Tovább gyorsult az infláció Csehországban
Januárban 9,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a decemberi 6,6 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Ez a legnagyobb mértékű éves szintű drágulás 1998 júliusa óta, amikor 10,4 százalék volt az infláció - tudatták a statisztikusok.
Az infláció növekedése az utóbbi hónapokban folyamatos, piaci szakértők szerint a koronavírus-járvány okozta intézkedések miatt kialakult gazdasági-kereskedelmi helyzet következménye.
A januári árnövekedést elsősorban a lakhatási költségek és az üzemanyagok drágulása befolyásolta.
Az infláció alakulása lényegében megfelel a piaci elemzők várakozásának, akik közül többen már kétszámjegyű áremelkedési átlagot is jósoltak.
Havi szinten januárban 4,4 százalékkal emelkedtek az árak, ami 1993 óta a legmagasabb növekedés.
Az árak emelkedését ebben az esetben is a lakhatási költségek befolyásolták leginkább, januárban az áram 39 százalékkal, a gáz pedig 31 százalékkal volt drágább, mint decemberben.
Áremelő hatása volt annak is, hogy januárban megszűnt az áram és a gáz ideiglenes, néhány hónapos ÁFA-mentessége.