A csúcsmenedzserből lett domonkos nővér-közgazdász korunk fenntarthatatlan gazdaságáról és a közjó maximalizálásáról

Langschadl Mátyás, Matus Tibor 2019. június 14., 19:47

Miért érdemes a profit helyett a közjót maximalizálni? Mi a szerepe az erkölcsi jónak a gazdaságban? Miben áll a robotok „esendősége”, és mire használhatók? Interjúnk Baritz Sarolta Laura domonkos nővérrel, közgazdásszal a szaktudományok végső céljáról, az egymással versengő gazdasági paradigmákról, a test és lélek egységéről, az ember kiteljesedéséről és a keresztény szemléletű közgazdaságtanról.

A budakeszi rendház kertjében ülünk, és a közgazdaságról készülünk beszélgetni egy domonkosrendi apácával, aki a 80-as, 90-es években sikeres menedzser volt több multinacionális vállalatnál. Később mindezt felcserélte a szerzetesi hivatásra. Nem éppen hétköznapi életút. Melyek voltak azok a felismerések, amelyek erre a pályára állították?

Az egész életemben vallásos ember voltam azokkal a hullámzásokkal, amelyek minden ember életében előfordulnak. Hol jobban fókuszál a hitére, hol kevésbé. Hol többet imádkozik, hol kevesebbet. Nálam is megvoltak ezek, de az édesanyám betegsége volt az, ami elindított a szerzetesi hivatás útján. Mikor megtudtam, hogy halálos beteg, szerettem volna minden szeretetet visszaadni, amit tőle kaptam. Akkor egy értékrendi fordulat következett be az életemben. Már nem a karrier, a pénz és az utazások voltak fontosak, hanem az édesanyám. Miután meghalt, a domonkos lelki atyám tanácsolta, hogy ne térjek vissza abba a pörgős életbe, amelyet előtte éltem. Megfogadtam a tanácsát és mélyen imádkozva kerestem az Úristen akaratát az életemben. Az volt tehát az első lépés, amit megtettem, hogy Isten akarata szerint akartam élni. Mindez egyre mélyülő kapcsolatra vezetett Jézussal, és akkor már úgy éreztem, hogy őt akarom követni. Letisztáztam magamban, hogy a szoros Jézus-követés egy szerzetesrendben valósítható meg. Világéletemben a domonkosok közelében éltem, őket ismertem, és amikor Szombathelyen beléptem a kapujukon, úgy éreztem, hogy itthon vagyok. Ezt az egész életfolyamatot tehát nem pályamódosításnak vagy -elhagyásnak, hanem a belső lelki élet mélyüléseként írnám le, amelyben kiteljesedtem és amely boldoggá tesz teljesen. S végül visszakaptam a közgazdaságtant is, azzal a harmadik dimenzióval, amiről írok, és amiről beszélni szoktam. Azzal, hogy

kell egy nem csak materialista sík az ember életében, és ha rátalál erre a transzcendens dimenzióra, akkor teljesedik ki az élete, és akkor lesz boldog. A gazdaság területén ezt a harmadik dimenziót az erkölcs dimenziójának hívnám.

A harmadik dimenzióval kapcsolatos nagy talány: hogyan kapcsolható össze a keresztény gondolkodás a közgazdaságtannal, a gazdasági elméletekkel, az üzlet világával? Egyáltalán: mit mond a keresztény egyház a közgazdaságtanról?

El kell olvasni XVI. Benedek pápának a Caritas in veritate enciklikáját, és figyelni kell az Egyház társadalmi tanítására, mert az Egyház az egész történelemben, de a modern korban is mindig reagált az evilági történésekre. Az élet minden területén megvan az Egyház tanítása: így a közgazdaságtanban, a bioetikában, a biológiában, az orvostudományban és a politikában is. Felhozhatom XVI. Benedek pápa Tágabb értelem-teóriáját, amely kifejti, hogy egy szaktudomány akkor nyeri el teljes értelmét, ha megvizsgáljuk a végső célját, s azt, hogy milyen az emberképe, hogyan viszonyul az emberhez. Ezt a két dolgot legrészletesebben és legmélyebben a filozófia és a teológia vizsgálja, amelyek az embert a maga teljességében vizsgálják: test és lélek egységeként.

