2021. október 22., 07:31

A tudomány is játék

Egy tehetséges ember másokat is gazdagít. Tehetséges diákok mentorálását vállalja magára a felvidéki Mentor Tehetségsegítő Tanács. Az őszi évadban a tanács színvonalas előadások sorozatába kapcsolta be a mátyusföldi iskolák diákjait „A tudomány is játék” mentorprogram keretén belül. Elismert mentorok ébresztgetik a diákokban a tudomány iránti szeretetet és természetes kíváncsiságot.

Mentor TT
Médialapozó
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
A mentorprogramban

A galántai Pázmány Péter székházban vezényelte „A tudomány is játék” harmincórás tehetséggondozó programot a Mentor TT. A pályázat feltételei szerint az alkalmanként háromórás foglalkozásokon legfeljebb tizenöt tehetséges tanuló fejlesztésére kerülhet sor – tudtuk meg Szanyi Máriától, a tehetségsegítő tanács alelnökétől, a programok mozgatórugójától. Hozzátette, ettől több gyermekkel nem tudna érdemben foglalkozni a tehetségfejlesztő mentor. A tudomány is játék program témakörei a reál tantárgyak, a matematika, fizika, kémia, földrajz és a biológia témakörei köré épülnek.

Mentor TT
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
Mátyusföldi iskolák diákjai a mentorprogramban

Mátyusföldi tehetségek

Az érdekfeszítő előadásokon a mátyusföldi magyar iskolák (Nádszeg, Felsőszeli, Diószeg, Nagymácséd, Hidaskürt, Nagyfödémes) kognitív tudományok iránt érdeklődő fiataljai vehettek részt. A tehetséggondozó program nyitányaként a diákok tanulmányi kiránduláson jártak Izsán, Dunamocson, Köbölkúton és Kürtön. Az első előadáson a diákok és kísérőik a Gömbi geometriával találkoztak, a Játék a gömbön és a gömbbel című bemutatón a földrajz és a Gömbi matematika találkozását mutatták be. A tehetséges diákokhoz a Felvidék egyik legtapasztaltabb fotósa, M. Nagy László is ellátogatott, aki a fotózás alapjaira tanítgatta az érdeklődőket. "A fotográfia készítése egy összetett tudomány, hiába hiszi magáról a ma embere, hogy képes egy mobiltelefonnal jó fotókat készíteni, a kép felé számtalan út vezet, ezeket meg kell ismerni és felfedezni" – jegyezte meg a fotográfus, aki az alapbeállításokra és a mobiltelefonok fényképezőjének használatára oktatta a nebulókat.

A diákok nagyon élvezték a kémiai foglalkozást is, amelynek során a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola igazgatója, László Ildikó, valamint diákcsapata és a Nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola tanára, Velebný Klára mutatott be izgalmas kísérleteket. Szanyi Mária megjegyezte, manapság már nem egyszerű az iskolákban a kémikus, fizikus dolga. A múlt rendszerben szinte raklap számra hordták az iskolákba a kísérletekhez szükséges eszközöket, mára ezeknek híre-hamva sem maradt, a reál tantárgyak oktatói sokszor szó szerint a saját konyhájukból veszik elő a segédanyagokat. A diákok számára azonban izgalmas volt látni, hogyan lehet egy kis doboznyi eszközzel izgalmas kémia órát tartani. Az őszi évad zárórendezvényén, a társasjátékok napján Pék László, a Mentor TT alelnöke mutatta be a diákoknak, milyen versenylehetőségeket találhatnak az interneten és biztatta őket arra, hogy ha éreznek magukban tehetséget, szorgalmat és kitartást a kutatásra, akkor bátran induljanak neki a tudományok kalandokkal teli útján. Több példát felhozott arra, amikor valamikori kis felvidéki iskolák diákjaiból a tehetséggondozásnak köszönhetően mára már elismert és keresett nemzetközi tudósok lettek.

