Zárójelbe zárt Európa - Interjú Pogrányi Lovas Miklóssal

Molnár Tamás filozófus Európa zárójelben című kötetének friss megjelenése adja a beszélgetésünk apropóját. Mitől aktuális a magyar nagyközönség számára a szerző?

Molnár Tamás munkássága az előttünk álló évtizedekben aligha fog elavulni. A progresszió, a közösségeinket szétziláló utópikus gondolkodás az emberi természet lényegéből fakad, ezért állandó jelenség, csak az alakja változik. Molnár pedig radikális volt: a jelenség gyökereit tárta fel.

Ezek szerint Molnár nem csak a kortárs liberalizmust kritizálta?

Hogyan vált filozófussá Molnár Tamás?

Budapesten született, de még gyermekként, a két háború között Nagyváradra került. A második világháború alatt francia irodalmat és történelmet tanult Brüsszelben, így lett szellemi otthona a frankofón világ, munkáiban is a francia nagyesszé hagyományát követi. Ugyanakkor kétségtelenül az amerikai konzervatív reneszánsz egyik kulcsfigurája is. Outsider mivolta éles kritikai érzéket alakított ki benne, munkái tele vannak jóslatszerű megállapításokkal. Három évtizeddel ezelőtti írásainak ereje most is sodró, észrevételei látnokiak.  

Tudna idézni néhány konkrét „jóslatot”?

Rámutatott, hogy közös érdekeink ellenére az oroszokkal való együttműködésben komoly problémák lesznek, mégpedig az amerikai nyomásgyakorlás miatt. A nyolcvanas évek amerikai tapasztalataiból számos helyes következtetést levont: az őszinte beszéd eltűnik. Nem lehet majd kimondani, hogy az USA  – amellett, hogy Európa szövetségese – sok tekintetben a riválisa is.

Beszéljünk egy kicsit Molnár Tamás filozófiai nézeteiről is! Ha a modernitásról ilyen lesújtó volt Molnár véleménye, akkor vajon mit gondolhatott a posztmodernről?

Valószínűsítem, hogy szinten alulinak tartotta őket, mert érdemben nem rájuk reagált, hanem előzményeikre. Molnár ultrakonzervatív volt, és hangsúlyosan katolikus. Ebből a nézőpontból a posztmodernitás egy ellenkultúra. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy voltak értékelendő meglátásaik és lényegbevágó kritikáik például a fogyasztói társadalmat illetően.

Mégis Derrida, Foucault, Lacan vagy Deleuze posztmodern, dekonstrukciós agyszüleményei adják az ideológiai, filozófiai hátterét az összes mai progresszív mozgalomnak. Úgy tűnik, nem mennek sehova!

Egyre mélyebbre merülünk a filozófiába, arra kérném, konkretizáljuk kicsit az elhangzottakat.

A filozófia az igazságot keresi, időtálló dolgot akar megfogalmazni a valóságról. Az igazi filozófusok gazdagítani akarják a környezetük életét belátásaikkal, utat mutatni a maguk tökéletlen módján. Aki kizárólag azért műveli a filozófiát, hogy valamilyen érdeket szolgáljon vele, nem igazi bölcselő. Marx Thraszümakhosz utódja, aki azt hirdette, hogy az úgynevezett igazság az erősebbet szolgálja. A francia újbalosok pedig az erkölcsi relativista Prótagorasz követői. Ők már csak elbizonytalanítani, megkérdőjelezni, dekonstruálni tudnak.

Molnár esszéi, most megjelent kötete lehet egyik módja a zsákutcában való megfordulásnak?

Molnár írásaiból rengeteget lehet meríteni, de ő sem szisztematikus gondolkodó, nincsenek „molnáriánusok”. Georges Bernanos francia filozófusról írt doktori értekezése tudományos igényességű, szisztematikus filozófiai munka. De végül nem ezt a irányt követte, inkább az esszé műfajában alkotott maradandót. Visszatérő témái a tekintélyvesztés bírálata, a vallás valósága és történetisége, a világtörténelem legfontosabb intézményének tartott Katolikus Egyház szerepe és persze a modernitás kritikája, különös tekintettel a felvilágosodásra.

Molnár milyen összefüggéseiben kezeli a modernitást és a felvilágosodást?

Számos konzervatív filozófus a felvilágosodást tekinti a sokat bírált liberalizmus origójaként, mások pedig a reformációt. Molnár hogy látta?

Molnár világosan kimutatta, hogy maga a felvilágosodás a reformációban gyökeredzik. Egyfajta szemérmesség okán ezt az összefüggést ritkán hangsúlyozzuk. A katolikus konzervatívok nem akarják megsérteni protestáns barátaikat és ezért leértékelik Luther Márton gesztusának történelmi súlyát.

Ez érdekes. Hogy jutunk el a reformációtól a liberalizmusig?

Az egyház intézményesülésének korai szakasza óta konszenzus volt arról, ki jogosult interpretálni az Írást. Egy egész intézményrendszer épült ki erre a célra. Aztán jött Luther, aki azt mondta, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy neked igazat adjak.

A liberalizmusnak ugyanaz a lényege, autonómia. Auto nomos, saját magamnak adom a törvényt. Molnár szerint innen datálható az a szellemi fejlődés, amelynek egyik következménye a hagyományos társadalmat szétziláló liberalizmus. A nagy szétbomlásra ellenreakció érkezett, a társadalmat újra egységesíteni kívánó szocializmus. Molnár a fenti okfejtésével tulajdonképpen egyfajta szellemi zárványba zárta magát, hiszen a protestáns konzervatívok emiatt szelektíven olvassák az életművét. Ugyanakkor Luther védelmében el kell mondani, hogy megújulási kezdeményezése nem állhatott volna saját lábra, ha nem találkozik politikai érdekekkel. Ebben benne volt a kor politikusainak és a Katolikus Egyház akkor vezetőinek gyarlósága is.

Kritikusai szerint Molnár Tamás elég kevés egyedi, önálló gondolatot fogalmazott meg.  

Mi a jelentősége ennek a megkülönböztetésnek? Ön is filozófus, ha nem tévedek.

Én magamat sosem nevezem annak. Emlékszem első éves filozófiaszakosként a professzorok már filozófusként köszöntöttek bennünket, mondván, hogy mi elköteleződtünk a bölcsesség megismerése mellett. Ez természetesen egy megelőlegezett bizalom volt, önmagában a diploma birtoklása sem indokolja ezt a címet – én legalábbis nem használom magamra. A magyar hagyomány többnyire a német szóhasználatot követi. Kissé leegyszerűsítve úgy fogalmaznék, hogy filozófus az, aki szisztematikus igényességgel végiggondol legalább egy bölcseleti alapproblémát, és erről képes olyan rendszerező művet írni, ami hivatkozási alap lesz.

Azért számtalan ellenpélda közismert a filozófiatörténetből…

Persze, itt van például Friedrich Nietzsche, aki ma az egyik legismertebb filozófus. Életében szakmailag kudarcot vallott, klasszika filológiai munkásságát ízékre szedték. Ennek ellenére senki nem vonná kétségbe filozófusi mivoltát, sőt, mára a tömegkultúra részévé vált. De mondjuk, egy kortárs esszéista jobb, ha nem nevezi magát filozófusnak. Az életműveket az idő tisztítja meg a rárakódott kortárs véleményektől, és a pillanatnyi politikai érdektől. Molnár Tamásban nem fogunk csalódni.