Harc és egyensúly: Így nevelik az ipolyszalkai biofarmon az állatokat

Különös kapcsolatom van a természettel, főképp az állatokkal – kezdi Róbert, miközben a karámban kérődző tehenekben gyönyörködünk. – Ebből kifolyólag nem volt kérdés, hogy mezőgazdasági főiskolán folytatom a tanulmányaimat. Megtanítottak ott minden „fontos” dologra: hogyan lehet türelmetlenül, elégedetlenül élni az életet, ahelyett, hogy mindig többet, szebbet, gömbölyűbbet akarnánk. Az egyetem elvégzése után a szalkai szövetkezetben helyezkedtem el. Én is besorakoztam, és a belém sulykolt ismereteket igyekeztem megvalósítani. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy bárhogyan igyekszünk javítani a gyarapodást és a tejhozamot, csak a veszteséget növeljük.

Hogyan lehetséges ez? A tehén természetes körülmények között napi 8-12 liter tejet ad, ami elég a borjú felneveléséhez. Ez nekünk kevés volt, és olyan teheneket tenyésztettünk ki az idők során, amelyek akár napi 60-80 liter tejet is képesek produkálni. Ehhez koncentrált takarmányra van szükségük, ami drága, a tej ára viszont hosszú távon alacsony, magyarázza a gazda. Eladósodtunk. Azelőtt 180 embert foglalkoztatott a szalkai szövetkezet, de a tönkremenőben lévő gazdaságból sokan távoztak önként vagy muszájból. Én maradtam egyedül mint mérnök. Sok nehézség után 22 emberrel kis szövetkezetté transzformálódtunk, és elkezdtük építeni a világunkat.

Góra Róbert, a szalkai biofarm vezetője és egyik tulajdonosa

Jómagam otthon nem permetezek, mondja Róbert, mégis mindig terem valami, rásegítés nélkül. A természetben minden résztvevőnek naponta meg kell küzdenie azért, hogy életben maradjon. Kegyetlen a harc, ám emellett ott a csoda is: a természet egyensúlyra törekszik. Mondok egy példát: az őszibarackfáimat imádják a levéltetvek, aminek következtében a levelei zsugorodni kezdenek. Kimentünk a határba a családdal, szedtünk úgy ezer katicabogarat, melyeket otthon szabadon engedtünk, és a probléma meg volt oldva, hiszen tudvalévő, hogy a katica száz tetűt is megeszik naponta. Elhatároztuk, hogy a gazdaságban sem fogunk permetszert használni. Kisebbednek a költségek, ráadásul az agrártárca is többet fizet annak, aki nem permetez.

Hogy rakjam össze a gazdaságot, hogy ebből meg is lehessen élni? – töprengtem. Hogy erre választ kapjak, Ausztriába, Olasz- és Franciaországba mentem tanulmányútra, ahol azt tapasztaltam, hogy jobban tisztelik a megtermelt vagyont, van feldolgozás, kis üzletecske, és ott a hazait mindenki támogatja. Ez a mi tájainkon sajnos nincs így.

Sok hibát elkövettem, amíg sikerült megtalálnom az utamat. Először is meg kellett tapasztalnom, hogy a modern növényekkel, a túltenyésztett állatokkal ez az út nem járható. Régi fajtákat kell választani, amelyek igénytelenek. Igaz, sokkal kisebb a hektárhozam, alacsony a súlygyarapodás, de meg kell elégedni azzal, amit a természet a maga egyensúlyával képes megadni nekünk.

Legelésző skót marhák

Azokon a földeken, ahol nem lehet eredményesen gazdálkodni, hagytuk megnőni a füvet, más részekre lucernát vetettünk, hogy az állatoknak legyen takarmánya. De milyenfajta állatokat tenyésszünk? A skót marha mellett döntöttem. Nincs szarva, ezért nem veszélyes, és jól tűri a ridegtartást. Tavasztól a legelőkön van, csak télire hajtjuk be a karámba. Nem kell szója, nem eszik silót, igaz, így a gyarapodás csak napi 60-70 deka a két kiló helyett, de a tápláléka vegyszermentes. Mivel a telepen sok kihasználatlan épület volt, ezért mangalica malacokat is beszereztünk. Ez a fajta szintén igénytelen a tartásra. Egész nap túrnak, pocsolyában hemperegnek, búzát, kukoricát, tököt, lucernát, mindent megesznek.

Mi legyen az állatokkal a felnevelés után? Ez a kérdés foglalkoztatott a leginkább. Eleinte idegen vágóhidakra hordtuk az állatainkat, de ott a legnagyobb haszonnal próbálják felvásárolni az állatokat, nem véve figyelembe, hogy a mi állataink húsa hozzáadott értéket képvisel azáltal, hogy természetes módon tartjuk őket. Ekkor jött az ötlet, hogy mi is létesíthetnénk vágóhidat. A gondolatot tett követte: egy hónapja üzemel a bio vágóhidunk.

A hústermékek biofűszerezéssel, különös pácolással és füstöléssel készülnek

Ez a vágóhíd többek közt azért különleges, mert egyszerre csak egy állatot tud fogadni. Ez a mangalica malacaink esetében nagy előny, mert míg a fehér disznók nem foglalkoznak egymással, a mangalicáknál erős a falkaszellem: ha az egyik bajban van, a többiek igyekeznek a segítségére sietni. Ezért nem szeretik ezeket a fajtákat a hagyományos vágóhidakon, ahol szinte futószalagon vágják az állatokat. Amikor a vágóhídra szállítjuk az állatot, elbúcsúzunk tőle, és a leölése a lehető legfájdalommentesebben történik. Egyszerre csak ezzel az egy állattal foglalkozunk, s csak akkor jöhet a következő, amikor a hús már be van rakva a hűtőbe. A vágóhídon kizárólag természetbarát tisztítószereket alkalmazhatunk.

A tőkehús mellett készítünk kolbászt, szalonnát, sonkát, pástétomokat, és szalámival is próbálkozunk. Ezekhez kizárólag biofűszereket használunk. Célunk egy olyan farm kiépítése, ahol a vevő megnézheti, hogyan tartjuk az állatokat, elbeszélgethet a dolgozókkal, megkóstolhatja az itt tenyésztett állatok húsából készített termékeinket. Ember-, állat- és természetközeli világot építünk.

(A cikk a Magyar7 hetilap első számában jelent meg.)