2022. április 10., 15:47

Prága szívesen venné, ha az amerikai hadsereg jelen lenne Csehországban

A cseh kormány szívesen látná, ha az amerikai hadsereg valamilyen módon jelen lenne Csehországban - jelentette ki Jana Cernochová védelmi miniszter a Deník N internetes hírportálon vasárnap megjelent interjúban.

amerikai hadsereg
Fotó: unsplash.com
A következő kétoldalú találkozón ezt a témát is fel akarom vetni

- mondta Jana Cernochová azzal a pontosítással,

hogy húsvét után hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol amerikai partnerével, Lloyd Austinnal fog tárgyalni.

A cseh védelmi tárca vezetője szerint az egyik lehetséges megoldás az, amit Szlovákia alkalmazott:

kétoldalú szerződés alapján lehetővé tette az Egyesült Államoknak, hogy két katonai támaszpontot használjon a hadserege.

Nem akarok belemenni a részletekbe, de úgy vélem, számunkra nagyon fontos lenne, hogy előkészítsünk valamilyen szerződést. Ennek elfogadása bizonyára mindkét oldalon eltart egy ideig, mert szükség lenne a cseh parlament mindkét házának jóváhagyására is

- mutatott rá a védelmi miniszter.

Petr Fiala kormányfő a Nova kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy

olyan fajsúlyú dologról van szó, amelyről a kormány nem dönthet egyedül, hanem a parlament jogkörébe tartozik.

Keressük mindazokat az eszközöket, amelyekkel megerősíthetjük biztonságunkat, a NATO keleti szárnyának biztonságát, hogy ellen tudjunk állni az olyan agresszív politikának, amilyet ma Vlagyimir Putyin Oroszországa folytat

- szögezte le a cseh miniszterelnök.

Vladimir Jurecka kormányfőhelyettes, munkaügyi és népjóléti miniszter a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában azt mondta, hogy az amerikai támaszpontok céljaira a morvaországi Prerovban, valamint az Ostrava-Mosnovban működő katonai repülőterek felelnének meg a legjobban.

Jurecka szerint a vita a konkrétumokról egyelőre az elején jár.

Jana Cernochová megerősítette, hogy

Csehország újabb haditechnikát is akar vásárolni az Egyesült Államokból.

Egy korábbi megállapodás szerint a cseh hadsereg 12 amerikai helikoptert vásárol Amerikából.

A miniszter szeretné elérni, hogy Csehország ennél több helikoptert vehessen. Mint megjegyezte:

sorba kell állni az amerikai fegyverekért, mert a kereslet jelenleg nagyobb, mint a kínálat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.