Szlovákiai kö(ó)rkép

Szlovákia rendszerváltozás utáni kormánya gyáva volt és korrupt, nem tudott mit kezdeni az ölébe hulló privatizáció lehetőségével, az ország vagyonának, működőképes vállalatainak megmentésével. A könnyebb utat választotta: a maffia összefonódott az állami vezetéssel, beépült az államigazgatásba, így a bűnözés, a korrupció lett úrrá Szlovákiában. Kiszolgáltatták, elosztották, eladták az országot, elherdálták a nemzeti vagyont. És (ellentétben a V4 többi országával) továbbra is posztkommunista kormányunk van, amely szemrebbenés nélkül szolgálja ki az idegen és a hazai nagytőkét.

A multinacionális konkvisztádorok és a volt kommunista elitek áldozatává váltunk. Tudatosan építették le, rabolták szét, tulajdonították el a nemzeti vagyont, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart. 1968‑ban a 15 milliós Csehszlovákiából 300 ezer állampolgár menekült el az orosz tankokkal indított konszolidáció elől.

A Fico-kormány utolsó 10 évében az 5 milliós Szlovákiából 300 ezer ember volt kénytelen elhagyni az országot a megélhetés reményében. A rendszerváltás óta összesen mintegy 500 ezerre (10 %) tehető azok száma, akik a megélhetés, a boldogulás lehetősége miatt elhagyták Szlovákiát.

Szlovákia az autóiparának köszönheti gazdasági erejét, versenyképességét, de vajon mit segít ez a lakosság életminőségén, amely felett ott lebeg a halálos veszedelem, az egészségre káros élelmiszerpiac? A meglévő, megművelhető földterületeink csökkenése ijesztő, minőségi romlása elképesztő, kizsigerelése rettentő méreteket ölt. Száz év alatt haszonnövényeink hozama tízszeresére nőtt. Mennyiségileg többet termesztünk, viszont a sárgarépa vitamin‑ és ásványianyag‑tartalma az 1950‑es szint 4 százalékára esett vissza, a krumplié a tizedére, a kukoricáé pedig az egyharmadára.

A műveletlen és elhanyagolt területek hiába várják a klasszikus (nem ipari) művelés mellett a gyümölcs‑, a zöldségtermesztés, a teljes kertkultúra feltámasztását, és vannak régiók, ahol az erdőtelepítés kultúráját kellene újratanulni. Helyette marad a közmunka bohózata és a segélyezés.

A természetes takarmányozás alapjául szolgáló kaszálatlan rétek, elgazosodott legelők gondozását újra kell kezdeni. Vissza kell térni őseink legrégibb, legősibb foglalkozásához, az állattartáshoz, a legeltetéshez, és ebbe bevonni a nincsteleneket. A vidéki fiatalságot vissza kell hozni a mesterségek világába, hogy ne váljanak kéregetőkké, ne zuhanjanak a nélkülözés, az éhezés, a bűnözés szintjére.

A háború utáni években nagy volt a szegénység, a nélkülözés, nem volt munkanélküli segély, özvegyi járadék, még csak hadiárva‑, hadirokkant‑gondozás sem. A munkaképes férfiakat lemészárolták, elhurcolták, mégsem táplálkoztunk egészségtelenebbül, mint ma, mégsem volt annyi beteg és nyomorék. Mitől nőtt ennyire a sérült, elmaradott, beteg gyermekek száma? Ki fog riadót fújni, hogy mára a növényvédő szerek maradványai minden csecsemő vérében kimutathatóak?

Tény, hogy Szlovákiában 20%‑kal magasabbak a bérek, 10%‑kal a nyugdíjak, mint Magyarországon, de ott 10%‑kal alacsonyabbak az élelmiszerárak, és ismert az élelmiszer eredete, hiteles a beltartalmi értéke. Ez csak egy példa arra, hogy a statisztikai előny nem ­tükrözi Szlovákia lakosságának egészségi állapotát, lelki egyensúlyát, bol­dogulását, biztonságát, jövőbe vetett hitét.

Az elsikkasztott mezőgazdaságban ma nincs, aki dolgozzon. Itt vannak a hatalmas teljesítményű nyugati gépek, de nincsenek szakemberek, ahogy nincsenek pásztorok, állatgondozók, etetők, fejőnők sem. Maradt néhány korszerű gazdasági telep, szépen kiépített farm, de ezek nem az ottani lakosság megélhetését, boldogulását, biztonságát és jövőjét szolgálják.

Korunk civilizációs betegségeinek mintegy 80%‑a egészségtelen táplálkozásunkra, kétes, idegen eredetű, lejárt szavatosságú élelmiszerek fogyasztására, és a környezetszennyezésre vezethetők vissza. Szlovákiának nincs jövőképe az életminőséget illetően, dilettáns képviselők és politikusok engedték, hogy megássák annak sírját, pedig Szlovákia vidéki jellegű ország, ahol minden megterem.

Fel kell tennünk a kérdéseket, hogy Szlovákiában miért élnek ennyien mélyszegénységben? Miért drágábbak a legfontosabb alapélelmezési cikkek, mint a környező országokban? Miért számolták fel a szőlőket, zöldségeseket, gyümölcsösöket? Miért nem virágzik a haltenyésztés, a halgazdaság hagyománya? Hová tűnt a gyógynövénytermesztésünk? (Az Unióban jelenleg 70 ezer hektáron termesztenek gyógynövényeket, ennek a területnek a fele Magyarországon található.) Miért állítjuk elő a nálunk begyűjthető méz alig egyötödét? Hova tűnt a háztáji gazdálkodás? Miért szűntek meg a mezőgazdasági szak‑ és középiskolák? Miért látni nálunk ennyi megműveletlen földet? Miért hozhatnak ide Nyugatról az ottaninál rosszabb minőségű termékeket? Miért menekül a lakosság a városokba, miért ürülnek ki a falvaink?

Lehetne sorolni a kérdéseket. Ha Szlovákia nem változtat az agrár‑ és önellátási, élelmezési politikáján, ha nem térünk vissza őseink értékeihez, ha nem teremtik meg a feltételét az önellátásnak, ha az élelmiszerboltokat nem tölti fel saját, hazai termékeivel és annak árusítását nem helyezi előnybe, annak beláthatatlan következményei lesznek. Illetve már vannak, elsősorban egészségügyi téren, mert Szlovákia lakosságának fogalma sincs arról, mit eszik.

Illene kimondani a szégyenteljes valóságot: minden társadalomnak, minden közösségnek olyan a sorsa, amilyen politikusai, illetve képviselői vannak a törvényhozásban. Amilyeneket megérdemel.

Megjelent a Magyar7  hetilap 2018/21. számában.