2022. január 23., 15:16

Már száznál is több halottja van Szíriában a dzsihadisták és a kurdok közötti összecsapásoknak

Már legalább 123 halottja van Északkelet-Szíriában egy börtönnél a dzsihadisták és a kurd biztonsági erők közötti, negyedik napja tartó összecsapásoknak - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Az Iszlám Állam terrorszervezet csütörtökön támadta meg az el-Haszeke városban lévő intézményt egy merész akcióban, amelynek célja a rabok kiszabadítása volt. A súlyos összecsapások vasárnap is folytatódtak az Iszlám Állam (IÁ) szélsőségesei és az Egyesült Államok vezette koalíció által támogatott kurd erők között - számolt be az OSDH.

A tájékoztatás szerint az IÁ hetvenhét fegyverese esett el, míg a kurdok 39 emberüket vesztették el, és meghalt hét civil is.

Az Iszlám Állam közzétett egy videót, amelyen állítólag a börtön elleni rajtaütés során elfogott több tucat őr látható. A felvételeken látható foglyok éppen a nevüket és a születési dátumukat adják meg. Az OSDH szerint az el-haszekei börtönben mintegy 3500 feltételezett dzsihadistát, köztük az IÁ vezető beosztású tagjait tartották, azonban közülük többnek sikerült elszöknie.

A csütörtöki támadás volt az Iszlám Állam legjelentősebb támadása azóta, hogy 2019-ben az ellenük megszerveződött nemzetközi erők felszámolták az IÁ-kalifátust Szíriában és Irakban. Sok emberük azonban még mindig az iraki-szíriai határvidéken rejtőzködik, és kisebb támadásokat hajt végre.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!