Puha hatalom, kemény kihívások – szakértőt kérdeztünk az amerikai soft powerről

Rengeteget emlegetik mostanában a sajtóban, de valahogy az az érzésem, mindenki másként definiálja a „soft powert”. Próbáljunk valahogy konszenzust találni, melyik a leginkább elfogadott meghatározás?

A fogalom tulajdonképpen egyetlen ember, egy bizonyos Joseph Nye találmánya. A kilencvenes évek elején ő különböztette meg először egymástól a puha, soft és kemény, hard erőket és azok eszközeit. Nye természetesen még hidegháborús kontextusban értelmezte a kérdést.

Ennek a paramétereit vizsgálva jutott arra, hogy a klasszikus katonai, gazdasági, diplomáciai eszközöket elválassza az úgy nevezett soft powertől, ami tulajdonképpen a civilizációs vonzerőt jelenti.

Fotó:  Dr. Somkuti Bálint archívuma

Civilizációs vonzerő?

Igen, Nye-nak volt egy angolul igen találó, magyarra nehezebben átültethető fogalompárja: a coerce és a coopt. Az előbbi kényszerítést jelent, az utóbbi leginkább belevonást. Míg az egyik a hard power, a másik egyértelműen a soft power eszköze.

Amerikai találmány tehát a soft power?

Nem, korántsem! Az biztos, hogy az Egyesült Államok fejlesztette tökélyre, de az összes nagy birodalomnak megvolt a maga puha vonzereje, a Szovjetuniótól, a Brit Birodalmon át egész a rómaiakig.

Miért beszélünk mostanában annyit az amerikai soft powerről?

Azt hiszem azért, mert az Egyesült államok mára eljutott egy olyan pontra, ahol a woke és a túlzásba vitt „emberijogizmus” miatt ez a soft power kezd megkopni. Nye már harminc éve bemutatta, hogy a kemény erő nem lehet igazán hatékony puha erő nélkül. Ennek van egyfelől egy egészen tudatos formája, másfelől értelmezhető tulajdonképpen egyfajta járulékos vonzerőként is, a katonai erő, a gazdasági, pénzügyi, kulturális hatalom járulékos vonzerejeként. A soft power tulajdonképpen az összes olyan dolog, ami egy adott birodalom kultúrájában vonzó lehet. Irodalom, film, reklámok, ételek és életérzések, a „way of life”. Azt hiszem, felesleges túlmagyarázni ezt az Egyesült Államokkal kapcsolatban.

Előbb beszéltünk róla, hogy megtört ez a folyamat.

Bizony.

Mostanra teljesen elhasználódott az „amerikai demokrácia” fogalma, nimbusza megkopott, az amerikai választási rendszer korlátai kiverik a szemünket. A másik dolog, hogy az amerikai gazdasági modell is érezhetően elveszítette a vonzerejét, az egyre erősebb bürokratikus kötöttségek miatt Amerika már nem a lehetőségek hazája. Még egy dolgot szoktak kiemelni az Egyesült Államok soft power-je kapcsán, a kiváló egyetemeket. A woke térnyerése miatt egyre többen mondják, hogy az elképesztő vonzerő, amelyet Amerika legjobb egyetemei kínálnak, csökkenni látszik. Tömegével jártak a gazdag kínaiak csemetéi az Egyesült Államokba tanulni, nagy részük kinn is maradt, de 2010-15 környékén valami megfordult. Nagy részük már hazatér Kínába, csökken az ország megtartóereje. Egy szó, mint száz, mindhárom fontos területen csökkenőben van az USA puha ereje.

Lesz, aki betölti ezt az űrt? Kínáról nehéz elképzelni, hogy hirtelen vonzóvá válna az európai polgároknak?

Általános választ nehéz adni erre a kérdésre. Lesznek területek, ahol igen. Beszéltünk például a felsőoktatásról, az tipikusan egy ilyen hely, tanulni kell. De azt, hogy hirtelen a kínai vagy az orosz életmód legyen az uralkodó, a vonzó, azt nehezen tudom elképzelni.

A gazdagság, a jólét óriási vonzerőt jelent.

Beszéljünk végezetül a háborúról. Az amerikai soft power kegyelemdöfése lehet egy ukrán háborús kudarc?

Ha és amennyiben valóban bekövetkezik ez a kudarc, az valóban egy olyan csapás lehet, amelyet most még felmérni sem tudunk.

Washingtonban nem veszik észre, hogy a harmadik világ országai ebből majd azt szűrik le, a továbbiakban már nem lehet az Egyesült Államokra támaszkodni.

Ez nem feltétlenül jó a világ békéjére nézve!

Jelenleg egyértelműen nem.