2021. október 11., 16:40

Növekszik az antiszemitizmus Svédországban

A Totalförsvaret Kutatóintézet friss kutatása – amely a zsidóság közösségi médiában való megjelenését vizsgálta – arra az eredményre jutott, hogy az említések negyedében negatív vagy gyűlölködő kontextusban jelenik meg a téma. 

Svéd antiszemitizmus
A malmöi zsinagóga
Fotó: flickr.com

A kutatás vezetője elmondta, hogy az antiszemitizmus minden vizsgált platformon jelen van, a nem moderált csatornákon pedig igen magas arányban. Lisa Kaati hozzátette, a pandémia alatt emelkedett a zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-, valamint a holokauszttagadó-elméletek száma, amelyek a legtöbb európai országban büntethetőek.

A köztévének azt nyilatkozta egy húszéves fiatal, hogy zsidóként nem biztonságos Svédországban élni. Eliot Moskowitcz azt mondta, felhagyott a Dávid-csillag viselésével a nyakláncán, ugyanis többször érte emiatt inzultus. Felidézte, hogy a Holokauszt harmadik generációs túlélőjeként különösen rossz élmény volt számára, amikor a gimnáziumi zuhanyzóban azt mondták neki, a vizet kicserélve el fogják gázosítani az összes zsidót. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.