magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2023. február 10., 16:37

Együttérzés: Szlovákia 100 ezer euróval segíti Törökországot és Szíriát

Szlovákia pénteken 100 ezer eurós hozzájárulást nyújtott az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés áldozatainak megsegítésére – jelentette be Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter. Szlovákiának ez az első hozzájárulása a WHO vészhelyzeti alapjához - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyi tárca kommunikációs osztálya.

földrengés
Összedőlt házak a török határhoz közeli Haremben.
Fotó: TASR/AP

„A keleti határainktól nem messze zajló tragikus események mellett nem szabad megfeledkeznünk a világ más részein történt katasztrófákról sem. Örülök, hogy a törökországi és szíriai embereknek is segítettünk, akik a túlélésért küzdenek minden nap. Amikor segítségnyújtásról van szó, minden perc számít, és mi készek vagyunk továbbra is segíteni" - mondta Káčer.

A miniszter emlékeztetett, hogy a tűzoltó- és mentőszolgálat, valamint a hegyimentő szolgálat 15 tagja már napok óta a helyszínen van. Több mint 3,5 tonna felszerelést - köteleket, szerszámokat, generátorokat, vizet, élelmiszert és sátrakat - vittek magukkal a törökországi Adanába.

Káčer megerősítette, hogy a szlovák külügyminisztérium és az ankarai nagykövetség szorosan együttműködik mindkét mentőcsapattal, és koordinálja a segítségnyújtást.

Február 6-án pusztító földrengéssorozat rázta meg Törökországot és Szíriát, a legfrissebb adatok szerint már több mint 20 ezer áldozata van a tragédiának. Mindkét országban több ezer épület dőlt össze. A hideg időjárás nehezíti a mentést.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.