"Rasszista múlt" ürügyén a szobordöntőket védő brit sajtó nagy része is beszántható lenne, a BBC-vel az élen
Geroge Floyd május 25-ei halála óta tombol az erőszak Amerikában. Előbb rendőrőrsök és elektronikai boltok, később ártatlan járókelők és nyugdíjas rendőrök, most pedig szobrok tucatjai esnek áldozatul a béke nevében tort ülő gyűlöletnek.
Ahogy azt korábban megírtam, Floyd halála kétségtelenül tragédia. Függetlenül attól, hogy bűnözőről van-e szó vagy sem, rabolt-e ki terhes kismamákat vagy sem, egyetlen embernek sem kellene életéért könyörögve egy járdaszegély mellett meghalnia.
Mindettől függetlenül, a szemünk előtt zajló hol tragikomédiába, hol bohózatba hajló események mellett nem tudunk, és persze nem is szabad szó nélkül elmennünk. Az elmúlt napok központi témája lett a "rasszista kötődéssel rendelkező" szobrok ügye. A konföderatív Dél politikai és katonai vezetőinek szobrát ledönteni nem kell félnetek, jó lesz, gondolták a tüntetők, s lőn. Ami ellen néhány éve még hevesen tiltakoztak a helyi politikusok, valósággá vált. Mintha leprát hordoznának, úgy dobják szemétdombra az amerikai történelem rabszolgákat tartó alakjait, kivéve, ha a tüntetők előbb odaérnek.
Akkor már csak üres talapzat fogadja a polgármesteri parancsra szobordöntésre induló közterületeseket.
A szobordön(tö)getés Európát is elérte. Bár Winston Churchill szobrát még néhány tökösebb angol focidrukkernek sikerült megvédenie a helyi antifáktól, később a britek kénytelenek voltak egy nagy szürke hasábot húzni egyik legnagyobb történelmi hősük köré, attól félvén, szegény öreg Winstonnak a nácik után újabb barbár hordával kell szembenéznie.
A nyugati fősodor hajlamos gyakran lesajnálóan nyilatkozni az RT.comról. Habár az egykori Russia Today cikkeit persze érdemes megfelelő forráskritikával illetni, révén tulajdonképpen az orosz kormány nyugat felé kinyújtott jobbkezéről van szó, néha azért találni egészen kiemelkedő cikkeket is az oldalon. Mint amilyen például egy Chris Sweeney nevű brit újságíróé, amely kiválóan bemutatja azt az elképesztő képmutatást, amely a nyugati mainstream médiumokat jellemzi a mostani vitában.
Vegyük csak példának a hírszorgáltatás és sajtóetika etalonjának tartott BBC-t. Ki gondolná, hogy a brit nemzeti kincsnek számító médium első vezetője náci szimpatizáns volt. Nem csak afféle közösségi médiában megbélyegzett szerencsétlen, nem bizony! Amolyan igazi, Hitler-mániás.
John Reith ezt nem is rejtette véka alá. A hosszú kések éjszakája kapcsán például annak idején úgy nyilatkozott:
A nácikkal kapcsolatban pedig azt mondta egyszer: "eléggé biztos vagyok benne, hogy a nácik rendbe teszik itt a dolgokat, bizonyára újra Európa igazi hatalmai közé emelik Németországot." Bár az eredeti cikkben sajnos nem szerepel a pontos dátum, az idézetek alapján sejthető, Reith nem a világháború kellős közepén, hanem valamikor a harmincas években mondhattott ilyesmiket, de azért lássuk be, sokkal kevesebbért is ítéltek már sajtólincselés általi virtuális halálra embereket.
A Daily Mail ma egyike Britannia legolvasottab napilapjainak, a közélet és a bulvár határán óvatosan egyensúlyozó lapot 1-1.2 millió brit olvassa nap mint nap. Még úgy is, hogy alapítója, Harold Sidney Harmsworth, aki nekünk magyaroknak Lort Rothermereként talán ismertebb figura, bizony jó kapcsolatokat ápolt Hitlerrel és Mussolinivel a harmincas évek derekán.
A Daily Mailt persze még ma is sokan inkább a jobboldalhoz sorolják, írja Sweeney, de arról mindenki nagyvonalúan megfeledkezik, hogy a balliberális kultúrharc európai zászlóshajójaként számon tartott baloldali, Orbán Viktort például rendszeresen diktátorozó Guardian alapítója, John Edward Taylor gyapotültetvényekkel alapozta meg lapalapításhoz elengedhetetlen vagyonát.
A gyapotot természetesen nem szakszervezetbe szerveződött, nyolctól négyig dolgozó fehér munkások, hanem fekete rabszolgák szedték.
Ezen szerencsétlenek felszabadítójaként számon tartott Abraham Lincoln megválasztása kapcsán azt írta a Guardian vezércikke:
Minden józan ember számára nyilvánvaló, sem a BBC, sem a Daily Mail, de még a Guardian sem felelős alapítói politikai nézeteiért. Az a képmutatás viszont, amellyel hol burkoltan, hol teljesen nyíltan fellépnek az általuk mindenféle izmusokkal illetett politikusok és történelmi figurákkal szemben, a történtek fényében bicskanyitogató. Ahogy az is, hogy Che Guevara pólóba öltözött erőszakos fiatalok próbálják elvágni a Nyugat szellemi és történelmi berendezkedésének ezeréves gyökereit. Azokat a gyökereket, melyekhez tapadjon bár sár és mocsok, mégiscsak lehetővé tették, hogy a szabad véleménynyilvánítás jegyében minden hülyének joga legyen szobrokat döntögetni...
