Recesszió előszele az autóipari beszállítónál
A szlovák autóipar nehéz évkezdetet tudhat maga mögött. Először Szlovákia legnagyobb autógyára a Volkswagen Slovakia bocsátott el ezer embert, majd további kétezer elbocsátását helyezte kilátásba, amit elsősorban a piaci kereslet csökkenésével és a gyártás hatékonyságának emelésével indokolt. Később a zsolnai Kia Motors Slovakia bocsátott el 27 alkalmazottat, amit szintén a dízelek piacvesztésével magyaráztak. A sor sajnos nem állt meg.
Szlovákia egyik legnagyobb munkaadója a csapágyakat gyártó Schaeffler Slovensko bocsátott el 25 alkalmazottat a szakolcai üzeméből. Az indokolásuk szerint, a jelenlegi megrendelések nem emelkednek, és erre a vállalatnak reagálnia kellett. Nem terveznek komolyabb méretű elbocsátásokat, a gyártásra és az azzal összefüggő szolgáltatásokra a saját törzsállományukat fokozottabban szeretnék kihasználni.
A német Schaeffler kiszucaújhelyi üzemében is tapasztalták a megrendelések visszaesését, főleg a tavalyi év utolsó negyedévében.
Egyelőre nem vesznek fel új alkalmazottakat, a vállalaton belül átcsoportosították a munkásokat, és a természetes fluktuációt kihasználva 25-tel csökkentették az állományt.
A vállalat idei kilátásai egyelőre bizonytalanok, és benne van az esetleges további létszámcsökkentés. "A világgazdasági helyzet nem nevezhető stabilnak, ami alapján nem lehet egzakt jövőképet felvázolni, de mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék az elbocsátásokat" – nyilatkozza a Schaeffler.
A vállalatban tevékenykedő szakszervezetnek sincs tudomása tömeges elbocsátásokról, bár azt kizárni nem tudja, szerinte az elbocsátások nem emelkednek a havi 29 fő fölé.
A Schaeffler a két szlovákiai üzemében 10 ezer embert alkalmaz, az ötven személy elbocsátása csupán fél százalékot jelent, tehát egyelőre nincs komoly ok a pánikra. Másrészt a szlovákiai vállalatok már hosszú ideje munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért meggondolandó számukra, hogy az elbocsátásokkal elveszítsék a tapasztalt munkaerőt, amihez csupán a legvégső esetben folyamodnak.
Az autóipar bizonytalan helyzete több okra is visszavezethető. A globális piacot elsősorban a kínai lassulás befolyásolja, ahol harminc év után tavaly először csökkent az eladások száma. Továbbá hat rá a Kína és az USA között élesedő vámháború is. Az európai helyzetre a megegyezés nélküli Brexit hat, illetve a dízelautók környezetvédelmi előírásainak szigorítása.
Az autóiparra általában úgy tekintenek, hogy megszokták, és felkészültek a piaci ciklusok hatásaira, a kereslet folyamatos változásaira.
A jelenlegi helyzetet bonyolítja, hogy az autóiparban komoly kihívásokat jelent, az elektromos autók, illetve az önvezető járművek fejlesztése.
A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügypolitikai Intézet legutolsó prognózisa már figyelmeztetett a szlovák gazdaság lassulására. A tavalyi 4,3 százalékos GDP emelkedés után idén már csak 4 jövőre pedig 3,7 százalékos bővülést várnak, 2021-ben már csak 3,2%-ot, 2022-ben pedig 2,5%-ot. Ennek okaként elsősorban a külföldi kereslet csökkenését jelölik meg, és Szlovákia erősen exportorientált. Az eurózóna gazdasága tavaly 1,2 százalékkal növekedett, ami 2013 óta a legkisebb.