A fejlett világ alkonya - elkeserítő demográfiai adatok
Ugyan az újságírói egyszeregy megköveteli a figyelemfelkeltő címeket, itt hagyjunk is fel a patetikus felvezetéssel. A pusztuló társadalomról, üres játszóterekről és kongó folyosójú iskolákról való felesleges elmélkedésen azt hiszem, már túl vagyunk, a helyzet ennél sokkal komolyabb.
Ha hihetünk a nagytekintélyű Lancet tudományos folyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány adatainak, éppen itt az ideje félreverni a harangokat, mert ha elkésünk nem biztos, hogy lesz még valaki, aki meghallja hangjukat. (Lám csak nem sikerült elkerülni némi patetikusságot!)
A tanulmány vezető szerzője, a Washingtoni Egyetem kutatója Christopher Murray a megjelenés után pár nappal nyilatkozott a BBC-nek. A professzor szerint őt és szerzőtársait is meglepte, milyen hihetetlen következtetésekre jutottak azáltal, hogy statisztikai módszerekkel megvizsgálták 195 ország lakosságának alakulását az utóbbi 67 évben. Ennyire átfogó munka soha korábban nem született a témában, adatok milliói kerültek feldolgozásra (születési és halálozási ráták, migrációs statisztikák, populációs adatok), a végeredmény pedig egészen lesújtó. Legalábbis nekünk, európaiaknak.
Az eddig is nyilvánvaló volt mindnyájunk számára, hogy az öreg kontinens nem csak nevében öregszik, az ideális esetben fenyőfára emlékeztető korfa, alul rengeteg fiatallal és felül kevés idős emberrel, a feje tetejére állt. Az európai társadalmak öregszenek, kevesebb a gyerek, sok a nyugdíjas. Ezek unalomig ismételt kijelentések, melyek bár a hétköznapokban is bizonyíthatóak, mégis legfeljebb egy vállrándítással intéződnek el. Murray professzor és munkatársai azonban szembesítenek minket azzal, mekkora is a baj valójában.
A tények bizony makacs dolgok
Nézzük először a globális trendeket. Először is kénytelenek vagyunk néhány alapvető demográfiai mutatóval megismerkedni. Az egyik ilyen az ún. korfüggő termékenységi arányszám (ang.: ASFR), amely azt fejezi ki, hogy egy adott korcsoport (10-19, 20-29 és így tovább) 1000 nőjére hány élveszületés jut évente. A másik, ennél egy fokkal sokatmondóbb, a teljes termékenységi arányszám (TFR). Ez a szám azt mutatja meg, hogy egy nő termékeny évei alatt hány gyereket szülne, ha mindig az éppen aktuális korcsoportjának megfelelő termékenységi ráta – a már említett ASFR – lenne rá jellemző. Nagyon lebutítva a dolgot, tulajdonképpen azt jelenti, hogy a lakosságra jellemző termékenységi mutatók alapján hány gyermek születése „várható el” anyánként. A XX. század közepén, 1950-ben ez a szám 4,7 körül volt, mára azonban 2,4-re csökkent, magyarán egy nő termékeny évei alatt átlagosan 2,4 gyermeknek ad életet.
Ez majdnem 50%-os csökkenés. Tegyük fel a költői kérdést, hogy fordulhat akkor elő, hogy bolygónk lakossága folyamatosan növekszik, pláne úgy, hogy tudjuk, populációnk növekedése egyre lassul. Ma évente körülbelül 1,1%-kal nő a Föld lakossága, tehát kb. 83 millió emberrel, az ötvenes évek végén ez a szám, azaz a globális növekedési ráta, 2,4% volt. Az egyik nagyon fontos tényező, hogy a várható élettartam, különösen a fejlett országokban, egyre növekszik. De nem elhanyagolható az sem, hogy vannak olyan régiók, jelesül a szub-szaharai Afrika vagy Délkelet-Ázsia, ahol ezek a számok jócskán eltérnek a fentiektől. Ott van például a már említett teljes termékenységi arányszám (emlékezzünk vissza, globálisan 2,4), Nigerben ez 7,1, Európában meg átlagosan 1,3-1,5, de Cipruson például épp hogy eléri az egyet. A demográfiakutatók azt mondják, hogy körülbelül 2,05-ös érték mellett tudja magát egy adott populáció hosszútávon, stabilan fenntartani - feltéve persze, ha nem számolunk a migrációval, de erről majd később. Ez alatt az érték alatt, a populáció nem képes magát fenntartani elöregszik, és szépen lassan kihal.
Földünknek ma 33 olyan országa van, ahol a populációs ráta negatív, azaz fogy a lakosság. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek nagy része európai állam. S hogy ide is kapcsoljunk egy délszaki adatot, a Szahárától délre található 46 afrikai államból 33-ban a növekedési ráta két százalék felett van, tehát majdnem a globális átlag duplája.
Mielőtt végre rátérnénk a miértekre és a hogyanokra, érdemes összehasonlítani a magyar és szlovák adatokat néhány igazán vitális afrikai országéval. Magyarország és Szlovákia teljes termékenységi arányszáma egyaránt 1,4, tehát eggyel kevesebb, mint a világátlag. Ezek még európai szinten is gyenge számok, Csehországban például 1,6, Albániában pedig majdnem kettő ugyanez az érték. Gyakorlatilag nincs olyan ország Afrikában, ahol ennél gyengébb számokat találnánk, s itt nem csak a relatíve fejlett Észak-Afrikára kell gondolnunk. Togó, Csád, Burundi (TFR: 3,8 - 4,8 - 5,3) mind-mind elképesztő ütemben szaporodik, s ez csak néhány kiragadott példa. Végére még egy sokatmondó adat, s utána tényleg is hagyjuk a számok világát. A kutatásból kiderül, hogy egy afrikai édesanyának átlagosan 1,5-2 lánygyermeke (!!!) születik élete során, egy magyar vagy szlovák anyának 0,68. Pont.
Tehát a miértek és hogyanok. Mi okozza a fejlett társadalmakban a termékenységi ráta ekkora csökkenését? A tanulmány szerzői három fontos okot jelölnek meg, de ezek, s ebben azt hiszem, a legtöbben egyetértünk, rendkívül fontos, a nyugati értékrendbe szervesen illeszkedő faktorokról van szó. Az egyik ilyen tényező, hogy fejlett országokban folyamatosan csökken a gyermekhalandóság, köszönhetően az egyre javuló egészségügyi és szociális ellátásnak. A másik fontos különbség, hogy a nők gyermekvállalásának ideje kitolódott, egyre több nő dolgozik és tanul tovább, a termékeny időszak azonban nem lett ennyivel hosszabb. A harmadik, s talán mind közül a legjelentősebb, hogy ma már rutinszerűvé vált a különböző fogamzásgátlók használata. Könnyű belátni, a harmadik világ országai jókora lemaradásban vannak ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
A végére maradt a legfontosabb kérdés. Mi lesz így velünk? A válasz sajnos elég kézenfekvő, Európát öregedő és lassan hanyatló társadalmak lakják jelenleg is. Ideig-óráig eljátszadozhatunk azzal, hogy az egekbe toljuk a nyugdíjkorhatárt, de ha valami nem történik belátható időn belül, kontinensünk menthetetlenül megváltozik. Azt, hogy ez a „valami” éppenséggel néhány millió afrikai és kelet-ázsiai bevándorló vagy végre egy átgondolt, értelmes családpolitika képében jelenik-e meg, ma még nem tudjuk. Jövő tavasszal talán az uniós átlagpolgárnak is lesz némi beleszólása a kérdésbe. Nem szeretném aktuálpolitikai fejtegetésekkel zárni a cikket, úgyhogy kérem, engedje meg nekem az olvasó, hogy itt be is fejezzem.
Végezetül jó szívvel ajánlanám figyelmükbe a tanulmány átböngészését, minimális angoltudással is értelmezhető, tucatnyi érdekes grafikont és táblázatot találhatnak benne.
