2021. június 1., 09:38

Az ukrán elnök fegyvereket szeretne vásárolni Németországtól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt szeretné, hogy Németország fegyvereket adjon el országának, támogatandó Kijev küzdelmét az orosz támogatású szeparatisták ellen az ország keleti részén - derül ki abból az interjúból, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi kiadásában jelent meg az ukrán államfővel.

Ukrajna
Fotó: TASR/AP
Németország eddig nem nyújtott nekünk katonai támogatást, de megtehetné

- hangoztatta Zelenszkij, kiemelve, hogy

Ukrajnának rakétákkal felszerelt hajókra, járőrhajókra, gépkarabélyokra és páncélozott járművekre lenne szüksége.

Hangsúlyozta, hogy nagyon hálás Németországnak a támogatásért, de többet szeretne.

A fegyverexport kérdése azért is került napirendre, mert a soron következő választásokon is esélyes Zöldek társelnöke, Norbert Habeck a minap Kijevben arról beszélt, hogy

Ukrajnának "védelmi jellegű fegyverekre" lenne szüksége, amivel Németországban és saját pártján belül is vitát robbantott ki.

Egy nappal később már úgy fogalmazott, hogy nem támadó jellegű katonai eszközökre gondolt, mint például éjjellátó felszerelés, felderítő drónok vagy egészségügyi ellátmány. Habeck megértette a helyzetet

- kommentálta a zöldpárti politikus megjegyzését Zelenszkij.

Más pártok politikusai azonban elítélték a zöld társelnök szavait, s azt állították, hogy ez is azt bizonyítja, hogy a zöldek nem állnak készen arra, hogy kormányozzanak, mert Habeck nem érti a geopolitikai realitásokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.