2022. február 16., 11:24

Felvidéki győzelem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanulmányi versenyén

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2014 óta  rendez tanulmányi versenyt a magyar középiskolások számára fórumot teremtve a tehetséges diákok bemutatkozására. Idén is négy tárgyból hirdették meg a  Pázmány Bölcs-Észt, amelyen az irodalom, a történelem, a régészet és a nemzetközi tanulmányok iránt érdeklődő diákok mérhették össze tudásukat.

Brezo Ferenc
Fotó: Brezo Ferenc archívuma

A versenyre jelentkező fiatalok legjobbjai – az októbertől decemberig zajló két írásbeli forduló után – január 28-án eljutottak az egyetemi oktatókból álló szakmai zsűri elé, hogy rátermettségüket a rendkívül  változatos feladatok megoldásával személyesen is bizonyíthassák. 

Brezo Ferenc személyében a versenyre  először nevezett külföldön élő magyar diák, aki a bodrogközi  Battyánból származik, és a kassai Márai Sándor Gimnáziumban tanul. Sőt nemcsak részt vett, hanem két kategóriában (történelem és nemzetközi kapcsolatok) döntőbe is került, sőt az utóbbi kategóriát meg is nyerte.

Beszélgetésünk során azonnal kiderült, hogy Ferenc rendkívül talpra esett, gazdag szókinccsel és széleskörű tájékozottsággal rendelkező, kreatív diák, aki szenvedélyesen érdeklődik a történelem és a nemzetközi kapcsolatok iránt. Mint elmondta, elsősorban az európai kontinens, illetve az USA múltja és jelene izgatja. Kedvenc korszaka a vesztfáliai békétől napjainkig tart, különös tiszteletet érez Konrad Adenauer és Winston Churchill munkássága iránt.

Ráadásul olyan területen bizonyított, amit egyetlen középiskolában sem oktatnak, így önerőből, a téma iránti szenvedélyes érdeklődése hozta meg számára a sikert.

A versenyre történelemtanára, Szpišák Veronika hívta fel a figyelmét, aki a felkészülésben is segítette.

Ami a verseny fordulóit illeti, a fiataloknak az első kettőben világpolitikai témákban kellett elemzéseket készíteniük például a fehérorosz migránsválságról, a német koalíciós lehetőségekről stb. Ami a verseny döntőjének feladatait illeti, azok is rendkívül kreatívak voltak, olykor nemcsak szólóban szerepeltek a versenyzők, hanem egy adott témában pro és kontra is érvelniük kellett. A rendezők rendkívül elégedettek voltak a fiatalok tudásával, a verseny értékelése során ki is fejezték abbéli reményüket, hogy a jövőben hasonlóan kiváló képességű hallgatókat oktathatnak majd.

Volt-e olyan meghatározó pillanat az életedben, amely ilyen szenvedélyesen felkeltette érdeklődésed a nemzetközi kapcsolatok iránt? – kérdeztük a fiatalembert.

„Nagyjából 8 éve vonz a politika, az akkoriban kezdődő  ukrán válság hatására, komolyabban azonban a Donald Trump elnökké választása utáni napokban kezdtem el foglalkozni vele. Azóta rengeteg könyvet olvastam már a világpolitikai események elemzéseiről.

A verseny pedig azért játszott különösen fontos szerepet az életemben, mert egyértelműen kijelölte számomra az utat:  diplomáciával, esetleg nemzetközi joggal szeretnék érettségi után foglalkozni. A közeljövőben mindent annak rendelek majd alá, hogy tanulmányaimat egy színvonalas egyetemen folytathassam, akár Magyarországon, akár Nyugat-Európában. Vágyam, hogy a magyar nemzet érdekeit szolgáljam, és tevékenységem kapcsán  családom elismerését is kivívjam.”

Brezo Ferenc, aki a siker óta számtalan elismerésben, gratulációban részesült azt is elárulta: az első hely pénzjutalommal járt együtt, de mivel ő nem magyar állampolgár, azt készpénz helyett utalvány formájában kapta meg. A verseny a Nemzeti Tehetség Program keretén belül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.