2019. július 12., 13:10

Jól termett a gabona az idén, de vajon mennyit kapnak érte a gazdák?

Úgy tűnik, az idei májusi eső valóban aranyat ért, mert a tavalyinál nagyjából 15 százalékkal több gabonatermésre számítanak az idén a mezőgazdászok. Az aratás, a júniusi rekord meleg miatt, tájainkon sok helyütt már Péter, Pál előtt néhány nappal elkezdődött, és most finiselnek vele. A betakarítást hátráltathatja, hogy a következő napokra csapadékosabb időjárást jósolnak a meteorológusok. Az esőre persze most is nagy szükség van, leginkább a kukoricának és napraforgónak tenne jót az égi áldás.

aratás
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Bodó Károly

Dél-Szlovákiában, ahol a föld, a rengeteg gond ellenére, még mindig sok ember számára jelent megélhetést, mostanában a kombájnoké a főszerep. A gazdák egy része már biztonságban, magtárban tudja az idei gabonatermést, mások viszont most leállásra kényszerülhetnek a csapadék miatt.

„Még 200 hektár gabonánk van kint a földeken, de az eső miatt le kellett állítanunk a munkát. Bár ez kicsit bosszantó, mégsem bánnám, ha lenne egy kiadós zuhé, hisz nagyon „szomjas” már a kukorica. Az eddig betakarított gabona mennyiségével és minőségével elégedett vagyok. Jobb évet tudhatunk magunk mögött, mint tavaly – summázza a helyzetet egy több száz hektáron gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozó.

Fotó:  Bodó Károly

A csallóközi kisgazdák jó részének gabonája már a magtárakban várja, hogy eladásra kerüljön – kenyér vagy takarmány, esetleg söralapanyag legyen belőle. A nagy kérdés persze az, mennyit fognak fizetni értük.

A földművelők már megtapasztalták, hogy amint jobb a termés, máris csökkennek a felvásárlási árak. Érdekes módon, a boltban viszont mégsem lesz olcsóbb a kenyér… Nem járnak jól akkor sem, ha több terem, mintha kevesebb.

S hogy mikor érdemes eladni a gabonát? Egy nagyjából 10 hektáron gazdálkodó földes gazda szerint erre sincs jó „recept”. Volt már, hogy tavasszal kevesebbért tudna eladni a portékáját, mint közvetlenül aratás után. Attól is függ az eladás, hogy az adott gazda mennyire van megszorulva, mennyire gyorsan van szüksége a pénzre.

Fotó:  Bodó Károly

„Nagy lutri ez, függünk az időjárástól és a kártevőktől. Az ellenük való védekezés egyre komolyabb tehertétel. De ha nem permetezünk, azt a termés sínyli meg. Idén a sok eső miatt ellepték a gabonánkat a csigák. Szerencsére a végeredménnyel, a terméssel elégedett lehetek, a búza 60 mázsa körül hozott hektáronként, az árpa 57 mázsát. Ez pedig  jó pár mázsával több, mint tavaly” – készít gyorsan fejben mérleget az idei aratás végeredményéről.

Terméskilátások

A Statisztikai Hivatal adatai szerint sűrűn vetett gabonaféléből, a zab kivételével, valamivel több került a földbe az idén, mint tavaly. Búzából 1 százalékkal, árpából 1,8 százalékkal, rozsból 10 százalékkal, tritikáléból (búza és rozs keresztezése) pedig 3,1 százalékkal többet vetettek. Becsléseik szerint 14,5 százalékkal nagyobb termésre számíthatunk ebben az esztendőben, mint tavaly.

Hogy mennyivel termett több az idén, amikor májusban sok esőt kaptak a földek, az csak akkor derül ki, ha már mindenütt, vagyis az ország északi régióiban is befejezték az aratást.

Fotó:  Bodó Károly

Vidékenként, a föld minősége és a belefektetett pénz és energia, valamint az időjárási viszonyok függvényében változó lesz a hektárhozam, de az már most elmondható, hogy ha rekordtermést nem is, de jó gabonatermést hozott az idei év.

aratás
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.