereplést jelentene.

A csapatspotok közül kézilabdában és vízilabdában képviselteti magát Magyarország Tokióban. A női kézilabdázók négy európai ellenfél mellett a brazilokkal harcolnak a negyeddöntőbe való jutásért. A franciák, spanyolok, oroszok és svédek társaságában a továbbjutás is csodaszámba menne, de nem lehetetlen.

A férfi pólósoktól mi mást remélhetnénk, mint érmet, az elődöntő reális elvárás az Európa-bajnoki címvédőtől, Peking óta azonban elmaradnak az olimpiai érmek. A nők az utolsó három olimpiáról negyedikként tértek haza, ahogy a 2019-es világbajnokságról is. Tavaly a budapesti Európa-bajnokságon azonban összejött a bronzérem.

Folytathatjuk a sort a kajak-kenusokkal. Milyen olimpia az, amelyiken nem születik magyar érem? Az olimpiák történetében először indítható két-két egység kajak egyesben és párosban, továbbá kenu egyesben. A vezetők éltek is ezzel a lehetőséggel, magyarán néhány számban akár két magyar érem is összejöhet. Ahogy Brazíliában, úgy Japánban is a nőktől várható a több dobogós eredmény. Kozák Danuta és Csipes Tamara ismét szárnyalhat.

Az úszók népes tábora szintén éremesőt hozhat. Hosszú Katinka valószínűleg ismét bezsebel néhány érmet, Milák Kristóf, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Rasovszky Kristóf ugyancsak éremért utaznak a japán fővárosba.

A vívókban szintén van legalább egy érem, de hasonlóan dobogós helyben bíznak a sportlövők is.

Az öttusáról sem feledkezhetünk meg. Kiszámíthatatlan sportág, de az idei sikeres Eb és vb után van miben és kiben bízni.

A küzdősportokban, birkózásban egy-két érmet vár a szakvezetés, cselgáncsban pedig az egy érem is óriási eredmény lenne.

Vitorlázásban Berecz Zsombor is éremért száll harcba, a lehető legfényesebbért.

Lesz-e olyan olimpikon, akire senki nem gondolt, vagy csak a szűk környezete, de hittek benne, és mégis érmet akasztanak majd a nyakába?

Már most furcsa ez az olimpia, egy év halasztással, nézők nélkül. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint az érmeket a sportolók akasztják majd a saját nyakukba. Tálcán hozzák nekik, elmaradnak a gratulációk, a személyes érintkezést kizárják. Ez lesz Tokióban.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/29. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.