Említsünk meg néhány fontos alapelvet az egyház közgazdaságtani tanításából! Ilyen lehet a szubszidiaritás elve, amely később aztán beépült az európai jogrendbe?

A szubszidiaritás az egyház társadalmi tanításának egyik alapköve, de van még másik öt is. Az egyház konkrét társadalmi tanítása mintegy 150 éves, de visszanyúlik az ókori görög gyökerekig. Politika című könyvében már Arisztotelész is foglalkozott azzal, hogy milyen az igazi gazdaság. A háztartás körüli munkákat nevezte oikonomiának, amely a szükségletek kielégítését, és az embert állítja a középpontba. Ezt a tanítást vitte tovább a középkori katolikus egyház, például Aquinói Szent Tamás, aki a Summa Theologicae művében profitról, kamatról, pénzről, gazdaságról is értekezik.

Mit mond ezekről? Elítéli?

Dehogy is! Nem elítéli, hanem helyre teszi.

Az egyház azért jó, mert helyre teszi az értékeket. Ugyanerről beszél Firenzei Szent Antonin: a profit akkor jó, ha valami értékes és erényes dolgot segít elő.

A 15. századi Dél-Európában kialakul a civil gazdasági paradigma, amely szerint a gazdaság legfőbb célja az emberi boldogság, a köz-jóllét és a gazdaság építőkövei az erényes emberek kell, hogy legyenek. Ennek a fő szószólója Antonio Genovesi, aki egy katolikus pap volt, emellett közgazdász és a nápolyi egyetem tanszékvezető tanára. Látható tehát, hogy neves gondolkodók foglalkoznak a közgazdaságtannal, ám egy egészen más paradigmában, amelyben most élünk. A 19. század végén XIII. Leó pápa Rerum Novarum enciklikájában már megfogalmazódik az egyház társadalmi tanításának öt alapelve. Az egyik ilyen alapelv az emberi méltóság, amit az iszlám vagy a buddhista hívők ugyanúgy vallanak. Ez az emberi kapcsolatok alapeleme. A szolidaritást nem kell bemutatni, ez a szegények különleges tisztelete. Vagy a már említett szubszidiaritás, amely egy nagyon fontos vezetési elv. Ez annyit jelent, hogy a hierarchia alsó szintjén adjak önállóságot az alsó csoportoknak, egyéneknek, és ha segítségre szorulnak, akkor a felső szint segítse ki őket. A vezetésszervezési szakirodalomban is megtalálható az ún. szolgáló vezetés fogalma. Hogy egy vezető attitűdje inkább a szolgálat legyen, mintsem az elnyomás. És akkor az igazságosság vagy a közjó elvéről még nem is beszéltünk.

Ha belegondolunk, gazdasági kapcsolatainkban ezeket az elveket szinte kivétel nélkül megsértjük.

Az elmúlt kétezer év során, mióta az emberi gondolkodás történetét nyomon követhetjük, két gazdasági paradigma érvényesül, ha úgy tetszik, harcol egymással. Az egyik a haszonelvű paradigma, amely egyébként mindössze kétszáz éves, és Adam Smith nevéhez szokták kötni. A másik az erényetikai alapokon álló vonal, amely a közjón alapul.

Az előbb felvázolt – Arisztotelésztől Genovesén át Smith-ig húzódó – íven hol van az a törésvonal, ami után valami egészen más kezdődik? Adam Smith követte volna el az „árulást”?

