2020. január 5., 20:19

Az Iszlám Állam újból megerősödhet, ha kivonják a külföldi csapatokat Irakból - véli a szakértő

A külföldi csapatok Irakból történő kivonása következtében újból megerősödhet az Iszlám Állam - jelentette ki a Migrációkutató Intézet igazgatója.

amerikai katonák
Fotó: Council on Foreign Relations

Dezső Tamás erről azzal összefüggésben beszélt, hogy az iraki parlament vasárnap megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot.

A parlament rendkívüli ülését azután hívták össze, hogy az amerikai haderő pénteken Bagdad közelében célzott csapással megölte Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát.

Az amerikai vezetésű koalíció vasárnap felfüggesztette terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában, hogy támaszpontjai védelmére összpontosítson az Iránnal kibontakozó feszültség közepette.

Dezső Tamás értékelése szerint

a hadműveletek felfüggesztése miatt "új erőre kaphatnak" az Iszlám Állam szunnita dzsihadistái, és ez a síita világnak, milíciáknak és Iránnak is fenyegetést jelenthet.

Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Kászim Szulejmáni lelövése a síitákban is megerősítette a közösségtudatot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.