Repülőn, traktoron, gyalogszerrel a gazdák jogaiért

Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, sűrű volt a múlt hét.

Szinte mindennap Pozsonyban voltam, hétfő kivételével, mert akkor Brüsszelbe repültünk. Onnan kedd este hazaérve már traktorokkal vonultunk be Pozsonyba. Azután naponta ott voltam, legalább megismertem a fővárost.

Traktorral is?

Igen, traktoron is, bár nekem, mint az Élő Vidék Gazda Platform szóvivőjének több volt a szerveznivalóm.

Kezdjük az elején. Brüsszelben mit sikerült intézniük?

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának nevében a bizottság elnöke, Cecilia Wikström és Csáky Pál, a bizottság alelnöke fogadott minket, akiktől ígéretet kaptunk, hogy még a héten foglalkoznak a beadványunkkal, és haladéktalanul tájékoztatást kérnek a szlovák kormánytól. A javaslatokról pedig az év második felében fognak tanácskozni. De el kell mondani, hogy a keleti gazdák már három héttel előttünk voltak Brüsszelben. Ők az agrárpályázatok körüli visszaélésekről számoltak be. A német képviselők fel is vállalták ezt az ügyet, mert a Szlovákiában vállalkozó németek is a dotációkkal kapcsolatos visszaélésekre panaszkodtak.

De önök elsősorban a földhasználat körüli gondokat tárták fel.

Igen, a földhasználatot, a pótföldek kérdését, de azt azért látni kell, hogy az elmúlt hónapokban a gazdatársadalom egységesült, így a mi petíciónkban is érintettük az agrárpályázatok körüli visszaéléseket.

A gazdákat a kormánykoalícióból egyedül Andrej Danko fogadta

Érdekes volt tapasztalni, hogy önök elindultak Brüsszelbe, a traktorok szintén elindultak Pozsony felé, mire a miniszter asszony rögtön ellentámadásba lendült. Azzal kezdte, hogy ez csak a gazdatársadalom kisebb része, amit pedig követelnek, annak már nagy része teljesült. Politikai motivációval vádolta a gazdákat. Ilyen, amikor a hatalom megremeg…

…és a legjobb védekezés a támadás. Amit állított a miniszter asszony, az a valótlanságok halmaza, hisz a több hónapja 18 pontban összefoglalt kérdéseinkre egyáltalán nem kaptunk választ. Amikor a parlamentben voltunk, akkor is bizonygatták, hogy 11 pontot teljesítettek. Igaz, eltartott nekik másfél óráig, amíg elővarázsoltak erről egy összetákolt irományt, amit a mai napig nem kaptunk meg.

A traktoros tüntetéssorozat úgy zajlott, ahogy eltervezték vagy azért korlátozva voltak a karhatalom által?

Nem egészen úgy képzeltük el a tüntetéssorozatot, mint ahogyan valójában lefolyt. Mi az elejétől kezdve betartottuk a játékszabályokat, hivatalosan bejelentettük a tüntetést a rendőrkapitányságon. Azt, hogy hány traktorral érkezünk és mikor, majd meghatároztunk egy gyülekezőhelyet, ahol parkolhatunk, ahonnan indulhatnak a traktorok a pozsonyi utcákra tüntetni. A békesség kedvéért elfogadtuk, hogy húsz percenként indíthatunk öt járművet. A kormányhivatal elé, a parlament elé, illetve a Most‑Híd székháza elé, mert a csallóközi gazdák szerint ennek a kormánypártnak illene leginkább foglalkoznia a gondjainkkal, ha már a szavazatainkra számítanának. De ezt sem tartotta be a rendőrség, csak akkor indulhatott az ötös traktorcsoport, amikor az előző visszatért, azaz egy‑másfél óránként. Minden eszközzel tompították a hatását a traktoros tüntetésnek. Hiába tiltakoztunk, csak az lett a következménye, hogy kirendeltek egy rendőrségi (katonai) szállítójárművet, vízágyút, és lényegében bezártak a parkolóba.

A tüntetés előtt melyik kormánypárttal sikerült találkozni?

Csak az SNS‑szel, abban is az árvai gazdák segítettek, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Sem a Smer, sem a Most‑Híd nem fogadott minket.

A Most‑Híd sem?

Ez a párt a mai napig teljesen el­uta­sít­ja a velünk való találkozást. Nem szeretnék találgatni, miért. Bugár Béla állítólag kijelentette, hogy ez nem az ő problémája, ez az SNS‑re tartozik, mivel az övék az agrártárca.

Az Európai Parlamentben.

Lehet, hogy nem akarta megbontani a koalíción belüli egyezségeket. Mindenesetre érzékelni lehetett a gazdák erejét, hiszen Pellegrini miniszterelnök azonnal hazarendelte az agrártárca vezetőjét Csehországból, utasítva őt, hogy fogadja önöket. Miért nem jött létre mégsem a találkozó?

Az egész öt nap az ellentmondásokról szólt, és arról, hogy a kormány megmutassa, milyen kemény és mennyire arrogáns. Mi azt szerettük volna, ha a miniszter asszony látogatott volna el közénk a gyülekezőhelyre. Ő mégis a minisztériumba javasolta a találkozót, ahova mi traktorokkal szerettünk volna eljutni. Mivel csupán három járművel mehettünk volna oda, ezért inkább gyalogosan tettük meg az utat, mintegy hatvanan. Ekkor kiküldte a szóvivőjét azzal, hogy csak három gazda mehet be hozzá. Ebbe viszont mi nem egyeztünk bele. Valamennyiünket azért nem fogadott, mivel állítólag nincs megfelelő kapacitású terme a minisztériumnak.

