2022. május 7., 14:15

„Hátrányos helyzetű” oktatás

A hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók minőségi és inkluzív oktatása mindig is nagy kihívást jelentett a pedagógusok számára. Jelen írásunkban azt próbáljuk körüljárni, hogy az elmúlt esztendőkben mutatkozott-e némi előrelépés ezen a téren.

tanoda
Médialapozó
Fotó: Babindák Ernő
a tanoda növendékei

Amikor az oktatásügyben a hátrányos helyzetű megjelölést használják, elsősorban olyan tanulókra vonatkoztatják azt, akik alacsony szocioökonómiai státuszú családból jönnek. Tóth László nyugalmazott egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének a munkatársa ekképpen foglalta össze a hátrányos helyzetű tanulók jellemzőit:

Testi fejlődésük sokszor nem kielégítő, mivel a család annyira szegény körülmények között él, hogy nem tudják gyermekeik számára biztosítani a megfelelő és a testi fejlődésükhöz nélkülözhetetlen táplálékbevitelt. Egészségtelen körülmények között laknak, teljesen kilátástalan számukra, hogy jobb körülmények közé kerüljenek.”

Mint megfogalmazta, jellemző ezekre a családokra, hogy a szülők nevelési ismeretei nagyon hiányosak, a gyerekeknek gyakran nélkülözniük kell a szülői szeretetet, gondoskodást és odafigyelést:

Mivel a szülők nem tudnak megadni számukra olyan lehetőségeket, tapasztalatokat (élmények, ismeretek, megfelelő stílusú kommunikáció, információ), melyeket középosztálybeli társaik megkapnak, így eleve már hátránnyal kezdik az iskolát. Kevésbé motiváltak a jó iskolai teljesítmény elérésére, mivel a szüleik számára sem fontos az iskolai munkában való jó szereplés. Gyakran megfigyelhetjük, hogy a szülők is rossz tanulók voltak, képzetlenek, iskolai kudarcaikért a tanáraikat hibáztatják. Így az iskolával szemben kialakult negatív viszonyulásukat közvetítik a gyermekük felé is.”

Szegregálás vagy integrálás?

Tény, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek minél hamarább szeretnének kikerülni az iskolából; a korai családalapítás pedig még fenn is tartja a hátrányos helyzetet. Mindezt tekintetbe véve egyértelmű, hogy a hátrányos helyzetű tanulók komoly nehézségekkel találkozhatnak az iskolai munka során, az oktatási–nevelési folyamatban. S hogy a szempontjukból ez az iskolai munka szegregált vagy integrált módon valósuljon-e meg? Forró Éva, a zselízi alapiskolában tevékenykedő gyógypedagógus szerint ez a jelenlegi oktatáspolitikánk egyik fontos, kényes kérdése:

Mindkettőnek, a szegregált és az integrált oktatásnak is van pozitív és negatív oldala. Ha minden feltétel adott, akkor természetesen beszélhetünk eredményes, valódi integrálásról; jelenleg azonban azt tapasztalom, hogy a pedagógusok számára korántsem adottak azok a feltételek, amelyek lehetővé tennék az átlagtól eltérő, tehetséges tanulók, az átlagos tanulók és a hátrányos helyzetűek érdemi képzését, mindezt egy térben és egy időben. Mindhárom csoport oktatása ugyanis más és más módszereket igényel, s a szakos pedagógustól sem várható el, hogy speciális, gyógypedagógiai tudással rendelkezzen.”

Forró Éva tizennyolc éven át a zselízi Speciális Alapiskolában tevékenykedett; az ott szerzett tapasztalataival együtt állítja, hogy a szegregált oktatásnak is van előnye, ugyanis sok esetben áthidalhatatlan a szakadék a mélyszegénységből jövő gyermekek és középosztálybeli társaik között.

Nem egyszerű az integrált oktatás azoknak a gyerekeknek az esetében, akik nincsenek tisztában olyan alapvető készségekkel, mint a zsebkendő- és az angolvécé-használat, vagy akik az iskolában látnak először villanykapcsolót…”

– részletezte.

