2022. december 2., 14:31

Súlyos vereséget szenvedett a brit Konzervatív Párt a Sunak-kormány első időközi választásán

Súlyos vereséget szenvedett a kormányzó brit Konzervatív Párt egy időközi parlamenti választáson, amely az első ilyen megmérettetés volt Rishi Sunak miniszterelnök kormányának hivatalba lépése óta.

Nagy-Britannia választás
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com

A választást az északnyugat-angliai Chester választókörzetében tartották. A körzetet eddig is a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt képviselte a londoni alsóházban, de az eddigi képviselő, Christian Matheson lemondott, miután a parlamenti magatartási normák betartására ügyelő törvényhozási hatóság javasolta felfüggesztését szexuális visszaélések vádja miatt.

Mathesont legutóbb 2019-ben választották képviselővé a szavazatok 50 százalékával.

Utódja, Samantha Dixon az adatok hivatalos péntek délutáni összesítése szerint a voksok 61,2 százalékát szerezte meg,

és ezzel a brit politikatörténetben szinte példátlan mértékben növelte két egymást követő választás között pártja előnyét.

A kormányzó Konzervatív Párt jelöltjére, Liz Wardlaw-ra a részt vevők 22,4 százaléka voksolt, vagyis a két legnagyobb brit parlamenti párt jelöltjeinek szavazataránya között csaknem 40 százalékpont volt a különbség a Munkáspárt javára.

A chesteri választást feszült figyelem kísérte,

mivel a brit sajtó és a politikai elemzők egyöntetűen az októberben miniszterelnökké és pártvezetővé választott Rishi Sunak első komoly politikai megmérettetésének tekintették a időközi voksolást.

A Sunak vezette Konzervatív Párt hatalmas támogatottsági hátránnyal kezdi a következő brit parlamenti választások előtti utolsó teljes évet:

a legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov friss felmérése szerint a konzervatívokra jelenleg a választók 22 százaléka voksolna, a Munkáspárt ugyanakkor a szavazatok 47 százalékát szerezné meg.

A 2010 óta kormányon lévő Konzervatív Párt megítélését rendkívüli mértékben rontotta az a hatalmas piaci felfordulás, amely az előző miniszterelnök, Liz Truss kormánya által előterjesztett átfogó - a piaci szereplők által finanszírozhatatlannak ítélt - adócsökkentési program okozott.

Truss október 20-án lemondott, miután az alsóházi tory frakció a piaci felfordulás nyomán ellene fordult.

Liz Truss - Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke - alig 45 napig állt a Konzervatív Párt élén, és így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.