A hatvan fő nem akkora tömeg, hogy a minisztérium valamelyik helyiségében ne fértek volna el.

Ha nagyon akarta volna, meg tudta volna oldani, hiszen a minisztérium éttermébe legalább százötvenen beférnek. Még annyi empátia sem volt a miniszter asszonyban, hogy lejött volna a minisztérium elé, és jó vendéglátóként fogadott volna minket, akikért azért vállalt némi felelősséget, amikor elfogadta ezt a posztot.

Azért volt olyan közjogi méltóság, aki fogadta önöket.

Igen, fogadott minket Andrej Kiska államelnök, Andrej Danko, az SNS és egyben a parlament elnöke. Az államfő kifejezte támogatását, de ennek inkább protokolláris jellege volt. Dankónál két és fél órát töltöttünk, csak azt nem tudjuk minek, mert sok eredményt nem értünk el nála.

Még ígérni sem ígért?

Nem ígért semmit! Azt szerettük volna elérni, hogy hívja össze a koalí­ciós tanácsot, amit azzal hárított el, hogy nincs hozzá jogköre, mert ő csak a legkisebb kormánypártot képviseli.

Érdekes, ha fegyverüzletről van szó, akkor rögtön össze tudja rántani a koa­lí­ciós tanácsot.

Nekem is érdekes az egész, mert ha gond van egy országban, akkor egy kormánytényezőnek ez nem lehet akadály. De nem akarásnak nyögés a vége.

A kormánypártoknál tehát elutasításra találtak. Ekkor döntöttek úgy, hogy összehívják a „szalmabálák közé” az ellenzéki és a legnagyobb parlamenten kívüli pártokat.

Szeretném, ha mindenki tudná, hogy mi ezeket a kérdéseket a mai napig nem akarjuk politikai síkra terelni, hogy bármely párt kisajátítsa ezt a problémakört. Más megoldást nem láttunk, csak azt, hogy megszólítsuk az ellenzéket, illetve a KDH‑t és az MKP‑t. Hívtuk mi a kormánypártokat is a találkozóra, hiába mondanak utólag mást.

Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Pellegrini azt, hogy nem hajlandó a szalmabálák között tárgyalni. A megjelent pártokkal született egyezség?

Az összes jelenlévő párt képviselője elfogadta az általunk elkészített memorandumot. Szakmai segítséget is ajánlottak, mert valószínűleg bővülni fog ez a dokumentum, mielőtt a szeptemberi ülésszakon a parlament elé terjesztik.

Ezzel be is fejeződött a tüntetés?

Mondjuk inkább úgy, hogy megszakítottuk, de továbbra is sztrájkkészültségben maradunk és figyeljük a fejleményeket.

Térjünk még vissza arra, hogy miután az agrárminiszter asszony elszabotálta a találkozót, másnap megjelent Dunaszerdahelyen az agrárkamara gyűlésén. A kamarával együttesen azt próbálták elhitetni, hogy a tüntető gazdák a kisebbséget jelentik az agrártársadalmon belül, illetve ellentétet próbáltak szítani a kicsik és a nagyok között.

Szlovákiában közel 19 ezer gazdaság kap földalapú támogatást, és ebből csupán 1 500 a nagygazdaság.

Viszont ezek művelik a terület 80%‑át és adják a mezőgazdasági termelés 90%‑át.

Csak az a kérdés, hogy mit is termelnek. Ez ugyanis jelenleg egy teljesen gyarmati mezőgazdaság, pár növényfélével. Ezáltal az egész agrárium arra van ítélve, hogy biztonságos élelmiszer helyett csak alapanyagot állítson elő. Miközben a hazai élelmiszerek aránya 38%‑ra csökkent. Pedig be kellene már végre látni, hogy az élelmiszer‑termelés stratégiai ágazat. Egy világméretű krízis esetén mivel fogjuk etetni a lakosságot?

Majd megesszük az autókat... De komolyra fordítva a szót, nem beszélünk arról, hogy az ágazat versenyképességét részben a fejlődő kisgazdaságok határozzák meg.

Nemcsak a versenyképességét, hanem a stabilitását is. Egy nagygazdaság nem engedheti meg magának, hogy tévedjen, veszteséges legyen. Ha mondjuk lemegy a tej ára, akkor neki vágóhídra kell vinni akár ezer tehenet. Egy kisgazda, ha esetleg veszteségbe fut, akkor a család összehúzza magát, átvészeli, reménykedik, hogy a következő évben csak jobb lesz, és fenntartja az élelmiszer‑ellátáshoz szükséges termelést.

Zárszóként, milyen élményeket hozott a pozsonyi tiltakozás?

Nagyon sokat adott. Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor a pozsonyiaknak osztottuk a sárgarépát, akik ott helyben megkóstolták és megállapították, hogy a csallóközi zöldségnek teljesen más az íze, mint amit a multik megetetnek velük. Viszont az elmúlt hónapok legnagyobb eredménye talán az, hogy a gazdatársadalom összeforrt, és a szlovák gazdák egyenrangúként, megbecsüléssel tekintettek a magyar gazdákra. A közös cél, a közös gondok teljesen eltüntették a nemzetiségi ellentéteket, és mindenki egyforma állampolgárnak érezhette magát. Megnőtt a szolidaritás egymás iránt, és ez óriási tőke a jövőre nézve.

(Az interjú a Magyar7 c. hetilap 2018/26. számában jelent meg.)