Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője lett az új brit miniszterelnök
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője lett az Egyesült Királyság miniszterelnöke, miután a Labour választási győzelme után III. Károly király pénteken felkérte az új kormány megalakítására.
A Buckingham-palotából visszatérve, a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt miniszterelnökként elmondott első beszédében Starmer elismerően szólt konzervatív párti elődjéről, Rishi Sunakról, kijelentve: nem szabad lebecsülni azokat a vívmányokat, amelyeket Sunak az első ázsiai gyökerű brit miniszterelnökként elért.
Rishi Sunak kemény, elkötelezett munkát végzett az előző brit kormány élén, és ezért is elismerés illeti - tette hozzá.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ehhez a munkához idő kell, az ország átalakítása "nem úgy megy, mintha csak egy villanykapcsolót kellene felkapcsolni".
Starmer első, rövid miniszterelnöki beszédében nem említett konkrét cselekvési terveket.
A konzervatív kormány 2022 tavaszán kötött államközi szerződést Ruandával arról, hogy a brit határokat illegálisan átlépő menedékkérőket a közép-afrikai ország befogadja, az azóta húzódó jogi és parlamenti csatározások miatt azonban az áttelepítési program nem indult el.
Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt eddigi történetében.
A Konzervatív Párt korábbi leggyengébb eredményét az 1906-os parlamenti választásokon érte el, amikor 156 képviselői mandátumot szerezett.
A Munkáspárt ugyanakkor 412 képviselői helyet nyert, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson, és ezzel 174 fős többségre tett szert a többi alsóházi frakció együttes létszámához képest.
A Munkáspárt azóta - vagyis 27 éve - most nyert először parlamenti választást ellenzéki pozícióból, és 19 éve most nyert először választást, ugyanis legutóbbi győzelmét a 2005-ös választásokon, kormányzati pozícióból aratta.
Keir Starmer előtt nem sokkal Rishi Sunak eddigi konzervatív párti kormányfő kereste fel III. Károly királyt, akinek benyújtotta lemondását.
Sunak bejelentette azt is, hogy a Konzervatív Párt vezetői posztjáról szintén távozik, amint az utódválasztási folyamat lezajlik.
Sir Keir Starmer a brit uralkodó harmadik miniszterelnöke Liz Truss és Rishi Sunak után.
A konzervatívok szavazataránya ugyanakkor példátlan mértékben, 19,8 százalékponttal 23,7 százalékra zuhant.
A harmadik országos parlamenti erő, a Liberális Demokraták viszont a párt eddigi történetének egyik legjobb eredményét érték el 12,2 százalékos szavazataránnyal, amelynek alapján ugyancsak példátlan mértékben, 63 fővel 71-re nőtt alsóházi frakciójuk létszáma.
Most első ízben bekerült a londoni alsóházba Nigel Farage, a jobboldali radikális Reform UK párt vezetője, a brit EU-tagság megszűnéséért (Brexit) folytatott egykori kampány fő szószólója, aki korábban hét választáson próbált képviselői mandátumhoz jutni, mindannyiszor hiába.
A pénteki adatok szerint Farage mellett a Reform UK három másik tagja is parlamenti mandátumot szerzett.