Nem ennyire fekete-fehér a történet. A törésvonal körülbelül a 13. században kezdődik, a nominalizmus elvével. A 12-13. századig a jó ember képe élt a fejlett világban, tehát az ember alapvető hajlama a jóra való, a társas lét, az igazságosság keresése, az önfenntartás, a szaporodás. Ezt írja le az ún. „Természettörvény”, Aquinói Szent Tamás megfogalmazásában. A jó ember képe akkor kezd romlani, amikor a materializmus teret nyer az emberi gondolkodásban.

Ez a folyamat vezetett az utilitarista etika létrejöttéhez?

A történelmi, filozófiai gondolkodási folyamatok összjátékának egyik terméke az utilitarista etika, és a helyzet úgy alakult, hogy ez a haszonelvű etika lett a közgazdaságtan, nevezetesen a politikai gazdaságtan alapja az angolszász világban. Így jön létre a 19. században a szubjektív közgazdaságtan, a határhaszon -iskolák, a profitmaximalizálási logika, ami aztán egészen szélsőséggé alakul a neoklasszikus közgazdaságtanban. De hol az előtérben, hol a háttérben végig megmaradt az erényetikai vonal. Ez a paradigma azt hirdeti, hogy

az anyagi javak jók, de az értékek hierarchiájában nem a legfelső, hanem a legalsó szinten állnak. Az anyagi javak: a pénz, a profit csupán eszközök valamilyen érték létrehozására. Aquinói Szent Tamás azt mondja, a profit jó dolog, de csak amennyiben valamilyen erkölcsi jónak a létrejöttére szolgál.

A keserű orvosság nem önmagában jó, hanem csak annyiban, amennyiben az egészséget szolgálja. Az erényetikai paradigma tehát nem azt mondja, hogy ne termeljünk profitot. Ez butaság is volna, hiszen profit nélkül nem lehet gazdálkodni. Csak a szemlélete más. Egészen más.

Úgy tűnik, a haszonelvű paradigma az elmúlt évszázadokban mintha sikeresebb lett volna, noha ma már azt is látni, hogy mindez fenntarthatatlansághoz vezet. A két elmélet közül győzhet-e az, amelyik a közjót maximalizálná, szemben azzal, amelyik inkább a profitot?

Utalnék II. János Pál az Értelem és azonosság című könyvére, amelynek mottója a konkoly és a búza szentírási parabolája, ahol a búza és a konkoly együtt nő, nem gyomlálják ki a konkolyt, de az aratáskor, mikor begyűjtik a búzát, a konkolyt elégetik. Ahogy Madách Imre mondja, a lényeg a küzdés maga. A történelemben soha nem volt csak tiszta konkoly, és soha nem volt csak tiszta búza. Ennek a harcnak a sarokköveit II. János Pál nagyon szépen leírja ebben a könyvében. Ugyanakkor fel kell ismernünk azt is, hogy a haszonelvű közgazdaságtan nem sikeresebb. Hiszen oda vezetett, hogy fenntarthatatlan a világ, igazságtalan az elosztás. Egy csomó anomáliát hozott magával. A 2008-as válság után tudós közgazdászok tollából rengeteg cikk született a bankárok mohóságáról, kapzsiságáról. Ha olyan gazdasági paradigmában élek, amelynek a végső motivációja a felhalmozási kényszer és a mohóság, akkor annak a végeredménye csak az lehet, amiben most élünk.

Be kell tudnunk látni, hogy sikeres csak az a paradigma lehet, ahol tudok nagylelkű lenni, tudok kölcsönös viszonyban élni az emberekkel, tudok nyer-nyer helyzeteket teremteni, tudok együttműködni. Lehet, hogy ez kevésbé látványos, de sokkal erőteljesebb.

Ezeket az erényeket az élet számos területén gyakoroljuk, csak éppen a gazdasági kapcsolatokban nem.

