2019. május 5., 20:17

Merre mozduljanak a V4-országok?

Csath Magdolna a Szent István Egyetem Emeritus professzora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára és kutató professzora, a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem vendégprofesszora. 2017 márciusától a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, amelynek fő feladata Magyarország versenyképességének erősítése és az állami szolgáltatások javítása. Vele beszélgettünk a visegrádi országok jelenlegi helyzetéről és kitörési pontjairól.

csath-magdolna.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A V4-ek miniszterelnökei szívesen emlegetik, hogy térségünk Európa fejődési motorja. Mennyire lehet ezzel egyetérteni?

Attól függ, mivel mérjük az országok állapotát.  A hagyományos makromutatók, például a GDP, a munkanélküliség vagy a költségvetési hiány, a régióban valóban jók. Az adósságráta már eltérő, sajnos Magyarországon sokkal magasabb, mint a többi V4-országban. Költségvetési hiány is csak három országban van, mert Csehországban már többletet értek el, ez azonban összefügg az adósságrátával, azaz a törlesztés nagyságával. A GDP csupán egy növekedési mutató, amit alacsonyabb szintről nyilván könnyebb emelni. Tehát az osztrák 1,5%-os, vagy a német 1%-os növekedést nem kell lebecsülni a visegrádiak 3-5 százalék közötti emelkedésével szemben. Viszont egyes társadalmi mutatóknál, például a várható élettartam vagy az egészségügyi mutatók esetében nagyon le vagyunk maradva. Nemrég jelent meg az Eurostat adatsora, amely hároméves viszonylatban vizsgálta a százezer főre jutó halálozást. Európa több mint 276 régióját hasonlították össze. Itt a krónikus betegségekből származó standardizált halálozási arányok listáján a harmadik és ötödik helyen magyar régió található. A rosszindulatú daganatok standardizált halálozási arányának listáján az első tíz régióban ott van valamennyi magyar régió. A képzettségi szint tekintetében a V4 országai közül Magyarországon van a legtöbb ember, aki csak általános képzettséggel rendelkezik. Ebben a legszegényebb régiók állnak a legrosszabbul, és az orvosi kutatások szerint a tanulatlanabb emberek könnyebben betegszenek meg.

Nálunk is az elmaradott régiókban a legrosszabbak ezek az adatok.

A GDP csak egy átlag, amit tovább kellene bontani az egyes régiókra. Azokban az országokban, ahol jobb az egészségügyi állapot, mint például Ausztriában, sokkal kisebbek a területi különbségek. Burgenland és Bécs között is van különbség, de nem akkora, mint amekkorát a fejletlenebb országokban tapasztalunk. Úgy is mondhatjuk, hogy magát a fejlődést akadályozza, ha nagyok a regionális különbségek, mert ez a gyenge láncszem.

Hasonló regionális különbségek vannak Európán belül is, és nagyon döcög a felzárkóztatás.

Ezt szolgálnák a kohéziós alapok. Tehát van rá pénz, sőt ez a legnagyobb tétel az EU költségvetésében, de meg kellene vizsgálni, hogy miért nincs eredmény. 15 éve csatlakoztunk, és a magyar GDP még mindig csak a 68 százaléka –  vásárlói paritáson – az EU28 egy főre jutó GDP átlagértékének. De van négy olyan régiója is, amelyek fejlettségi szintje nem éri el az EU-s átlag felét. Azon is lemérhető, hogy nem hatékony a kohézió, hogy a 15 év alatt egyetlen V4-es ország sem érte el az EU-s átlagot, amelyben benne vannak a problémákkal küzdő mediterrán országok is. Feltehetjük a kérdést: valóban a felzárkóztatás a cél? Valóban akarja-e az EU, hogy felzárkózzanak a leszakadt régiók, vagy csak olyan területeken képzeli ezt el, amelyek megfelelnek az érdekeinek? Vegyük például az infrastruktúrát. A 2014–20-as időszakban Magyarország a legtöbbet az infrastruktúrára költötte, ami azt jelenti, hogy sok új utat is épített. És milyen utakat épített? Amelyek Keletet kötik össze Nyugattal. Ez az itt működő cégeknek az érdeke. Nekünk is jó, mert tudunk Nyugat felé közlekedni, de végső soron kimondhatjuk, hogy az „EU-központ” a V4-eket ezzel be akarta kötni a német gazdaságba.

Be is kötötte.

Vannak különféle elemzések, hogy mi történne, ha kivonulna innen a német tőke? A kérdés tehát az, hogy a V4-országok fejlődése azon fog-e múlni, hogy a német gazdaság hogyan fejlődik, vagy van szuverén fejlődési útjuk is? Egyáltalán van-e rá lehetőségük? Ad-e erre támogatást az EU? Sokat költöttünk a kis- és közepes vállalkozások versenyképességére, de itt is kiemelt szempont volt, hogy csatlakozni tudjanak a multik beszállítói hálózatába. Az érvényesülésük tehát egy másik – többnyire német – cég piaci lehetőségeitől függ. Amire viszont a legkevesebb pénzt adtak, éppen az, amire leginkább szükség lenne. Az oktatásra és az innovációra. Ahol nem lesz innováció, az az ország le fog maradni.  És erre a V4-ek keveset költenek, de nem csak az a baj, hogy keveset, hanem az is, hogy rosszul.

