2021. december 10., 20:30

Egy hónap alatt félmilliárd fontot vesztenek a belvárosi boltok Londonban

Londoni elemzők számításai szerint a legnagyobb brit városok központi bevásárlónegyedeiben több mint félmilliárd font bevételkiesést okoznak a következő egy hónapban azok az intézkedések, amelyekkel a kormány a koronavírus omikron változatának terjedését igyekszik lassítani.

Sokba kerül ez a briteknek
Illusztráció
Fotó: ma7

Boris Johnson miniszterelnök a héten bejelentette: a kormány azt kéri, hogy aki megteheti, a jövő héttől inkább otthonról dolgozzon.

A több elemből álló intézkedési csomag része az is, hogy péntektől kötelezővé vált a maszkok viselése a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, a jövő hét közepétől pedig oltási igazolást kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.

Az egyik legnagyobb londoni makrogazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a "B tervnek" is nevezett intézkedési csomag üzleti hatásairól összeállított, modellszámításokra alapozott elemzésében közölte: az általa vizsgált öt brit nagyváros - London, Manchester, Newcastle, Nottingham és Milton Keynes - belvárosi bevásárlónegyedeit a koronavírus-járvány már eddig 13,1 milliárd font fogyasztási kiadástól fosztotta meg.

A ház számításai szerint az új intézkedési csomag - mindenekelőtt az otthoni munkavégzést szorgalmazó útmutatás - az öt város központi üzleti negyedeiben 505 millió font további bevételkiesést okoz a következő egy hónapban.

A CEBR szerint messze a legnagyobb kár London belső kerületeinek bevásárlónegyedeit éri: a cég itt 367 millió font kiskereskedelmi veszteséggel számol decemberre, elsősorban az ingázó munkavállalók elmaradásából eredő fogyasztási kiesés miatt.

A cég elemzői hangsúlyozzák, hogy novemberben, még az omikron vírusváltozat feltűnése és a variáns terjedésének lassítását célzó intézkedések előtt is 28 százalékkal kevesebb volt a munkahelyükre rendszeresen bejáró dolgozók száma az Egyesült Királyság egészében, mint a járvány előtt.

A CEBR számításai alapján az otthoni munkavégzést szorgalmazó kormányzati ajánlás miatt a munkahelyükre bejárók száma országos átlagban 32 százalékkal, ezen belül Londonban 42 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtt.

A CEBR elemzői szerint a "B terv" érvénybe léptetése és az omikron variáns miatti fogyasztói idegesség együttes hatása a brit vendéglátószektort csak ebben a hónapban 900 millió font forgalomtól - a decemberre várt ágazati szintű bevételek 9,5 százalékától - fosztja meg.

A ház hangsúlyozza, hogy a külföldről beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségeinek szigorítása a turisztikai ágazatot is sújtja: a CEBR számításai szerint a külföldi látogatók nagy-britanniai fogyasztási kiadásait egyedül decemberben 400 millió fonttal csökkentik az új szabályok.

A brit kormány e héten érvénybe lépett rendelete alapján indulás előtt is koronavírus-tesztet kell végezniük az Angliába belépő 12 évnél idősebb utasoknak.

A múlt hét eleje óta az angliai érkezés után is kötelező PCR-tesztek elvégzése, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk. A CEBR adatai szerint a beutazó utasforgalom november végén, a tesztelési kötelezettségek szigorítása előtt is 43 százalékkal volt alacsonyabb, mint két évvel ezelőtt, bár ez komoly javulás a májusi adatokhoz képest, akkor ugyanis 95 százalékkal kevesebben utaztak külföldről Angliába, mint a járvány előtt.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.