A speciális alapiskolák

Az eredeti szándék szerint az állam által működtetett speciális alapiskolák, vagyis az eltérő tantervű alapfokú oktatási intézmények arra hivatottak, hogy érdemben segítsék a perifériára szorult közösségekből való, hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését. A mentálisan sérült tanulókat az intelligenciahányadosuk alapján három típusba sorolják: az A variáns (enyhe értelmi fogyatékos) az 50–70 közti IQ-val rendelkezőket foglalja magába. Ők sok esetben az alapiskolák általános osztályaiba vannak integrálva; s képesek is megtanulni írni, olvasni, számolni. A B variáns (középsúlyos értelmi fogyatékos) kategóriájába a 35 és 50 közti IQ-val bíró tanulók tartoznak, míg a C variánsba (súlyos értelmi fogyatékos) a 35 IQ alatti gyerekeket sorolják. A törvény kimondja, hogy mindenki oktatható, s bár arról konkrétan nem rendelkezik, hogy pontosan kik azok, akiknek kötelező a speciális iskolát látogatniuk, íratlan szabály, hogy a B és a C variáns esetében egyértelműen ez az ildomos…

Korábban felmerült egy javaslat, amely szerint a speciális alapiskolákban csak a középsúlyos és a súlyos értelmi fogyatékos tanulók maradnának, s az enyhe értelmi fogyatékos tanulók a standard alapiskolákba tagozódnának be. Lehetne erről szó, de akkor minden érintett osztálynak egy olyan pedagógiai asszisztenst kellene biztosítani, aki egy valódi árnyékpedagógusként segíti a tanító munkáját. Enélkül nem beszélhetünk érdemi integrációról”

– fűzte hozzá Forró Éva, aki szerint további előny, hogy integrációval a normál gyerekek a gyakorlatban is találkoznak a mássággal, s megtanulhatják segíteni a korlátokkal küzdő gyengébb társaikat.

A szülők felelőssége

S hogy mi várható el a szülőtől? Hiába áll rendelkezésre egy pszichológiai és gyógypedagógiai szakvélemény arról, hogy a 70 alatti intelligenciahányadossal bíró gyermek további képzésének a speciális iskolában kellene folytatódnia, a szülő ezt megvétózhatja.

A Zselízen dolgozó gyógypedagógus szerint a jogok emlegetésén felül gyakran elmarad a kötelességteljesítés.

Nem ritka, hogy az oktatási–nevelési folyamatban a másik fél, vagyis a szülő nem a partnerünkként jelenik meg, s csak az a fontos számára, hogy gyermeke valahogy kijárja az iskolát, hogy aztán – a saját bevallása szerint – beállhasson a rokkantnyugdíjért a sorba. A pedagógus küldheti a jelentéseket a hivatalok szociális osztályaira, érdemben nem történik semmi. Minél inkább kamaszodik a gyermek, ő is egyre jobban átlátja, hogy az iskolakerülésnek sincs valós következménye.”

A szociálisan hátrányos helyzetű roma tanulók

Korai iskolás korukban a roma és nem roma, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket a tanításra való felkészülés hiánya, a tanulás iránti érdeklődés általános hiánya, az iskolakerülés és a gyakori bukás jellemzi. Mivel Szlovákiában a speciális (kisegítő) iskolákban (különösen az értelmi fogyatékos gyerekek oktatását szolgáló iskolákban) tanul a roma gyerekek jelentős többsége (körülbelül 60-70%-a), úgy tűnhet, hogy a társadalom elfogult velük szemben, ami egészen diszkriminatív gyakorlatot eredményez a roma gyerekek oktatásában”

– írja Dagmar Kopčanová, a pozsonyi Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet munkatársa, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt évekre vonatkozó kutatások szerint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek csupán 5-6%-a látogat óvodát. Azzal, hogy kötelezővé vált az óvodai nevelés, jelentős változás állhat be a gyerekek iskolára történő felkészülésük tekintetében.

A Romák oktatása című kiadványban megjelent kutatás is azt támasztja alá, hogy az óvodát látogató gyerekek mentális képességei jelentősen javultak az óvodába nem járó gyerekek képességeivel szemben.

Kopčanová arra is rávilágított, hogy Szlovákiában a roma és nem roma gyermekek teljesítményében mutatkozó különbségek a szociális–kulturális környezet biztosította ingerekkel függenek össze, és nem a gyermekek etnikai származásával.

A civil szervezetek szerepe

Babindák Ernő a csatai Lakatos Menyhért Tanodában főleg hátrányos helyzetű roma gyermekekkel foglalkozik. A kiváló íróról, Lakatos Menyhértről elnevezett tanoda működéséért a csatai Romane Jile polgári társulás felel, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház mellett működő, 2012-ben megalakult Református Cigánymisszió támogatásával, együttműködve az oroszkai református gyülekezettel. A tanulás mellett különféle zenés, játékos és sporttal kapcsolatos programokkal is várják a diákokat.