A V4-országok gazdaságairól az a fáma terjed, hogy itt vannak a versenyképes multik.

Nemzetközi szinten éppen veszítik a versenyképességüket például az ázsiai multikkal szemben. Viszont a mi régiónkban csökkenteni tudják a költségeiket. Leginkább Magyarországon, ahol a V4-ek között még mindig a legalacsonyabbak a bérek, és a legtöbb állami támogatást kapják a cégek a beruházásaikhoz. Ráadásul az adók is a legalacsonyabbak.  Önöknél például a bérek és az adók is magasabbak.

Az utóbbi időben nem is igen jönnek Szlovákiába.

Örüljenek neki! Alacsony bérekkel akarnak versenyezni? Magyarországon éppen az alacsony bérek miatt nagy a munkaerő-elvándorlás. Pedig korunkban a versenyképesség fő forrása éppen szakképzett és jól megfizetett munkaerő.

Mintha elértünk volna egy üvegplafont, ahonnan nem tudunk tovább ugrani. A bérek emelkedtek, a munkaerő pedig elfogyott.

Van egy közgazdasági elmélet, az ún. közepes jövedelmi, vagy közepes fejlettségi csapda elmélete. Arról szól, hogy egy bizonyos szintig fejlődtünk, a mi esetünkben a külföldi tőke, illetve az európai források hátán, és elértünk arra a pontra, ahol a saját képességeinket kellene sokkal jobban, okosabban hasznosítani. Ha nem ezt tesszük, csapdába kerülünk, és nem tudunk növekedni, fejlődni. Tartok tőle, hogy a V4-ek közül főleg Szlovákia és Magyarország keveredhet leginkább ebbe a csapdába, ha továbbra sem növeli innovativitását, erősíti humán vagyonát. Veszély az is, hogy a közepes fejlettségi szintű gazdaságok nem igazán válságállóak. Főleg, ha egy ágazattól függenek. Ilyen például az autóipar, minden válság ezt érinti leginkább.

A szlovák kis- és középvállalatoknak célpiacai lehetnének a szomszédos országok, de számukra akadályként ott van az erős euró…

Politikusi szinten igyekeznek, de a gazdaságban továbbra sincs igazi együttműködés. Holott egymás piacait használhatnák, sőt együttesen lehetne értékláncokat létrehozni, és együttesen lehetne piacokat szerezni. Ehhez észak–déli infrastruktúra kellene. Azt se használjuk ki, hogy a határon túl is élnek magyarok. Sajnos azt lehet érzékelni, hogy a rendszerváltás után minden V4-es ország elsősorban a „Nyugattal”, most meg Kínával akar üzletelni, és nem egymással.

A Baross 2 programot, amely élelmiszer- és agráripari integrátorokat támogat, ilyennek mondhatjuk.

Igen, ez pozitív, de kevés. Jóval többet kellene erre a célra költeni. És folytatni kellene az élelmiszeripar után a fogyasztási cikkekkel. Az Ikea példáján kiderült, mennyire veszélyes helyzetben vannak a helyi kisvállalatok. A szarvasi szövetkezetben kávéfőzőket és egyéb háztartási kisgépeket gyártottak, és az Ikea is árulta. Miután az Ikea lemondta a rendelést, a szövetkezet csődbe ment, pedig nem voltak rosszak a termékei. Ez a másik baj a V4-nél, hogy a kereskedelem nagy része szintén külföldi kézben van, ami rontja a válságállóságunkat.

Egy kisvállalatnak kitörési pont lehet, hogy az internet segítségével jóval könnyebben juthat az áruja a vásárlóhoz, és a technológiaváltás, a 3D nyomtató lehetővé teszi az egyedi termékek gyártását.

A nagy mennyiségben előállított, olcsó, tipikus tömegáruk mellett már megjelentek azok, amelyeket a vevő személyes igényeihez alakítanak. Erre már most is van példa. Annak az országnak, amelyik élni hagyja a kisvállalkozásait, lehet vibráló gazdasága. Ehhez innováció, rugalmasság kell, és olyan környezet, amely ezt támogatja. A túlzottan bürokratikus országokban nehéz innovatívnak és kreatívnak lenni, és ez sajnos az egész EU-ban problémát jelent. Az EU a költségvetésének 6-7 százalékát a bürokráciára költi, versenyképességre pedig csak 13 százalékot. Ezzel a struktúrával az EU életképtelen és versenyképtelen. 

