2020. április 19., 15:50
Frissítve: 20:07

FRISSÍTÉS: szlovákul is oktathatnak a magyar iskolákban? Az államtitkár szerint félreértésről van szó

Általános meglepetést okozott az általunk megszólított szlovákiai magyar pedagógusok körében az a kijelentés, amelyet az oktatási minisztérium első államtitkára, Filip Mónika tett a szlovák nyelv tanulásával és használatával kapcsolatban a magyar iskolákban. Ne feledjük, az anyanyelven való tanulás Szlovákiában alkotmányos jog, ezért annak megkérdőjelezése komoly felfogásbeli különbségeket jelenthet a kisebbségi oktatás céljait illetően.

„A szlovák nyelv elsajátításának szintjét javíthatjuk, ha úgy oktatjuk majd mint második nyelvet. Ez azt jelentheti, a nyelv tanításán kívül bevezetésre kerül más szaktantárgyak szlovák nyelvű oktatása is” – fogalmazott a pozsonyi DennikN című napilap internetes kiadásának adott interjúban Filip Mónika oktatásügyi államtitkár.

A nyilatkozat ezen része a szlovákiai magyarok számára régi sebek felszakítását jelentheti, ezért elsősorban Filip Mónikától vártunk magyarázatot a kijelentéseire. Sajnos azonban – noha az államtitkárság irodavezetőjétől erre ígéretet kaptunk – többszöri megkeresésünk ellenére sem sikerült ezidáig elérnünk őt. Természetesen, amint rendelkezésünkre áll, nyilatkozatát közölni fogjuk.
Filip Mónika: Félreértésről van szó
Filip Mónika államtitkár cikkünk megjelenése után két nappal juttatta el hozzánk nyilatkozatát. Ebben a következőket írja:
"Ahogy azt már az interjú készítőjének is jeleztem, félreértésről van szó. Jómagam azon a véleményen vagyok, és ezt is hangsúlyoztam eddig mindenhol, hogy minden szülő, aki magyar iskolába adja gyermekét, minőségi oktatásra jogosult magyarul minden tantárgyban. Beleértve a szaktantárgyak magyarul történő oktatásának megerősítését is.
A szlovák nyelv idegen nyelvként való tanítása pedig szükséges módszertani kérdés, mely az elmúlt évtizedek magyar kormányzati és parlamenti jelenléte idején sajnos el lett hanyagolva. Célunk, hogy a magyar gyerekek a magyar iskolában könnyebben megtanuljanak szlovákul. Ezzel azt is elérnénk, hogy ne a szlovák iskolaválasztás legyen az alternatíva, hiszen a magyar iskola is garantálná a megfelelő szintű szlovák nyelvtudást."

Filip Mónika tehát pontosan az ellentétjét annak, ami a DenníkN című pozsonyi lapban megjelent. Vajon lehet ekkora egy félreértés? A kérdést nem nekünk kell megválaszolnunk, s ezért megkérdeztük az interjú készítőjét, Szalay Zoltánt. A DennikN munkatársa azonban nem kívánta semmilyen módon kommentálni az ezzel kapcsolatos kérdéseinket, azt viszont később hozzátette, hogy az interjút a megjelenés előtt bemutatták az államtitkár asszonynak, aki nem talált benne kivetnivalót. A kérdés tehát továbbra is fennáll: vajon miről lehet mégis szó? A magyar közösség reakciójának teszteléséről, vagy csak egy meggondolatlan kijelentés elfedésének kísérletéről?
Milyen régi sebekről van szó, amelyet egy interjú két mondata fel tud szakítani?

A szlovákiai kormányok már évtizedek óta ezzel a módszerrel (vagyis azzal, hogy a magyar iskolákban bizonyos szaktantárgyakat szlovák nyelven oktassanak) szeretnék bedarálni a magyar nyelvű oktatást.

Ezt már több alkalommal is megkísérelte az éppen aktuális kormányzat: kezdve a múlt század 70-es éveivel, majd folytatódott a 80-as években; illetve a rendszerváltás után a mečiari időkben, Eva Slavkovská rossz emlékű minisztersége alatt.

Harminc éve már sikerült elérnünk, hogy erről a kísérletről mondjanak le”

– mondta el a ma7-nek Fibi Sándor, nyugalmazott pedagógus, a Katedra oktatásügyi szaklap szerkesztőbizottságának elnöke.

Szerinte 1979-ben ez már eldöntött tény volt, az iskolaügyi miniszter a pártközpont utasítására dolgozta ki ezt az anyagot. Az érdekessége a történetnek mégis az, hogy az elképzelés a szlovákiai magyarok teljes összefogásán bukott meg. A Csemadoktól kezdve mindenki, aki szóba jöhetett, tiltakozott.

„Aztán ismét előjött ez a téma, 1983-ban, majd megismétlődött a 90-es években. És akkor a mostani államtitkár is ezzel jön elő?"

Ezek nemcsak régi, hanem nagyon mély sebek- Olyannyira mélyek, hogy begyógyításukhoz a teljes magyar összefogásra szükség volt. A magyarság ragaszkodott iskoláink magyar tanítási nyelvéhez és ahhoz, hogy ez így is maradjon!”

– vélekedett Fibi Sándor, aki felidézte, az 1979-es anyagban az szerepelt, hogy a matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, sőt a testnevelést is szlovákul oktassák.

„Arra is élénken emlékszem, hogy amikor kiderült, az államhatalom ismét visszalépett, éppen egy továbbképzésen voltam, ahol több pedagógustársam szinte táncra perdült, hogy „Győztünk!”

Magához a módszerhez annyit tennék hozzá, egyáltalán nem igaz, hogy ha a matematikát, fizikát vagy a kémiát szlovákul tanítanák a magyar iskolákban, akkor attól a diák jobban tudná akár a szlovákot, akár a megtanulandó tananyagot.

Ez már a 70-es évek óta politikai kérdés, attól tartok, most sem tudnak szabadulni tőle.” - tette hozzá Fibi Sándor.

A kétnyelvű oktatás ismételt meglebegtetését meglepetéssel fogadta Fekete Irén is, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke.

A ma7-nek elmondta, csak ma, csütörtök reggel tudott kapcsolatba lépni Filip Mónika államtitkár asszonnyal, bár már korábban is érdeklődött a minisztériumban, miként kellene az inkriminált két mondatot értelmezni.

Az államtitkár asszony csodálkozását fejezte ki, honnét származhat ilyen információ és meggyőződését fejezte ki, hogy az interjú egészét elolvasva kiderül, az egyes tantárgyak szlovák nyelven való tanításának bevezetéséről szó sincs, hisz még a kormányprogram sem jelent meg“

– közölte Fekete Irén.

Mivel – ahogyan azt írtuk – Filip Mónikával nem sikerült kapcsolatba lépnünk, mi is csak reméljük, hogy egy szerencsétlenül megfogalmazott mondatról van szó, és nem kormányzati szándékról.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Hozzászólások