Kaczynski: jelenlegi formájában megszüntetik a fegyelmi kamarát
Lengyelország megszünteti az igazságszolgáltatás reformja keretében létrehozott fegyelmi kamarát jelenlegi formájában, ily módon tárgytalanná válik az Európai Bizottsággal zajló vita - jelentette be Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke.
A PiS elnöke a PAP hírügynökségnek adott, szombaton közzétett interjúban mindazonáltal kitartott amellett, hogy
az Európai Unió Bíróságának (EUB) a kamara ügyében hozott ítélete túllép az uniós szerződések kompetenciáján, és kiterjeszti az uniós bíróságok hatáskörét.
Kaczynski elmondta, hogy az Anna Dalkowska igazságügyi miniszterhelyettes által kidolgozott reform még az EUB ítélete előtt előirányozta a fegyelmi kamara megszüntetését, a nemzetbiztonsági bizottság már néhány hónapja megtárgyalta, és pozitív véleményt adott róla.
- szögezte le a PiS elnöke. Bejelentette, hogy
- hangsúlyozta Kaczynski.
- jelentette ki a PiS elnöke.