A gyerekekkel különféle kulturális rendezvényeken, versenyeken is igyekszünk részt venni. Jó néhány olyan megmérettetés van már a hátunk mögött, amelyeken kitűnő eredményeket értek el. Próbáljuk úgy tenni a dolgunkat, hogy érezzék, fontosak, s hogy jó az, amit letesznek az asztalra. Lehet, hogy ez még kevés, de hiszünk benne, hogy ha mindig teszünk valamit, akkor az egyszer majd sok lesz”

– mondja Babindák Ernő, aki a Lakatos Menyhért által sugárzott életérzést próbálja a gyerekekben elültetni bízva abban, hogy a fiatalok nem csupán az esetleges ének- és tánctudásukra, hanem arra is büszkék lehetnek, hogy a tanulásban is eredményesek tudnak lenni.

A tanoda vezetője szerint a hátrányos helyzetű roma tanulók oktatásában számos aspektust kell szem előtt tartani, így sok más mellett a gyermek egészségi állapotát, teherbíró képességét, érzelmi életét, valamint az intellektuális, a pszichés és a motivációs tényezőket:

Nagyon fontos a pedagógus személyiségstruktúrája, szakképzettsége, társadalmi megbecsültsége és hivatástudata. Jó kapcsolatot kell kialakítania nemcsak a tanulókkal, de a szülőkkel is; munkája során így tud csak kultúra- és értékközvetítő lenni a cigány és nem cigány tanulók között. Természetesen nagy szerepe van a társadalmi tényezőknek, a családnak, annak szerkezetének, az érzelmi légkörnek, a gazdasági és kulturális háttérnek, de fontos a családon, az osztályon és az iskolán belüli interakció is.”

A szociális munkások hiánya

Babindák Ernő is belátja, hogy kellő politikai akarat nélkül nem lehet változást elérni, erre pedig neki is kevés befolyása van. Mint megfogalmazta, egy isteni cselekedettel, a szeretet kinyilvánításával mégis el lehet kezdeni a problémamegoldást, a nem odafigyelés kiküszöbölését, a másság elfogadását és a tolerancia gyakorlását.

Biztos vagyok benne, hogy minden gyermek valamiben tehetséges vagy tehetségessé lehet tenni. Elsősorban a gyermek személyiségét kell megismernünk; így rájöhetünk, hogy a diákunk miben a legügyesebb. A gyermekre nézve sokkal célravezetőbb az a nevelési mód, amikor az értékeit tudatosítjuk benne, nem pedig a hiányosságait – legyen szó akár cigány, akár nem cigány gyermekekről. Ma már egy felelősen, értelmesen gondolkodó társadalomban nem lehet kérdés, hogy a kisebbségek asszimilációra késztetése, kényszerítése járható út lenne. Ezek a törekvések, bárhol is fordulnak elő a világban, visszaütnek, óriási károkat, identitászavarokat, devianciákat okozva mind a kisebbségnek, mind a többségi társadalomnak egyaránt”

– tette hozzá.

Megoldásként azt látná, ha minden iskolában tevékenykedhetne egy szociális munkás, aki nemcsak a gyerekekkel, hanem összehangoltan a szülőkkel és a pedagógusokkal is foglalkozhatna:

Ha az iskola falai közé behoznánk a cigány kulturális, néprajzi, zenei, életmódbeli örökségek jellemző sajátosságait, értékeit, s ha a zenén, a táncon, valamint az irodalmi és a képzőművészeti alkotásokon át bemutatnánk a cigány emberek szokásait, belső lelki világukat, akkor ez beláthatatlan mértékű pozitívumokkal járna az egész társadalmunk nevelésében.”

Mint mondja, ezáltal a többségi társadalom elé lehetne tárni a cigányságra jellemző érték- és normarendszert, s a cigány tanulók is egy egészséges identitástudatot kaphatnának.

„Együtt sikerülni fog”

A csatai Romane Jile polgári társulás 2021 szeptemberében indította el azt a 22 hónapig tartó projektet, amelynek keretei között – a csatai Baross Gábor Alapiskolával, a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskolával, a párkányi Ady Endre Alapiskolával, valamint a farnadi, a zselízi, a sárói és a nagyölvedi oktatási intézményekkel szorosan együttműködve – próbálják oktatni, fejleszteni a hátrányos helyzetű, főleg roma tanulókat, iskolánként hármat-hármat. Az Együtt sikerülni fog elnevezésű program fő célja a marginalizált, különösen a roma közösségek tagjai műveltségi szintjének emelése.