A szlovák külügyi államtitkár azzal mentegette az EU bürokratikus kiadásait, hogy ez egy polgárra vetítve csupán pár kávé árát jelenti.

Összességében mégis hatalmas érték, amelynek nincs hozadéka, megtérülése. Éppen ellenkezőleg: a nagy bürokrácia gátolja a fejlődést. Amikor 60-80 oldalas beadványt kell elkészíteni egy brüsszeli pályázathoz és lehet, hogy csak két év múlva jön rá válasz, akkorra már megváltoztak az üzleti viszonyok. Az üzleti élet erőteljesen felgyorsult, s ilyen bürokrácia mellett nem lehet vele lépést tartani. Ha nem változik meg az EU szemlélete és a döntéshozatali mechanizmusa, akkor az EU örökre lemarad.

Kína, Ázsia, Szingapúr pedig jön fölfelé.

Pozitívnak tartom, hogy Magyarország nyit Kelet felé. Ez egy jó gondolat. Az EU pedig ahelyett, hogy azzal foglalkozna, miként lehetne Kínával értelmesen együttműködni, a behozatalt és a kínai beruházásokat akarja korlátozni.

Magyarországon jóval többet foglalkoznak mind az ázsiai kapcsolatokkal, mind a versenyképességgel, mint nálunk. Mit lehet erről elmondani?

A csírázás időszakát éljük. A Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Iparkamara javaslatokat tett le, mindenki a maga szemszögéből hozta az ötleteket. Ebből még nem alakult ki átfogó, hosszú távú stratégia, inkább nevezzük iránykijelölésnek. A legátfogóbb anyagot a Pénzügyminisztérium készítette, amely már a tárcáknak is megfogalmazott tennivalókat.

A tanácsban miről folyik a vita?

A múlt héten például a felnőttképzést vitattuk, hogy mire kellene felkészíteni a felnőtteket. Egyrészt létezik egy munkaerőhiány, ami most fáj a vállalatoknak, mert nekik most kell a hegesztő, vagy egyéb szakember. Viszont a magyar társadalom jövője szempontjából az lenne jó, ha a robotizáció által megszüntetett munkahelyeken dolgozók a jövőben is el tudnának helyezkedni. Ahhoz pedig nem elég a szűk szakmai képzés. Átfogóbb tudásra és másfajta képességekre van szükség. Például problémákat kell megoldani, gépekkel kell együttműködni. Vagyis nem lesz elég, ha mondjuk tud valaki hegeszteni.

Mégis erőltetjük a duális képzést…

Igen, ez a jelen és a jövő tudásigényének ütközése. Ma az összeszerelő üzemekben még adott részterületek alapos ismeretére van szükség, ezért a cégek erre nyomják el az oktatást is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az elmúlt ipari korszak képzése, miközben a posztindusztriális, az iparon túli időszakra, a tudásalapú társadalomra kellene már ma is felkészíteni a fiatalokat és továbbképezni a felnőtteket. A kormány tehát kényszerhelyzetben van, hiszen a külföldi cégeknek próbál munkaerőt biztosítani, miközben a jövőre kellene felkészülni. A kisvállalkozónak nem is segít a duális képzés, mert neki az egész feladatot együtt kell látnia és megoldania. Az oktatásnak folyamatnak kellene lennie, azaz a társadalomban ki kell alakítani az igényt az állandó továbbképzésre. A másik kérdés a digitalizáció. Magyarországnak óriási a lemaradása az elektronikus kormányzás területén. Vannak eredmények, például az elektronikus adózás, de jelenleg csak arra törekszünk, hogy a régi papírmennyiséget próbáljuk digitalizálni, és a mögötte lévő rendszereket még nem korszerűsítettük, „karcsúsítottuk”. Az üzleti életből ismert jó gyakorlatot, a „lean-menedzsmentet” a kormányoknak is gyakorolniuk kellene.

Merre kellene mozdulnunk?

Hiába látunk jó GDP-adatokat, és ezzel összefüggésben sok fizikai – gépi és infrastrukturális – beruházást. Ez kevés a sikeres és fenntartható fejlődéshez. Ahhoz sokkal többet kellene beruházni a versenyképesség ún. „puha tényezőibe”, az emberbe, a tudásba, a szervezetek jobb, hatékonyabb működésébe.  Általában rendszerszemléletben és hosszú távra előre tekintve és nem kiragadott elemek alapján kellene fejlesztenünk. Karcsú kormányzás és menedzserszemlélet kell, amiben a V4 országai le vannak maradva. Az agilis, „hatékonyan működő” állami gondolkodást és magatartást kell elsajátítani, amelynek során az állam együttműködő partnerként viselkedik a cégekkel és a polgárokkal egyaránt. Ha a jól alakuló makromutatók mellett erre is odafigyelünk, akkor jól fog működni a térség.

csath-magdolna.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.