Szűkkeblűen bánnak a kisebbségi támogatásokkal

Pék László elárulta, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szárnyai alatt életre Mentor TT évente pályáz meg tehetségsegítő programokat, sok támogatást kapnak Magyarországról. Elsősorban diákversenyeket szerveznek már évek óta, amelyeket stabil, jól képzett felvidéki mentorok, tanárcsapatok irányítanak. Hozzátette, átlagban húsz-harminc felvidéki iskola kapcsolódik be a versenyekbe, ügyes, tehetséges kollégák vezénylete alatt. Keletről Buzita és környéke érkezik a versenyekre, ott Hanesz Angelika, a Mentor TT elnöke motiválja az intézményeket, a nyugati régióban pedig az egyetemi hatás a jelentős.  

Mentor TT
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
Pék László

Az alelnök kérdésünkre elmondta, a Mentor TT tudatosan építi, képviseli inkább a reál, kognitív tárgyak vonalát. A humán tárgyakra, pódiumelőadásokra nagyon sok civil szervezet van jelen a Felvidéken – véli Pék László. Úgy érzékelték a reál, természettudományi, technikai tárgyak nincsenek kellőképpen képviselve. Öröm számukra az is, hogy Hanesz Angelika, a robotika legnagyobb felvidéki szakembere nemsokára ellátogat Galántára, és a mátyusföldi gyerekeknek is előadást tart a technikai, robotikai érdekességekről.

Pék László sajnálatosnak tartja, hogy a kisebbségi kultúrák támogatásában szűkmarkúan bánnak a nem humán tárgyakkal.

„Azt hisszük, hogy csak a nyelv, az irodalom, a történelem a fontos a kisebbségi életünkben. Nyilván nagyon fontos, de a természettudományok, a technikai, rész, a kutatások, a tudósok életrajza nem kapja meg a megfelelő helyet. A mérleg nyelve soha nem volt arányban a tudománynak a szerepével támogatások osztásánál. És ezt tudatosítanunk kellene, mert leszűkítjük a saját világunkat, kisebbségként” – véli Pék László, aki szerint a többséggel, a világjelenségekkel is sokkal erősebb kötéseket lehet létrehozni a tudomány által.

Mi az igazi tehetség?

Szanyi Mária a társasjátékok napján különféle matematikai és logikai fejtörőket, játékokat mutatott be a gyerekeknek, jókedvűen játszott velük, figyelte tehetségüket, és a felnőtt kíséretet is megdolgoztatta a nyelvészeti – néprajzi rébuszokkal. Szanyi Mária, aki a felvidéki tehetségfejlesztésben a Kincskereső mozgalom életre hívásával és rendületlen munkásságával a legnagyobb névnek számít. Elmondta, a tehetségfejlesztésben, az oktatásban nagyon is van tere, helye a játéknak, a feladatok modellezésének, a szöveges feladatok dramatizálásának.

Mentor TT
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
Szanyi Mária

„Amikor játszik a gyerek, öntudatlanul is fejlődik a gondolkodása. Egy idő után a stratégia is megfogalmazódik a fejben, és az már a matematikai gondolkodás bevezetése” – adja át Szanyi Mária a tapasztalatait. Mikor megkérdezzük tőle, mi is valójában a tehetség, elmosolyodik, és megjegyzi, ezt nagy emberek sem tudták megfogalmazni. A kíváncsiság az ember veleszületett tulajdonsága. A veleszületett tehetség az összesen harminc százalék, a hetven százalék a szorgalom.

„Azt tartom igazán tehetségesnek, aki a megismerni akaráshoz kellő szorgalmat is társít, hogy a célját elérje. A gimnáziumban volt egy jelmondatunk, én egész életemben ennek jegyében éltem. Aki érdeklődik, az tanulni, tudni akar. És el is éri a célját, ha győzi akarattal, türelemmel” – fejtegeti Szanyi Mária, akire novemberben már vár az országos Kincskeresők konferenciája, és egy esszékötet kiadása a felvidéki kis tehetségek munkáiból.

Mentor TT
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék