Szijjártó: reméljük, a békevágy egyszer felülkerekedik a háborús pszichózison Európában
Magyarország bízik abban, hogy a józan ész egyszer felülkerekedhet a dogmatizmuson a külpolitikában, és hogy a békevágy egyszer felülkerekedhet a háborús pszichózison Európában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
A minisztérium közleménye szeriont a tárcavezető a Globális Energiabiztonsági Fórum panelbeszélgetésén rámutatott, hogy Magyarország negyven évet veszített a hidegháború során a Kelet által elnyomva, a Nyugat által magára hagyva, ezért a kormányt súlyos aggodalommal tölti el a világ ismételt blokkosodásának veszélye, ami helyett inkább konnektivitásra lenne szükség, kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapuló együttműködésre.
Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a nyugati stratégia teljes egészében megbukott, ugyanis a háborút izolálni kellett volna, nem globalizálni, valamint a szankciókról és a fegyverszállításokról szóló döntések is elhibázottak voltak.
Leszögezte: a kormány kisebbségi álláspontot képvisel Európában, szembe menve a liberális fősodorral, azonban globális szinten a többség hasonló véleményen van.
Elmondta, hogy Magyarország az egyetlen NATO-tag, amely nem szállított fegyvereket Ukrajnába, ami már csupán azért is helyes döntésnek bizonyult, mert a hadieszközök szállítása világosan demonstrálta, hogy a csatatéren nincs megoldása a háborúnak, ott csak halál van és pusztítás.
Figyelmeztetett, hogy a harcokban számos magyar is meghalt a kárpátaljai közösség tagjai közül, míg holland, luxemburgi vagy dán áldozatai például nincsenek a konfliktusnak.
- közölte.
Felidézte, hogy az invázió megindítását követően Magyarország felkínálkozott helyszínként a béketárgyalásokhoz, és ez az ajánlat továbbra is él.
A miniszter arra is kitért, hogy nem egyszerű ezt az álláspontot képviselni a transzatlanti közösségben, miután a józan észen alapuló megközelítésre a reakció általában az, hogy
bélyegzik, így nincsen valódi lehetőség racionális vitára.
Fontosnak nevezte a békepárti tábor hangjának felerősítését, különösképpen azután, hogy előző héten súlyos merényletkísérletet követtek el a másik európai békepárti miniszterelnök, a szlovák Robert Fico ellen.
Ennek kapcsán pedig azt is problémásnak nevezte, hogy kezdenek elhalványulni a NATO korábban saját maga által felrajzolt vörös vonalai, amelyek értelmében a szövetség nem részese ezen konfliktusnak és mindent megtesz a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
Az észak-atlanti katonai szervezet friss javaslatait említve úgy vélte, hogy a hasonlóan veszélyes és őrült intézkedések mögött az állhat, hogy a kudarcot vallott lépések felvetik a politikai felelősség kérdését, az érintettek ezért a "legjobb védekezés a támadás" elvet követve tovább haladnak az eddigi úton.
- szögezte le.
Hozzátette, hogy nem kizárólag azokkal kell beszélnie az embernek, akikkel mindenben egyetért, és ahhoz sem kell óriási bátorság, hogy az ember különböző nyilatkozatokat tegyen Brüsszelben vagy Washingtonban, de ő a moszkvai Orosz Energiahéten ezer ember előtt felszólalva is elítélte az ukrajnai háborút, sürgetve annak lezárását.
- fogalmazott.