2018. április 28., 09:38

Honda Civic 1.6 i-DTEC Elegance: A dízelváltozat – feljavított motorral

Mint ahogy az várható volt, a 10. generációs Civic is megkapta a márka saját fejlesztésű 1,6-os dízelmotorját. Ez azonban – néhány műszaki mutató azonosságának ellenére – már messze nem az, amely 2013-ban debütált a japán gyártó kompakt motorházában. Hogy miben különbözik, arra a szokásos egyhetes tesztünk tapasztalatai alapján próbáljuk megadni a választ.

honda
Médialapozó
Fotó: Vas Gyula

A formáról csak röviden, mivel ugyanolyan, mint a benzines verzióké, amelyekről már több korábbi tesztemben írtam. Tehát: a jubileumi 10. generáció. mindkét avantgárd elődjéből megtartotta a legizgalmasabb elemeket, de rájuk tett még néhány lapáttal. Maradtak például a lökhárítókba rajzolt kubista formák, a borotvaélesen kiugró hátsó lámpák, no meg az atipikus hátsó légterelő – de az autó 13 centivel hosszabb és kettővel alacsonyabb lett, amit már lehetetlen elnézni. És tényleg: arányok megváltoztatásával úgy lett pengésebb, kupészerűbb a forma, hogy még a hátsó kilincsekkel való trükközéstől is eltekinthettek. És akkor még nem is beszéltünk az elülső, de főleg a hátsó hatalmas műanyag betétekről, vagy az önállósult tetőspoilerről… Mindent összevetve maradt egyfajta vizuális lépéselőny a konkurenciához képest.

Belvilág

Beszálláskor ebben a verzióban is pont olyan mélyre zuhanunk, mint a többiben; dízelmotor ide vagy amoda, ez már álló helyzetben megadja a modellre évtizedek óta jellemző sportos életérzést. Az utastér kissé monoton, szürke színvilága már kevésbé kellemesen hat ránk, de ez akár ízlés dolga is lehet. Hely nemcsak elöl, hanem a 2,7 méteres növelt tengelytávnak köszönhetően hátul is bőven, sőt a csomagtartó is a kategória egyik legtágasabbika. A központi műszerblokkban már nincsenek üres fekete felületek, így az elődénél sokkal harmonikusabb látványt nyújt.  A (fűthető, deréktámaszos) elülső ülések tartása kiváló, a hatgangos kézi váltó karja sportosan rövid. Az egyéb szereltségi tételek, illetve vezetéstámogató rendszerek, pedig felölelik mindazt, amit egy 2017-ben piacra dobott típusnak tudnia illik, esetenként annál is többet. Elsősorban is a minden szinten alaptartozék Honda SENSING csomagról van szó, amelynek tartalma, címszavakban: Elülső-hátsó tolatószenzorok, parkolókamera. Táblafelismerés. Sávelhagyásra és ráfutásra figyelmeztető rendszer. Kétfunkciós tempomat, beállítható követési távolsággal. Dugóasszisztens (nem disznólkodunk, tényleg van ilyen). Komplex telefon-kiszolgálás, USB- és HDMI-csatlakozók. A  légkondi pedig természetesen kétzónás…

Fotó:  Vas Gyula

Tisztább, takarékosabb motor

Ha meg akarjuk írni, miben különbözik elődeitől az 1,6-os dízelmotor legújabb verziója, nem úszhatjuk meg a szakmázást. Legfeljebb megpróbálhatjuk emberi nyelvvel ötvözni. Tehát: 1. Új fémkombinációk alkalmazásával csökkentették a dugattyúk súrlódását, és az egész aggregát súlyát. 2. A feltöltőt hajtó gázturbinát újra cserélték, változó fúvókával, kis turbólyukkal, elektronikusan szabályozott forgási sebességgel. 3. A motor külső felületén egy bordázatot alakítottak ki, amely csökkenti a zajt és a vibrációkat.  4. Az elektronikus üzemanyag-befecskendező rendszer 1800 bar nyomáson dolgozik, az üzemanyag áramlását pedig speciális mágnesszelepek szabályozzák. Persze lenne még néhány pont, de azok már tényleg lefordíthatatlanok… Az említett átalakítások nem növelték ugyan a motor teljesítmény és nyomatékát, de kulturáltabbá tették a járását, csökkentették a károsanyag-kibocsátását, és természetesen a fogyasztását. Utóbbi persze nem a fantázia világába tartozó gyári 3,7 l /100 km, de mint tesztünk eredménye igazolja, 5 liter alá simán be lehet férni. A kilométerenként 93 grammos széndioxid-kibocsátás szintén nagyon jó érték. Egy szó, mint száz: az elsősorban motorspecialista Honda dízelfronton is hozza a tőle megszokott színvonalat…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1597 cm3

Teljesítmény: 88 kW (120 LE)@4000

Nyomaték:   300 Nm@2000

Sebességváltó: hatfokozatú kézi                                             

Legnagyobb sebesség: 201km/óra      

Gyorsulás 0–100 km/óra: 10 s  

Gyári átlagfogyasztás: 3,7 l/100 km

Tesztfogyasztás: 4,8 l/100 km

CO2-kibocsátás: 93 g/km

H/Sz/M: 4518x1799x1434 mm

Csomagtér (alap):  420–478 l*

Csomagtér (maximum): 1209–1267 l*

Üzemanyagtartály: 46 l

A dízelváltozat induló ára: 18 490 €

A tesztelt típus induló ára: 21 990 €

 

* szereltségfüggő értékek

honda
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.