Ahol szó szerint virágzik a vállalkozás

Szvorák Emese 2019. február 16., 11:35

A Kalonda Kertészet Kft. 2005-ben a kalondai Vaculčiak házaspár vállalkozásaként indult. A fiatal házaspár örökségként kapta a céget, mivel Éva, a feleség szülei már a rendszerváltás előtt is zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Ezért is tűnt kézenfekvőnek, hogy folytassák az elődök által megkezdett munkát.

A család kalondai háza első ránézésre szokványos családi ház, de ha valaki belép az udvarra, egy új, növényekkel teli világ tárul elé. Hatalmas udvarukon sorakoznak a fóliasátrak, amelyek megszámlálhatatlan mennyiségű zöldség- és virágpalántát rejtenek. Ottjártunkkor épp a virágpalánták ültetése zajlott. Jelenleg négyen dolgoznak a cégben. Éva és a férje, Juraj, valamint két falubeli nő. S bár a cég tulajdonosa Juraj, Éva kezdeményezte a vállalkozás elindítását. Szülei házasságkötésük után kezdtek zöldségtermesztéssel foglalkozni, így Éva beleszületett ebbe a világba, kiskorától segítette szülei munkáját. A sors fintora, hogy mégsem ilyen irányban folytatta tanulmányait. Szakácsként dolgozott, emellett azonban, ha csak hobbi szinten is, nem adta fel a palánták nevelését. Mint mondja, sok év kellett ahhoz, hogy rájöjjön, ez az ő útja.

Ehhez természetesen elengedhetetlen volt a férj támogatása. A Vaculčiak házaspár húsz éve építgeti a vállalkozását. Kezdetben a cég fő profilja a zöldségtermesztés volt, majd folyamatosan fejlesztették és bővítették, így fogtak hozzá a dísznövénytermesztéshez is. Az ő példájuk is bizonyítja, hogy sosem késő váltani, és megvalósítani az álmokat.

– Sokan úgy gondolják, hogy mivel működő vállalkozást kaptunk, ezért könnyű volt a dolgunk. Ez azonban korántsem igaz, sőt nehezebb dolgunk volt, mert mindezt a napi munka mellett végeztük. Hosszú és nehéz folyamat volt, míg ide értünk, és éveket vett igénybe – meséli Éva.

Üvegházaikban egész évben zajlik a munka. Késő ősszel kezdik az ültetést, az utolsó munkák pedig kora ősszel érnek véget. Paprika, paradicsom, zeller, káposztafélék, csilipaprika, egynyári és évelő növények – minden megtalálható náluk.

Kezdetben csak Kalondán dolgoztak, ott ültettek, nevelték a palántákat, amiket a piacon árultak. Négy éve azonban megnyitották a saját losonci üzletüket. Ez volt az a pont, amikor végérvényesen elhatározták, hogy csak ezzel fognak foglalkozni.

Jelenleg nyolc fóliasátor és üvegház birtokosai, a vásárlókat pedig losonci üzletükben várják. A vevők jönnek is. Nemcsak a környékről, de távolabbról is.

A hazai mindig jobb

Éváék nagy előnye a multikkal szemben, hogy a vásárlókkal való közvetlen kapcsolatra, kommunikációra építenek. Fontos számukra az emberek véleménye, visszajelzése, hogy elégedetten térjenek vissza hozzájuk. Nem akarnak senkivel versenyezni, a titkuk csak annyi, hogy növényeikből a legjobb minőséget igyekeznek kínálni. Éva szerint a zöldségtermesztés sikerének egyik meghatározó alapja a palánta minősége. Ha az kiváló, akkor a kevesebb tapasztalattal rendelkező kertész is sikeres lehet.

– A jó palánta bizalmi cikk – állítja Éva. – Ha a vevő elégedett az általunk végzett munkával, a következő évben is visszatér hozzánk. Munkánk színvonalát jelzi, hogy évről évre nő a hazai és a magyarországi vevőink száma. Számunkra a pozitív visszajelzés, egy-egy dicsérő szó mindennél többet ér.

Céljuk, hogy az emberek visszatérjenek a zöldségtermesztéshez, hiszen az otthon nevelt, gondozott növény jóval egészségesebb, mint amit az áruházláncok kínálnak, a világ távoli részeiről. Előnye továbbá, hogy pontosan ismerhető az előélete, így nem fordulhat elő, hogy vegyszerezett, ellenőrizetlen hátterű zöldséget tesz az ember a család asztalára. Vaculčiakék azt is fontosnak tartják, hogy a szülőfalujukban teremtsék meg az egzisztenciát, de emellett a helyieknek is munkát tudjanak biztosítani. Jelenleg két állandó munkatársuk van, de szezonban 8-10 embert is foglalkoztatnak.

Köszönet a magyar kormánynak

Cégük fejlesztését teljes mértékben önerőből végzik. Tavaly viszont sikerült támogatást nyerniük a Baross-pályázaton, amely nagy segítséget nyújtott számukra.

– A fűtésrendszer korszerűsítésére kértünk és kaptunk támogatást. Ennek köszönhetően három új kazánt tudtunk vásárolni. Számunkra ez hatalmas segítséget jelent, mivel a meglevők elavultak. Önerőből ezt nem tudtuk volna megoldani – mondja Éva. – Az üvegházak és fóliasátrak üzemeltetéséhez elengedhetetlen a fűtés, hogy a növények megfelelő hőmérsékleten, megfelelő páratartalom mellett nevelkedjenek. Januártól májusig fával fűtünk, emellett nagyon fontos az öntözőrendszer kiépítése. Ezért Kalondán és Losoncon is saját kutat fúrattunk. Minden fóliasátorban ventillátort helyeztünk el, a magas páratartalom esetén ugyanis penész és betegségek támadhatják meg a növényeket.

Képgalériánk:

Helyi vállalkozóként a Vaculčiak házaspár arra is ügyel, hogy lehetőség szerint támogassa a község köztereinek szépítését. Ezen kívül növények kiültetésével, virágdekorációk készítésével járulnak hozzá a régió kulturális rendezvényeinek szépítéséhez. Hogy a vállalkozás versenyképes maradhasson, fontos a fejlesztés, a bővítés, ezért mindig újabb és újabb terveket, elképzeléseket valósítanak meg. Ehhez elengedhetetlen a család és a barátok segítsége, támogatása. Két kislányuk, a 8 éves Ema, és a 16 éves Veronika is örömmel kiveszi a részét a munkából, hiszen örökségül kapták a növények szeretetét, ezért úgy tűnik, hogy Vaculčiakéknak az utánpótláson sem kell törniük a fejüket.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/7. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS