2022. március 16., 19:01

Orosz-ukrán háború: Sok a nehézség a külföldi önkéntesek kiképzésével

Nehezen halad az ukrajnai Nemzetközi Légióba jelentkező önkéntesek kiképzése, felszerelése, számolt be róla több nyugati sajtóorgánum is.  Az idegenlégió nevet esetükben formailag ugyan használhatnánk, de azt már két hadsereg is viseli tulajdonnévként...

idegenlégiós, lengyelország
A felvételen egy volt idegenlégiós látható. Hét társával egy lengyelországi határátkelőhelyen önkénteskednek, igyekeznek megvédeni a menekülőket az embercsempészektől.
Fotó: TASR

A jelentkezők egy része tapasztalatlan, valamiféle idealizmustól vezérelve olyanok is jelentkeztek, akiknek korábbról semmilyen katonai vagy rendészeti tapasztalata sincs. Sajtóbeszámolók szerint az önkéntesek "beiskolázása" nem zökkenőmentes, a külföldiek viszont a posztszovjet térségben általános bürokráciára és felesleges papírmunkára panaszkodnak, ami egészen hihetetlennek tűnik háborús helyzetben...

Összeállításunkban annak próbáltunk utána járni, mi a helyzet az önkéntesek körében. A Telegramon, az Instagramon és a Twitteren egyaránt elég sok az olyan videó és bejegyzés, amelyek állításainak hitelességét nehéz ellenőrizni, ezeket igyekeztünk mellőzni, illetve ha használjuk, akkor a kétségekre minden esetben felhívjuk a figyelmet.

Elöljáróban jegyezzük meg, az, hogy a külföldi önkéntesek alakulatainak megszervezése egy nyugati reguláris hadsereg veteránja számára kaotikusnak tűnik, viszonylagos. Az orosz-ukrán háború huszonegy napja zajlik, a nemzetközi brigádok megszervezése ennél rövidebb ideje. Az ukrán félnek háború idején, tapasztalatok nélkül kellene a harckészültség legkülönbözőbb szintjein álló, mindenféle nyelven beszélő emberből ütőképes harcoló alakulatot létrehozni.

Jelenleg Európában három, külföldi harcosokra építő hadsereg van, a vatikáni Svájci Gárda, a számunkra, magyarok számára elsősorban Rejtő Jenő műveiből ismert, ám annál sokkal kevésbé vicces francia Idegenlégió, és a Spanyol Légió. Közülük ez utóbbi a legfiatalabb, de már ez is 102 éves múlt január 28-án.

Egy nyugati hadseregben szocializálódott katonának a szülei nem meséltek a varsói szerződésbeli hadseregekben általános állapotokról. Egy nyugati harcos után, ha csatába kell menni, épp, hogy a fegyverét nem viszi valaki. Az Egyesült Államok különböző fegyvernemeinek külföldön bevetett alakulatait civil kontraktorok hadserege kíséri, szakács, sofőr, vécépucoló, természetesen ennél sokkal blikkfangosabb néven, a kantinok kialakítása terén pedig még arra is ügyelnek, hogy az egészségtelen ételekhez vezessen a leghosszabb és legkacskaringósabb út. Az egyik, biztonsági állásokra szakosodott portálon nemrégiben Irakba kerestek szennyvízrendszer építése terén szakírányú végzettséggel, és több éves tapasztalattal rendelkező mérnököt... Így aki ebben a közegben szocializálódott, annak a találkozása a háborús ukrán rögvalósággal nem biztos, hogy sima lesz.

Az abcnews.com terjedelmes helyszíni riportban számol be a külföldi önkéntesek "beilleszkedési nehézségeiről". Jesper Söder svéd önkéntes az oroszok javorivi katonai bázis elleni támadásáról beszél a portálnak. Elmondása szerint a szlovák-ukrán-lengyel hármashatártól százharmincegynéhány kilométerre levő bázison skandináv nemzetek harcosai mellett britek és amerikaiak is voltak. Az ukránok a légitámadás kapcsán 35 halottról beszélnek, az oroszok szerint viszont 180-ra tehető a halálos áldozatok száma. Az Al-Jazeera pánarab hírtelevízió szerint az állítás ellenőrizhető. Egy biztos: a bázison tehát, más állításokkal ellentétben, voltak külföldi zsoldosok.

Egy spanyol televíziónak nyilatkozó, a légitámadást túlélt zsoldos azt mondja, a világ minden tájáról érkeztek hadviselők a javorivi bázisra. Ausztrálok, mongolok, nagy-britanniaiak, spanyolok, dél-amerikaiak, tényleg, az egész világból – mondja ez a társainál szerencsésebb férfi.

A már Krakkóból nyilatkozó, tehát távozóban levő svéd önkéntes az abcnews-nek elmondta, nem tudja pontosan, hány külföldi lehetett  a bázison, de szerinte százak. Azt is elmondta, míg neki éles harci tapasztalata van, a kurdok oldalán harcolt az Iszlám Állam ellen, ami ezért nem olyan, mint díszőrséget állni a Grassalkovich-palota előtt, addig az egységében sokan voltak olyanok, akiknek semmilyen harci tapasztalatuk nem volt.

Söder említést tesz a vasárnapra virradóra történt javorivi légitámadás precíziós voltáról is. Mint elmondja, ez a légitámadás különbözött attól, amikkel korábban találkozott. "Ők (az oroszok – a szerk. megj.) tudták, mit kell eltalálni. Pontosan tudták, hogy a fegyverraktárunk. Tudták, hol az irodaépület. Minden lövedékükkel pontosan találtak" – nyilatkozta az AP hírügynökségnek.

Öreg ember nem vén ember, tartja a magyar szólás. Az ukránok egy 61 éves, skót hadviselőt is bemutattak, aki elmondja, hogy Edinburghből érkezett Kijevbe, nagypapa, és harcostársaival mindent meg fog tenni a főváros védelméért. Az alig propagandisztikus videót akkurátusan skót dudazenével festették alá. Amire felhívnám a figyelmet, az a bácsi szakszerű fegyvertartása a nyilatkozat közben. Valószínűleg nem most csinálja először, szemben a tőle jobbra álló társával, aki úgy tartja a fegyvert, ahogy azt főként az arab és afrikai régiókban készült felvételeken láthatjuk.

A Nemzetközi Légióba Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felhívását követően intenzív toborzótevékenység folyik. A közösségi médiában terjedő, amatőrnek rosszindulattal sem nevezhető toborzóvideók közül ebben az összeállításában is mutatunk kettőt, az első nézettsége a cikk megjelenése idején 120 és fél ezernél járt, a második ennek kb. a felénél. Az utóbbi klasszikus, teleshopos megoldásokkal dolgozik, a "rossz Putyint" fekete-fehérben mutatja...

 

Az abcnews helyszíni beszámolója szerint azonban a valóság eltér a toborzóvideón látottaktól. A külföldi zsoldosok egy részének nem jut védőfelszerelés, szervezési nehézségek vannak. "Ez most itt kaotikus. Szervezetlen, és gyorsan bajban találhatod magad, ha nem vagy érzékenyen reagáló emberek csoportjával" – mondta a portálnak Matthew Robinson. Ő Yorkshire megyéből származik, de jelenleg Dél-Spanyolországban él.  "Itt több légió is van, sok a hamis ígéret, sok a dezinformáció" – mondta Robinson, aki "komoly nyelvi gát" meglétéről is említést tett. Ő is megjegyzi, sok olyan jelentkező van, akik még soha nem sütöttek el kézifegyvert.

Az abcnews tudósításában megszólal a montanai származású Jericho Skye is, aki korábban az Egyesült Államok katonai rendőrségében szolgált. A 26 éves férfi elmondta, Kijevben van, egy bázison, és várja, hogy fegyvert kapjon. Reméli, hogy a logisztikai nehézségek mihamarabb megoldódnak. "Elég idegesek vagyunk, itt vagyunk a küzdelmek középpontjában, kézifegyverekből tüzelnek az utakra, mindennaposak a bombázások, és a bürokrácia és a papírmunka miatt még nem kaptuk meg a fegyvereinket" – mondta a nyilván amerikai tempóhoz szokott önkéntes.