Nem egyszerűen az a cél, hogy havi 24 órán át tanuljunk egy-egy gyerekkel, hanem hogy elérjük, érezzenek késztetést a továbbtanulásra. Hitet és erőt kell nekik adnunk, hogy legyen jövőképük, s hogy érezzék, ki lehet szakadni a közegükből, szakmát kaphatnak a kezükbe! Ha a hátrányos helyzetű gyerek érzi, hogy figyelnek rá, ha érzi, hogy fontos, akkor sok mindent el lehet vele érni”

– foglalta össze Babindák Ernő hangot adva örömének, hogy cigány és nem cigány mentorok is bekapcsolódtak a programba.

Rendszertelen iskolalátogatás

Goga Ilona a sárói alapiskola pedagógusaként szintén csatlakozott a projekt mentorai közé. Elmondása szerint az intézményükben az elmúlt években egyre kevesebb a hátrányos helyzetű gyerek; egyre több szülő dolgozik, így javul a gyerekek szociális helyzete is:

Mivel kisiskola vagyunk, kis létszámú osztályokkal, nagyon jól megoldható a gyerekek felzárkóztatása. Iskolánknak ugyan jelenleg nincs pedagógiai asszisztense, viszont több pedagógusunk is rendelkezik speciális pedagógiai végzettséggel. Minden gyereknél próbáljuk a maximumot nyújtani, próbálunk nem különbséget tenni a diákok között, legyen szó akár hátrányos helyzetű, akár nem hátrányos helyzetű tanulóról. Az egyetlen nagy gondot talán a rendszertelen iskolalátogatás jelenti.”

Véleménye szerint a legjobb, leghatékonyabb megoldás az asszisztensek oktatásba történő bevonása lenne, ugyanis a szakos pedagógusnak nem jut elég ideje arra, hogy minden gyermekkel külön foglalkozzon.

Az ún. roma iskolák

Akárhogy is, a szociálisan hátrányos helyzetű roma gyerekek megfelelő segítség és fejlődésösztönzés nélkül a jelenlegi oktatási rendszerben nem képesek sikeresen bekapcsolódni az oktatási folyamatba. Számos példa bizonyítja, hogy a speciális alapiskolák sem jelentenek megoldást. Ezekben az intézményekben léteznek olyan osztályok, ahol hat különböző évfolyam tanulói vannak összevonva, mindannyian sajátos nevelési igényű gyerekek. Nem véletlen, hogy ha egy standard családba beleszületik egy mentálisan sérült, magyar anyanyelvű autista gyermek, nem adják a speciális iskolába. Ezt a döntést az a tény is erősítheti, hogy – bár erről senki sem szívesen beszél – a régiónk speciális alapiskolái mára már roma iskolákká váltak. S lássuk be, valahol érthető is, hogy a szülő a hétéves gyerekét nem olyan iskolába szeretné beíratni, ahol hat évfolyam tanulója van egyszerre, s például egy olyan 14 éves viselkedészavaros gyerek az egyik osztálytársa, akin már nikotinfüggőség tünetei mutatkoznak. De akkor mit tegyen? Költözzön egy nagyobb városba azzal a reménnyel, hogy ott talán nem csupán papíron működik az oktatásügy?

Hol a megoldás?

Húsz éve vagyok a pályán, de most is ugyanott toporgunk, ahol korábban; érdemi előrelépés szinte végképp nem történik. A speciális alapiskolában töltött tizennyolc évem alatt egyik osztályomból sem volt senki, aki befejezett volna egy szakiskolát, olyan viszont akadt, aki börtönben kötött ki”

– mondja Forró Éva.

De mi lehet a megoldás? Miként lehetne elérni, hogy a szülő motivált legyen abban, hogy gyermeke iskolába járjon, netán továbbtanuljon? Vannak, akik a különböző szociális juttatások folyósítását szakiskola-elvégzéshez kötnék. E felvetés szerint amennyiben a tanuló – látogasson akár standard, akár speciális alapiskolát – nem végez el egy inasiskolát vagy szakiskolát, tehát ha nem szerez valamilyen szakmát, abban az esetben a szülőnek kötelezően vissza kellene fizetnie a családi pótlék egy bizonyos hányadát. Mások abban látnák a megoldást, ha a hátrányos helyzetű gyermekeket már kiskorukban kiemelnék közegükből, míg olyanok is vannak, akik inkább a szülők edukálására helyeznék a hangsúlyt.

A baj tehát az, hogy holott a bársonyszékekben ülő döntéshozók javaslatai sokszor valóban jól hangzanak, nem ritkán viszont nem a valós helyzetre reflektálnak. Ha pedig ismerik is a pedagógustársadalom kihívásait, nem feltétlenül érdekük azok alakítása. Ahogy azt Forró Éva is megfogalmazta, ez egy olyan méhkaptár, amibe a politikus nem szívesen nyúl bele…

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/18-as számában.

tanoda
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.