2020. április 28., 16:02

Az elektronikus forma nem akadálya az elsősök beíratásának

A múlt héten lezárult az elsősök elektronikus úton történő beíratása a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolában. Az előzetes számok alapján ősztől két első osztály nyílhat.

Fotó: Gecse Attila

Az intézményben hivatalosan április 24-én zárult az elsősök beíratása, ám azoknak a szülőknek, akiknek gondot okoz az elektronikus regisztráció, vagy személyesen szeretnék ezt megtenni, még mindig van lehetőségük bejelenteni gyermeküket. Számukra Tóth Csilla igazgatóhelyettes ad útmutatást.

A szülők 90 százalékának van internethozzáférése, így meg tudták oldani az elektronikus beiratkozást, amennyiben mégsem úgy személyesen is lehetőséget kerítünk rá – mondja Tóth Csilla, hozzátéve, hogy egyelőre még nem volt ilyen kérés. Működik az elektronikus rendszer, eddig csak pozitívan tudok nyilatkozni róla. A szülők mindenképpen megtalálnak minket, az elektronikus forma nem akadálya annak, hogy a gyerekek beiratkozzanak az iskolába" – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Elmondta, hogy a szülők általában telefonon is érdeklődnek, hogy leellenőrizzék, az intézmény rendben megkapta-e a bejelentkezést.

Az előzetes számok alapján már több mint két tucatnyi gyermeket írattak be a 2020/2021-es tanévre. A tapasztalatokból kifolyólag ez még nem tekinthető véglegesnek, mivel májusban is számítani lehet továbbiak beíratására, így ősszel mindenképpen két első osztály megnyitására lesz szükség – árulta el Tóth Csilla igazgatóhelyettes.

A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretén belül ajándékozásra szánt iskolatáskákat a tanulók az ünnepélyes tanévnyitón kapják meg. A szövetség ösztöndíját pedig szeptember elejéig lehet igényelni. A feltöltött adatok alapján az igénylést az iskola elektronikus úton megteszi minden beíratott diák számára.

A szülők szépen együttműködnek a pedagógusokkal

Tóth Csilla a távoktatásra kitérve elmondta, hogy már több mint egy éve használják azt az elektronikus rendszert, amellyel az osztálykönyvet, az értékelést is vezetik.

Ez nem jelent újdonságot, sem nekünk, sem a szülőknek. Egyedüli dolog, ami újdonság volt, hogy nemcsak a kommunikációt, az értesítéseket, hanem a tananyagot is ezen a módszeren keresztül kell eljuttatni, átadni a gyerekeknek. Eleinte nehezebb volt, vannak kollégák, akik 5-6 osztályban is tanítanak, nekik kezdetben csaknem napi 12 órába telt, mire befejezték a munkájukat. Azóta ez gördülékenyebbé vált. Mindenkinek bele kellett jönnie, megtapasztalni, milyen ez a helyzet, hiszen sokszor a családokhoz is alkalmazkodni kell. Ahol 2-3 gyerek van a családban, de csak egy számítógép, ott megfelelő időbeosztást kell találni minden egyes pedagógusnak. Sokszor tehát individuálisan is alkalmazkodni kell" – fejtette ki.

A kezdeti nehézségek után fokozatosan beindult az oktatás, a tanárok tudnak dolgozni. Az eddigi visszajelzések többnyire mindkét oldalról pozitívak. A szülők szépen együttműködnek a pedagógusokkal, a gyerekeknek tetszik a dolog, ők még várják is a feladatokat.

"Persze ne idealizáljuk a dolgokat! Azok a tanulók, akik az iskolában is csendben végigülik a tíz hónapot, azok most sem aktívak. Aki viszont tanulni és dolgozni akar, az megtalálta a módját. Nagyon sokan használnak különböző oktatóprogramokat, -portálokat, fontos, hogy tudunk videócsetelni a diákokkal, mert a vizuális kapcsolat is lényeges. Szóval lehet tartani a tempót a tananyaggal. Ez a kényszerű helyzet pedig kedvez az innovációnak, s a mai generáció igényli is ezt. El tudom képzelni, hogy a normális kerékvágásba visszazökkenve kombinálni fogjuk a különböző oktatási módokat. A távoktatás szükséges megoldásként használható, ugyanakkor hosszútávon semmiképpen sem válthatja ki az iskolák közösségépítő szerepét" – hangsúlyozta a Tompa Mihály Alapiskola igazgatóhelyettese.

Megosztás
Címkék