2021. április 28., 14:42

Beíratási mustra a Csallóközben

A Dunaszerdahelyi járásban  alapiskoláiba április végéig várják a szülőket, hogy beírassák gyermekeiket az első osztályba. Néhány intézményben már lezárultak a beíratások. Az igazgatók egyöntetű véleménye szerint sok szülő kér halasztást gyermeke számára  a vírushelyzet miatt.

Fotó: TASR
illusztráció
Nagymegyeren emelkedett az elsősök száma

A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola igazgatója, Soóky Marián a ma7-nek elmondta, hogy eddig 66 gyermeket írattak be az első évfolyamba, de április végéig még két kisdiák jelentkezését várják. Az igazgató elmondása szerint a 66-ból körülbelül 8 gyermek halasztani fog, ám sokkal jobb eredmények születtek a jelentkezések terén, mint a tavalyi évben.

Tavaly 59 elsőssel kezdtük meg az iskolaévet. Idén szeptemberben három első osztályt nyitunk majd, aminek nagyon örülünk. 49 végzősünk van, akik  szeptembertől megkezdik a középiskolai oktatást”

– tette hozzá az igazgató.

Bartók Béla Alapiskola
Kép forrása: Bartók Béla Alapiskola hivatalos oldala
A Bartók Béla Alapiskola diákjai a Föld napján

Az iskola vezetősége két napot tűzött ki arra, hogy a törvényes képviselők gyermekeik beíratása céljából  személyesen is felkereshessék  az intézményt. Az elektronikus kitöltés lehetőségét csupán 18 szülő választotta.

Az iskolában zajlik az adaptációs időszak a gyerekek számára, hiszen nehezen álltak át  a jelenléti oktatásra a hosszú távoktatás után. Az iskola napi 5 órában működik, s csak a főbb tantárgyakat oktatják a diákoknak. A kilencedikes diákok pedig a középiskolai felvételikre készülnek, amelyek jövő hét hétfőn lesznek.

Bősön is biztatóak az adatok

Sebő Renáta, a bősi Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónője 51 beíratott elsősről számolt be, ebből eddig hárman kértek halasztást.

Akár három osztályt is nyithatnánk a kis elsősök számára, de ez mind a jövő zenéje, ugyanis a halasztásoktól is függ az osztálynyitás. A beíratott gyermekek szám idén sokkal több volt, mint a tavaly, nem is számítottunk ennyi diákra. Szerencsére évről évre folyamatosan emelkedik a diákok száma iskolánkban”

– nyilatkozta Sebő Renáta.

Amade László Alapiskola Bős
Kép forrása: Amade László Alapiskola hivatalos oldala
Az Amade László Alapiskola diákjai

A környék falvaiból is érkeznek a diákok: Bakáról, Dercsikáról, Nagybodakról, Vajkáról és Doborgazról. 2006-ban 21 elsőssel kezdték meg az évet, azóta csak növekedett a diákok száma.

Somorján sok szülő kér halasztást

Előreláthatóan 15 gyermek szülője kér halasztást, de természetesen ez még idővel változhat – mondta el Mészáros Péter iskolaigazgató. A jövő tanévben három első osztályt terveznek nyitni a jelenlegi beíratott gyermekek száma alapján (70 elsős), tavaly azonban 66 gyermekkel kezdték meg a tanévet, idén kissé csökkent a beíratott gyermekek száma.

Ami meglepett bennünket, az a halasztások száma. Eddig 6-7 gyermek volt az átlag, akiknek szülei halasztást kértek, de most majdhogynem a duplájára nőtt a számuk. Valószínűleg a koronavírussal kapcsolatos bizonytalan helyzet szülte ezt a döntést a szülők részéről, mert félnek a gyermeket iskolába adni a tavalyi évi óvodai nevelés hiánya miatt”

– nyilatkozta az igazgató.

Corvin Mátyás Alapiskola Somorja
Kép forrása: Corvin Mátyás Alapiskola hivatalos oldala
A gyerekek március 15-re emlékeznek az iskolában

A Somorjához tartozó tejfalusi alapiskolába eddig 16 elsős kisdiákot írattak be, és a speciális kihelyezett osztályba még várják a jelentkezéseket.

Minden évben nagy a túljelentkezés, de sajnos nem mindenkit tudunk felvenni az intézménybe, mivel kisiskola vagyunk. Jelenleg összesen nyolcvanheten vagyunk az iskolában"

– mondta el portálunknak Baráth Hajnalka igazgatónő.

Megosztás
Címkék