2021. augusztus 30., 14:20

Tanévkezdésre készülve Füleken

A II. Koháry István Alapiskolában hasonló módon tervezik az új tanévet, mint tavaly, annyi különbséggel, hogy idén az iskolaügyi minisztérium jóval megengedőbb az előző évhez képest.

II. Koháry István Alapiskola
Fotó: II. Koháry István Alapiskola

Bozó Roland, az intézmény igazgatója portálunknak elmondta: az iskolai jelzőlámpában tavaly nagyon sok volt a tiltás és a megszorítás. Idén viszont ajánlás szintjén fogalmazzák meg az előírások betartását.

Tavaly például nem engedélyezték sítanfolyam vagy természetiskola szervezését. Ugyanez vonatkozott a tornaterem, vagy a szaktantermek használatára. Idén ezek már nincsenek megtiltva, viszont ajánlják, hogy a járványügyi helyzetet szem előtt tartva mérlegelje az intézmény ezek szervezését, megtartását”

- nyilatkozta az igazgató, hozzátéve, ehhez mérten próbálnak teljes értékű tanévet elindítani azzal, hogy odafigyelnek a járványügyi előírásokra.

Bozó Roland további változásokra is felhívta a figyelmet.

„A szájmaszk viselése és a rendszeres fertőtlenítés továbbra is kötelező, a tesztelés azonban már nem. A minisztérium viszont kétféle teszt-verziót ajánlott fel. Az egyik a gargalizálós teszt, ami egyszeri alkalommal, tanév kezdetén ad lehetőséget egy PCR teszt elvégzésére. Illetve minden tanuló igényelhetett egy 25 db-os antigénteszt csomagot. A gargalizálós tesztet 60 diák kérte, ami alig több mint a diákság 10%-a. Viszont a tesztcsomagra, amit otthon önállóan kell elvégezni, 250-en adták le az igényüket, ami nagyjából 40%. Ezeket a minisztérium ingyenesen rendelkezésre bocsájtja, és mindkettő teljesen önkéntes alapú”- emelte ki, hozzátéve: a kötelező tesztelés elhagyását nem tartja szerencsésnek, hiszen az filterként szolgált a fertőzöttek kiszűrésére.

A II. Koháry István Alapiskola tavaly szerencsésen átvészelte a járványhelyzetet. Bár előfordult osztálylezárás, de nem volt gyakori. Ezért optimistán tekintenek a közelgő tanévkezdésre.

„Elsősorban jelenléti oktatásra készülünk, viszont a távoktatást is meg tudjuk oldani, hiszen tavaly tökéletesen kifejlesztettük a technikai részét. Viszont, hogy mennyire lesz megvalósítható a jelenléti és a távoktatás egyszerre a gyakorlatban, az mindig az adott helyzettől függ. Természetesen azon vagyunk, hogy minden felmerülő problémát megoldjunk, kiküszöböljünk”- hangsúlyozta.

Az igazgató elmondása szerint, az iskola pedagógusainak és alkalmazottainak oltottsága nagyjából 60%-os. A diákságra vonatkozóan nem rendelkeznek számszerű adatokkal.

„Tavaly becsületbeli nyilatkozatot kellett aláírni arról, hogy az egyén nem fertőzött. Idén ennek az elnevezését megváltoztatták „tünetmentességről szóló írásbeli nyilatkozat”-ra. Ez viszont már csak a diákokra vonatkozik. A másik ilyen dokumentum a „karantén alóli mentesítésről” szóló tájékoztatás. Ez abban az esetben szükséges, ha az egyik osztályban előfordulna pozitív koronavírus eset, mivel, aki lead egy ilyen nyilatkozatot, az mentesül a kötelező karantén alól”- magyarázta.

Végezetül kiemelte: idén több mindent szeretnének visszavezetni az oktatásba. Például a tehetséggondozást, a testnevelést és a zeneórát, illetve az ebédeltetés időbeosztását is átdolgozták úgy, hogy ne zavarja a tanítás menetét, de minimalizálják a csoportosulást. Az ünnepélyes tanévnyitó azonban elmarad.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.