2021. szeptember 1., 11:15

Túléli-e Európa az újabb migránsválságot?

A címben feltett kérdés egyben Douglas Murray, a világszerte ismert konzervatív újságíró legújabb cikkének címe is. Murray az egyébként is rengeteg érdekes írást hozó unherd.com-on megjelent munkájában arról értekezik, vajon felkészült-e a tálib hatalomátvétel elől menekülő tömegek fogadására az öreg kontinens. Azaz megismétlődik-e 2015 káosza vagy sikerült tanulnunk valamit az elmúlt évek tapasztalataiból?

migráció
Fotó: unsplash.com

Douglas Murray-vel tavaly novemberben nekünk is módunk nyílt beszélgetni, bár akkor csak részben érintettük a migrációs kérdést, amelynek az újságíró külön könyvet is szentelt. Az Európa furcsa halála bestseller lett szinte az egész nyugati világban, Magyarországon már legalább három kiadást élt meg. 

Az afganisztáni összeomlás után a kérdés talán aktuálisabb, mint az elmúlt öt évben bármikor. Bár a szubszaharai országok népessége folyamatosan gyarapszik (némelyiké egészen elképesztő mértékben), tehát az onnan érkező demográfiai veszély sokkal nagyobb, azzal legfeljebb demográfusok, szociológusok és biztonságpolitikai szakértők foglalkoznak, a nagy tömegek érdeklődése sokkal inkább a közel-keleti és/vagy arab országok felé irányul. Az Afganisztánban történtek, ha egy valamire is csak, de legalább arra jók, hogy újfent felhívják a figyelmünket erre a nemcsak krónikus, hanem, mint az 2015-ben látszott, időnként súlyosan akut problémára is.

Habár Murray írásának alapállítása szerint világosan látszik, mire számíthatunk a következő néhány évben, Európa semmit nem tud tenni annak érdekében, hogy megállítsa a (nem csak) Afganisztánból érkező migrációs kihívást. 

2015-ben Nyugat-Európa megpróbált segíteni az erre valóban rászoruló szír menekülteken, azok csupán, akaratukon kívül is, "úttörői" lettek egy az övékénél jóval nagyobb migrációs mozgásnak.

Hirtelen mindenki szír állampolgár lett, s bár az elmúlt hat évben több százezer szír menekült Európába, a migránsok nagy része más közel-keleti vagy afrikai országokból érkezett. Ez persze nem csak gyakorlati, idegenrendészeti problémákat vetett fel, a valódi problémáról is elterelte a figyelmet, hiszen menekültválságról lehetett beszélni migránsválság helyett. A polgárháború miatt országukat elhagyni kénytelen szírek valóban megérdemelték a "menekült" jelzőt, csakhogy ez védőernyőként terítette be az összes gazdasági bevándorlót Pakisztántól Marokkóig, a már ismert következményekkel. 

Murray szerint a nyugati vezetők megfeledkeznek arról, hogy a migránsok tulajdonképpen egymással vetélkednek az európai forrásokért. Ha a kontinens előnyben részesít bizonyos népcsoportokat, nemzeteket, ahogy tette azt 2015 után a szírekkel, az óhatatlanul egy másik nép kárára válik.

A brit újságíró azt mondja, ugyan a mértékét még nehéz megbecsülni, de a következő hónapokban és években hasonló stabil menekültáramlatra kell felkészülnünk Afganisztán felől. Murray azt állítja, az öreg kontinens polgárainak jól-rosszul értelmezett bűntudata miatt az afgán menekültek, hasonlóan a néhány évvel korábbi szír társaikhoz, kitüntetett bánásmódban részesülnek majd, hiszen sokan vélik úgy Nyugat-Európában, részben "mi" tehetünk az Afganisztánban kialakult helyzetről (lássuk be, különösebben nem is nehéz érvelni emellett).

Nincs egyetlen olyan európai állam sem, amelynek határrendészete képes lenne egyértelműen kiszűrni, az éppen beengedésre váró menekült Afganisztánból érkezett-e, vagy esetleg egy pakisztáni gazdasági bevándorló. 2015 óta emlegetik, hogy a határállamok idegenrendészetét anyanyelvi tolmácsokkal és szakértőkkel kellene segíteni, előrelépés azonban alig történt.  

Talán annyival könnyebb most a dolgunk, hogy Afganisztán két leggyakoribb nyelve az afgán perzsa (dari) és a pastu kevésbé gyakori, mint a 27 országban hivatalosan, kábé 250 millió ember által használt, sokszor egymástól szinte megkülönböztethetetlen dialektusokban beszélt arab nyelv. A dari nyelvet (első vagy második nyelvként) nagyjából tízmilliónyian beszélik, a pastu azonban jóval elterjedtebb, negyven- és hatvanmilliós statisztikát is találni.

Murray azt írja, az általa megkérdezett brit határőrök szerint a tálib hatalomátvétel óta érezhetően megnőtt a magukat afgán állampolgárnak kiadók száma, ami arra utal, hogy a gazdasági bevándorlók is pontosan tisztában vannak az Afganisztánban történtek jelentőségével. 

A legfontosabb kérdés tehát nem az, befogadjuk-e az Afganisztánból érkező menekülteket. Nyugaton ez gyakorlatilag eldöntetett. Teljesen mindegy, hány ember érkezik Afganisztánból, az igazi problémát az afgánokra "rácsimpaszkodók" jelentik majd!

A legfontosabb kérdés az, miként akadályozzuk meg, hogy minden egyes Európába vágyó harmadik világbeli, afgánnak kiadva magát, jogtalanul jusson be a kontinensre. Ez ugyanaz a probléma, mint hat-hét évvel ezelőtt. Erre sem akkor, sem azóta nem sikerült megoldást találni. Nyugat-Európa, még ha akarja, sem fogja tudni 100%-osan kiszűrni, ki az, aki valóban Afganisztánból menekült és ki az, aki az áradatot kihasználva szeretne besodródni az öreg kontinensre. Csak legalább szándék lenne rá...

Megosztás
Címkék