2021. április 6., 20:31

Csehország enyhít, nem hosszabbítanak a szükségállapoton

Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is - közölte Jan Hamáček kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.

A máskor oly forgalmas prágai Óvárosi téren a járvány idején alig lézeng néhány ember.
Fotó: TASR/AP

"Személyesen azzal számolok, hogy ha minden jól megy, április végén elkezdődhet a szolgáltatások, az üzletek megnyitása és a vendéglők külső tereinek működtetése" - vélekedett a miniszter.

Hamáček megerősítette Andrej Babiš kormányfőnek a Nova kereskedelmi televízió weboldalán vasárnap este megjelent közlését, miszerint a kormány már nem fogja kérni a szükségállapot további meghosszabbítását, amely feltétele volt a járványellenes intézkedések jelentős része bevezetésének.

Ennek következtében megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása és az éjszakai kijárási tilalom is.

A cseh kormány úgy döntött, hogy a szükségállapot vasárnap, április 11-én éjfélkor véget ér - mondta Jan Blatny, egészségügyi miniszter a testület kedd esti ülése után újságíróknak. "Betartottuk, amit a lakosságnak ígértünk" - tette hozzá a szakminiszter, aki szerint a további védőintézkedéseket már a pandémia-törvény szerint fogják szabályozni. Hamáček és Babiš azt mondta, hogy a gazdasági és a társadalmi életet korlátozó intézkedések fokozatos megszüntetésének konkrét tervét az egészségügyi minisztérium dolgozza ki.

Jan Hamáček, aki a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is, úgy véli, hogy a szigorú óvintézkedések meghozták a várt eredményt, és hozzájárultak a járvány terjedésének korlátozásához.

A miniszter elismerte, hogy a kormányban továbbra sincs egységes álláspont az iskolák április 12-re tervezett részleges megnyitásáról. A szaktárca és az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy április 12-től, hétfőtől az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói visszatérhetnének az iskolapadokba. Az osztályok fele felváltva egy hetet töltene az iskolában, míg a másik héten távoktatás lenne.

Az elképzelés azonban nem tetszik Babiš kormányfőnek, aki azt a sajtóban is bírálta. A kormány a keddi ülésén foglalkozott a témával és a szakminisztériumok álláspontjával összhangban végül az általános iskolák alsó tagozatainak részleges megnyitásáról döntött.

Ugyancsak kormányhatározat született arról, hogy hétfőn, április 12-én megnyílnak a gyermekruházatot és lábbelit árusító üzletek, a papírboltok és a termelői piacok is.

Csehországban az utóbbi hetekben fokozatosan enyhült a járvány, és csökkent a kórházak leterheltsége is. Bár a vállalkozói szféra minél hamarabb nyitást szeretne a szolgáltatásokban és a kiskereskedelemben, a kormány óvatos. Hamáček azt mondta: tavaly engedtek a nyomásnak, s bebizonyosodott, hogy ez nem volt jó lépés. "Ha folytatódik a helyzet javulása, nyitni fogunk, de elsietni nem akarjuk ezt az intézkedést" - szögezte le az országos válságstáb elnöke.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.