2020. november 25., 10:02

Csütörtökön eldől, ki lesz a Selye Egyetem rektorjelöltje

November 26-án kerül sor a komáromi Selye János Egyetem rektori tisztségére pályázók bemutatkozására, ami után az akadémiai szenátus kiválasztja közülük a rektorjelöltet. Az erről szóló javaslatot elküldik az oktatási minisztériumba, majd azt a miniszter az államfőnek továbbítja, aki végül kinevezi az egyetem új vezetőjét.

selye
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Magyar egyetemünk rektori székére hárman pályáznak. A jelenlegi intézményvezető, Juhász György mellett Szőköl István és Tóth János is ringbe száll.

„A rektorjelöltet a tizenöt tagú akadémiai szenátus választja. A szenátusban mindhárom karnak öt-öt képviselője van, karonként három oktató és két hallgató. A járványügyi helyzetre való tekintettel az idei rektorválasztás picit rendhagyó lesz. A jelöltek meghallgatására az aulában kerül sor, a szigorú járványügyi intézkedések betartásával, a nyilvánosság részére pedig élő közvetítést biztosítunk.”

A három jelölt bemutatja programját és az egyetem fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit. A jelöltek bemutatkozásának sorrendjéről sorsolással döntünk a helyszínen. A bemutatókat követően a jelöltek válaszolnak a kérdésekre. Ezután a szenátus titkos szavazással megválasztja a rektorjelöltet”

– tájékoztatta portálunkat Puskás Andrea, a Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusának elnöke.

Amennyiben az első körben nem sikerül megválasztani a jelöltet, vagyis a három pályázó közül egy nem szerzi meg az ehhez szükséges legalább 8 szavazatot, akkor további választási körökre is szükség van. Az egyetem statútuma szerint maximum öt körben lehet megválasztani az új intézményvezetőt.

A megválasztott rektorjelölt nevét, vagyis a választás eredményét még aznap nyilvánosságra hozzuk, maga a kinevezés pedig egy későbbi időpontban, amit a köztársasági elnök megjelöl, történik”

– tudtuk meg a szenátus elnökétől.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.