A férfi elmondta, védeni jött Ukrajnát, nem a logisztikában dolgozni. "A helyzet egy kicsit szervezetlen, de nem gondolom, hogy ez valakinek a hibája lenne" – értékelte a szituációt.

A 22 éves, az illinoisbeli Evansville-ből érkezett Tristan Lombardo azt nyilatkozta: "Úgy gondolom, ez jó dolog. Az életben fontos a szenvedély. És ha ez egy szenvedély, akkor ezért a szenvedélyért én kész vagyok meghalni" – mondta.

Olyanok is voltak, akik felmondtak a munkahelyükön, hogy Ukrajnában harcolhassanak. Harrison Jozefowicznak ötévi katonai tapasztalata van, ő a chicagói rendőrségen dolgozott, de most úgy gondolja, tapasztalataira a háborús övezetben van szükség.

A nyelvi gát, a bürokrácia és a nehezen átlátható viszonyok többeket elriasztanak. A The Economist beszámolója szerint Jake Priday tanár, aki a brit hadseregben hatéves tapasztalatra tett szert, azért fordított hátat az ukrán légiónak, mert határozatlan idejű szerződést akartak vele aláíratni. Mivel ezt ő nem szerette volna, ukrajnai kalandja kilenc órán belül befejeződött.

Ennél komolyabb dolgokat mond egy Youtube-on, Instagramon és Twitteren is elérhető videóban ez a hipszter külsejű fiatalember. Szerinte az ukránok felszerelés nélkül, mindössze tíz tölténnyel küldték volna őket Kijevbe. Akik megtagadták a parancsot, és el akarták hagyni az országot, azoknak az útlevelét elvágták. A videóból kicsit úgy jön le, mint ha a beszélő rácsodálkozna, hogy egy hadseregben olykor irracionális parancsok is vannak, és azokat is teljesíteni kell. "Ez csapda, ne gyertek ide" – mondja a videó vége felé. Ezeket az állításokat más forrásból nem sikerült megerősíteni, a videót ennek ellenére sokan megosztották.

Ennek ellene mondani látszik, hogy brazil önkéntesek egy csoportja Lengyelországból jelentkezett be. Az egyik reposztoló, némi malíciával meg is jegyzi, hogy bár háború van, a kép kell az instára.

Közülük az egyik, a fotón jobbra az első Thiago Rossi állítólag egy Lengyelország felé tartó buszon számol be a javorivi bázis elleni támadásról.

A brazil férfi arról beszél, hogy a légiónak vége. Azonban más információk szerint ukrán oldalon 20 ezer külföldi fogott fegyvert, így ez az információ túlzó.

Zsoldosok természetesen az orosz oldalon is harcolnak, csak róluk sokkal kevesebb az információ. A Ma7-en is beszámoltunk róla, hogy 16 ezer szíriait várnak Oroszországba. Az Amerika Hangja hírportál szerint azonban egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a szíriai és az afrikai "önkéntesek" megérkeztek volna a háborús övezetbe.

silentprofessional.org
Irakban vagy Afganisztánban sem fizettek ennyit bizonyos feladatokért...
Fotó:  silentprofessional.org

Aki bármelyik hadviselő fél iránti szimpátia nélkül, csak gazdasági okokból menne háborúzni, az egyértelműen az ukrán oldalon találja meg a számításait. Az amerikai zsoldoscégek képzettségtől függően napi 1000-2000 dolláros fizetést kínálnak, míg orosz oldalon a The Jerusalem Post cikke szerint havi 300-600 dollárért lehet zsoldoskodni, ami Szlovákiában sem számít jó fizetésnek, ráadásul ott még lőnek is.

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.