Miloš Zeman szerint a cseh kormánykoalíció becsapta a választókat
A cseh választók becsapásának minősítette Miloš Zeman államfő a képviselőház szombati döntését a nyugdíjtörvény módosításáról, amely szerint nagy infláció esetén jóval kisebb mértékben növekednek a jövőben a nyugdíjak, mint eddig.

- jelentette ki a tisztségéből szerdán távozó cseh elnök a CNN Prima News cseh kereskedelmi tévének vasárnap adott interjújában.
Az eddig hatályos szabályok szerint a tavalyi kétszámjegyű infláció következtében júniusban átlagosan 1770 koronával kellett volna megemelni a nyugdíjakat.
A mostani törvénymódosítás után azonban az átlagos nyugdíjemelés csak 760 korona lesz.
Miloš Zeman ismét elmondta korábbi véleményét, miszerint a "nyugdíjasokon takarékoskodó állam nem jó állam". Úgy véli, hogy a nyugdíjtörvény módosítása jogi szempontból is támadható. Leszögezte:
értelmetlen, hogy a kormánykoalíció gyorsított eljárásban vitte keresztül a törvénymódosítást.
- jelentette ki az államfő a televízióban.
Az ellenzéki ANO, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalmak már jelezték, hogy az ügyben beadvánnyal fordulnak az alkotmánybírósághoz.
A távozó cseh elnök azt mondta, hogy a nyugdíjtörvény módosítása ügyében alapvetően egyetért az ellenzékkel.