Nagyon sok gazdasági szereplőt ismerek, akik így gazdálkodnak és ezt gyakorolják. Nem biztos, hogy számban többen vannak, de ha veszünk egy nemzetközi vállalatot, ott sem mindenki profitmaximalizáló. Ráadásul az ember gondolkodása is változik időről-időre. Ahogy én változtam, más is megváltozhat. Ez egy örök változás,

csak arra kell rájönni, hogy van jó és van rossz. És a mi felfogásunkban a jó az egy objektív dolog. A haszonközpontú paradigmában pedig szubjektív.

Képgalériánk:

Ha az ókori és a keresztény hagyomány nyomán ilyen döntő megállapításokra juthatunk, nem volna hasznos gazdaságtörténelmet tanítani az egyetemeken?

Mi éppen erre törekszünk. A Sapientia Főiskolán van egy kétéves posztgraduális képzésünk Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban néven, a Corvinuson pedig Emberközpontú közgazdaságtan címmel hirdettünk szabadon választható tárgyakat a közgazdászhallgatóknak. Voltak olyan évek, hogy 180-an is jelentkeztek a tárgyakra. Azért is neveztük el emberközpontú közgazdaságtannak ezt a képzést, hogy – személyes meggyőződéstől, világnézettől függetlenül – bárki jöhessen. A természettörvény, a jónak a gyűjtőereje fogja az össze az egészet.

A technológiaváltásba a robotizációtól kezdve a digitális technológiák fejlődéséig sok minden beletartozik. Miként látja annak jövőjét, amikor a gazdasági folyamatokból kiiktatják az embert?

Egy gép vagy egy robot a lélekkel, szellemmel, gondolatokkal, érzésekkel bíró ember helyére soha nem léphet. Egy robotnak nem tudok lelket, lelkiismeretet programozni, és nem tudunk neki érzelmi intelligenciát adni – még akkor sem, ha egyébként hatalmas vívmányokat elérhetünk a programozás terén. A robotot akkor kezelem jól, ha az ember szolgálatába állítom. Ha az ember számára lealacsonyító, megterhelő, monoton munkákat végeztetjük el vele. Vannak olyan közgazdasági számítások, ha az ember nem heti öt napot, és napi nyolc órát dolgozna, akkor is egy tisztességes jövedelmi struktúrával megélhetne, és a munka számára kiteljesítő és öröm volna. Itt is arra van szükség, hogy gondoljuk át a munkának az eredeti értelmét.

II. János Pál pápa tanítása, hogy az ember kiteljesedéséhez hozzá tartozik a munka végzése. De szinte biztos, hogy nem a sötét bányában, vagy a monoton munkaszalag mellett végzett munkára kell itt gondolnunk, hanem egy olyan munkavégzésre, amelyben az ember kiteljesedik.

Az ember nem képzelhető el örömöt okozó munka nélkül, többek között ezért kérdőjelezem meg az „feltétel nélküli alapjövedelem” (FNA) logikáját is.

Ma már a döntéshozók is látják, hogy az új ipari forradalomban felértékelődik a KKV-k szerepe. Több előadásában is felhívta arra a figyelmet, hogy ezeknek a kisvállalkozóknak vállalkozási etikát is kellene tanítani. Mit ért ez alatt?

Kutatásaim alapján az erényetikai gazdasági rend kis és középvállalati szinten sokkal könnyebben megvalósítható. Ha ugyanis van ilyen módon gondolkodó vezető, az ő értékrendjének a befolyása sokkal erősebb tud lenni – a multinál ez a fajta értékrend és személyesség kevésbé érvényesül. Úgy gondolom, hogy éppen ezért a kis- és középvállalkozóknak tréningeken kellene részt venniük, ahol megismerkedhetnek az erényetikai gazdaság tanításaival. Utána rábízhatjuk a vállalkozóra, hogy mit visz majd haza, és mindebből mit fog majd alkalmazni.

0 HOZZÁSZÓLÁS