Az ukrán államfő erőteljesen bírálta Donald Trump amerikai elnököt.
Trump szombaton, miután ideiglenesen felfüggesztette az orosz gázolaj szállításokra elrendelt szankciókat, a Fehér Házban újságírók előtt bírálta Zelenszkijt, amiért orosz olajipari létesítményeket támad.
Trump ismételten kifejtette, ha ő lett volna az elnök 2022-ben, akkor a háború nem is robbant volna ki Ukrajna és Oroszország között.
Az orosz erők a napokban egyebek mellett több hidat is célba vettek az ukrán fővárosban.
Az államfő kiemelte, hogy összetett támadás volt: csaknem 190 csapásmérő drónt, valamint ballisztikus rakétákat vetettek be az orosz erők.
Az államfő hozzátette, hogy sokba kerül az F–16-osok bevetése, de amikor egy-egy sugárhajtású drónt semmilyen más eszközzel nem lehet lelőni, az emberi élet fontosabb és értékesebb.
Zelenszkij örömét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok feladta az Oroszországgal kapcsolatos illúzióit, és megértette, hogy Putyin nem akarja befejezni a háborút.
Az orosz védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy az orosz erők a Fekete-tengeren két szárazáru-szállító ukrán hajó ellen intéztek támadást, amelyek valójában katonai rendeltetésű rakományt szállítottak.
Donald Trump amerikai elnök Zelenszkijjel folytatott múlt heti találkozóján elutasította, hogy több száz további elfogórakétát biztosítson Patriot légvédelmi rendszerekhez.
Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök már nem tartja kézben a kezdeményezést az Ukrajna elleni háborúban, amelyben az orosz erők havonta 30 ezer katonát veszítenek.
Zelenszkij amerikai látogatása során találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, és mindazokkal, akik támogatni tudják Ukrajna védelmét.
Az ukrán vezető szerint a személyzeti változtatásokra az ország új politikai stratégiájának végrehajtása érdekében van szükség.
Magyar Péter kijelentette, Magyarország továbbra is fenntartja az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítséget, ugyanakkor nem biztosít fegyvereket és nem küld katonákat Ukrajnába.
Zelenszkij hangsúlyozta, drónok nélkül ma már elképzelhetetlen a modern hadviselés, és az ukrán pilótanélküli rendszerek sikeresen működnek különböző szinteken:
Zelenszkij elmondta, személyi következmények lesznek annak, ha az egyezség végrehajtása tovább késlekedik vagy meghiúsul.
Ukrajna felkészül arra, hogy Oroszország ismételten offenzívát indít Fehéroroszország felől a főváros, Kijev és az észak-ukrajnai Csernyihiv megye ellen.
Peszkov elmondta, Zelenszkij a békés megoldás fő akadálya.
Dmitrij Peszkov elmondta, az ukrajnai békefolyamat egyelőre szünetel, de kifejezte reményét, az újraindulásával, valamint azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok folytatja közvetítői erőfeszítéseit.
Zelenszkij szerint az ukránok ugyanúgy megérdemlik a szuverenitást, mint bármely más nemzet.
Az ukrán hatóságok a pénteki napot gyásznappá nyilvánították, Kijevben félárbocra engedték a zászlókat, minden rendezvényt lemondtak vagy elhalasztottak.